Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-06-11 / 23. szám

MAGYAR FÖLDM1VELŐ 183 mi újság? Krónika. A képviselőház. A képviselőházat ideig-meddig újra elnapolták. A honatyák mehetnek tehát ünnepelni és avval a gondolattal, hogy a szünet alatt semmi váratlan esemény nem zavarja meg az ünnepi hangulatot. Hogy ugyanis a helyzet áll. Váratlan fordulat. Igen, egyszerre csak váratlan for­dulat áll be. Kvassay István, a konstantinápolyi konzuli bí­róságnak elnöke Bécsből Budapestre érkezett. És azonnal értekezett a szövetkezeti ellenzék elnökével. Kossuth a szö­vetkezeti ellenzéket nyomban gyűlésre hívta, hol Kvassay kijelentette, hogy őt a hazafiui aggodalom vezeti arra, mely szerint a megoldás kérdéseit kezébe vegye. így állván a helyzet újra csak várni és várni kell — a jobb jövőt. Kvas­say már elutazott Ivonstantinápolyba. — Lapunk t. munkatársainak és olvasóinak bol­dog pünkösdi ünnepet kívánunk ! —- Rákóczi hamvai. Azoknak hamvait, akik Rodostóban vannak eltemetve, külön fogják hazahozni, Rá­kóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Bercsényi Miklősné grófné, Rá­kóczi József jelenlegi sírhelyét emlékkel jelölik meg. A régi sírköveket is haza fogják hozni a hamvakkal együtt, s a sírköveket a kassai templomba falazzák be. — Kiss Ernő tábornok szobra. Az aradi vértanuk közül legközelebb Kiss Ernőnek állítanak szobrot Nagybecskereken, a hová a tábornokot élete sok szála fűzi. A szobrot, melynek költségét a nagybecskereki hölgyek gyűjtötték, Radnai Béla mintázza. Az emlék egyenruhában ábrázolja a tábornokot, balkezében leoldott kardjára tá­maszkodik, bánatosan a távolba tekint, körülötte az elmúlt harc szomorú jelei láthatók. — Sopron város magyarosodása. Sopron város hazafias lakossága évról-évre rohamosabban halad a magyarosodás felé. Ennek a törekvésnek egyik mozgalma arra irányul, hogy a város németajkú fiatalságát oly módon magyarosítsák, hogy őket a nyári szünidő alatt magyar vidékekre kitelepítik. Mint Sopronból Írják, Esterházy Mik­lós herceg az idén ötszáz koronát bocsátott e mozgalom rendelkezésére. — Sáskairtás a Hortobágyon. A Hortobá­gyot a sáskajárás veszedelme fenyegeti. A veszedelemmel szemben nagyarányokban történik a sáska irtása. Jablo- novszky rovartani főnök vezetése alatt két hét óta 552 nap­számos és 20 fuvaros működik lankadatlan kitartással. A Hortobágyon megjelent szakértők megállapították, hogy a sáska a legnagyobb mértékben a Hortobágyon van elter­jedve s ezért a nagyiványi és madarasi irtást abbanhagyták és teljes erővel a hortobágyi sáskairtására törekesznek. Hi­hetetlen mértékű az a szaporodás, amit a szakértők most ott tapasztalnak. — Kutasok balesete. Megrendítő szerencsét­lenségnek esett áldozatul Heves vármegye Pely községben Soltész István ottani gazda. Szomszédságában kutat ástak s mint ez falun szokás, ő is átment szomszédjának segíteni. Már körülbelül négy ölnyire ástak le, a mikor egy földtömeg felülről lezuhant és a kút fenekén dolgozó Soltészt egy tár­sával együtt maga alá temette. Társát sikerült élve kimen­teni, őt azonban az egyméteres földréteg alól holtan húz­ták ki. A szerencsétlenséget az idézte elő, hogy közvetlenül a kutgödör mellett egy befedett, de be nem temetett verem volt, a melyről senki sem tudott. Az ezt környező földré­teg a kutásás következtében az egyik oldalon annyira meg­lazult, hogy a gödörbe zuhant és a kutásókat maga alá temette. — Búzaliszt hamisítás miatt elitélve. Rend­kívül szokatlan hamisításról ad hirt újabban a Magyar Kereskedők Lapja, mely rettenetes harcot folytat a közön­ség érdekében az élelmiszer hamisítók ellen. A nevezett lap jelentése szerint a gyergyóujfalusi főszolgabíró 20 napi el­zárásra és 1000 korona pénzbírságra Ítélte Béldi János kovát-demeterfalvai molnárt, aki búzaliszt közé fenolftaleint kevert és ezzel vevőinek rohamos megbetegedését idézte elő. Az Ítélet, miután az elitéit molnár azt megfelebbezte, a kereskedelmi miniszter — tekintve a molnárnak erősza­kos beavatkozási hamisítását — szintén jóváhagyta és igy az jogerőssé vált. — Megörült a templomban. Debrecenben a minap Bárány Istvánná 40 éves asszony elment a Szent- Anna-utcai katholikus templomba. Az oltár előtt letérdepelt és buzgón imádkozott. Majd egyszerre csak felkiáltott: »Végy magadhoz jóságos Isten.« S az oltár lépcsőjére ugorva dühöngeni kezdett. Nagy nehezen tudták csak megfékezni. A szerencsétlen asszony, mint az orvosi vizsgálat kiderí­tette, megőrült. — Meggyilkolt gazda. Szegzárdról jön a hír: Dávid István őcsényi vagyonos gazda együtt mulatott Nyéki Istvánnal az őcsényi csárdában. A borozásban Dávid István fia is résztvctt. A mulatozók régen ellenséges lábon éltek egymással s most borközi állapotban kibékültek. Majd bé­kén elbucsuzkodtak s Nyéki István egymagában hazafelé ballagott. Dávid István azonban fiával Nyéki után osant s a gazdát orozva meggyilkolták. A gyilkosokat a csendőrség Szegzárdon letartóztatta. — Az erős koponya. Cseppel Cecília mun­kásnőnek rendkívül kemény koponyája lehet. A minap kedvese Budapesten a Millennium-szállóban két lövést tett reá. Mindkét golyó a koponyáját találta el, de a golyók le­pattantak róla s nem esett komoly baja. — A riska miatt. Pécsről írják: Takács Györgyné asszonynak, aki Regőcön lakott, a szerzett nap­számbérén kívül minden vagyona riska-tehene volt. A riska adta a tejet, túrót, vajat, ami nagyobb értéket jelentett Ta- kácsnénak, minta dúsgazdag földes urnák egész jövedelme. De jött a marhavész és elvitte a riskát. Takácsné pedig a riska jászola mellett fölakasztotta magát. — Véres lakodalom. Zala-Szántón Bíró Já­nos és Borzay Mari lakodalmi menete éjjel 11 órakor vo­nult a vőlegény házához, egyszerre az udvarból több su­hanó lövést intézett a menetre és a vőlegény, a menyasz- szony testvére és a vőfély megsebesült. A tettesek elfutottak. — Szörnymacska. Schubert zombori városi hivatalszolgának macskája egy eddig még nem látott ször­nyeteget hozott a világra. A világra jött torznak ugyanis rendes előlestén, fején és 4 lábán kívül, 2 hátsó teste és ezen ismét 4 lába van. A szörny csak néhány napig élt a tulajdonosa a ritka szörnypéldát a zombori gimnázium ter­mészetrajzi gyüjteménytárának ajándékozta. — Testvérének gyilkosa. Magyar-Kanizsáról jön a szomorú hir: A torontálmegyei Buksádi tanyán a na­pokban Szabó Mihály béres bosszúból agyon lőtte testvér- öcscsét, Szabó József 12 éves libapásztort. A kis fiúra a na­pokban annyira megharagudott bátyja, hogy mindenáron bosszút akart rajta állani. A tanya előtt egy madár repült, midőn Szabó Mihály látszólag azt akarta lelőni, de öcscsét lőtte le, mire az hangos sikolylyal halva esett össze. A golyó szivén találta. Szabó Mihály az eset után megszökött. — Vizbefult diák. Szent-Gotthardról írják: Puskás János osztfi-asszonyfai születésű VII. osztályú gim- názista a múlt nap négy más társával együtt a Rába és Lapincs folyó összefolyásánál csónakázott. A csónak fel­fordult és Puskás, aki különben kitűnő úszó volt, görcsöt kapott és a vizbefult. Társai mindent megkíséreltek, de nem menthették meg és holttestét csak egy órai keresés, után tudták kifogni. — Akik megeszik a marhasót. Azt már tud­juk, hogy a felvidéki tótok, mikor a difteritiszjárványkor hatóságilag öblögettették a torkukat borszeszszel, lenyelték ia szeszt. Hanem hogy a marhasót is megegyék, az uj ne­vetséges vonás ahhoz az egyébként igazságtalanul mondott közmondáshoz, hogy a tót nem ember. Ugyanis Sárosmegye északi részében, de másutt is a tótság körében különös föl­fedezésre jutottak. Azt tapasztalták ugyanis, hogy a sófo­gyasztás nagy vidéken egyszerre csak szemlátomást csök­kenni kezd. Utána néztek a dolognak, és rájöttek, hogy takarékossági tekintetből a jó tótok a háziállatoknak szánt

Next

/
Thumbnails
Contents