Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-04 / 22. szám
172 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Az első postások hazánkban cigányok voltak, a kik gyalogszerrel hordták a levelet a városból falura, hol a földes uron, a plébánoson s a jegyzőn kívül alig kapott más valaki belőle, mert maga a nép még nem tudott olvasni. Ma már százszámra jár a levél meg az újság, mert csodaszámba menne az, a ki nem ismerné az Írást olvasást. A régi nemesi kastélyokban pandiszbandérium, családi cigánybanda és házi komédiástársaság szolgálta a szomszéd birtokokról fullajtáros négyesben berobogó uraságokat. A velencei tükörökkel díszített ebédlőteremben a nyalka huszárok francia szakácsok remekeivel megrakott ezüsltálakkal forgolódtak. Idehaza magyarul szidtuk a németet, Bécsben sima német szóval kerestük a császári urak kedvét és az udvar kegyét, Pozsonyban pedig diákul intéztük az ország mostoha sorsát. A mezei és szőlőbeli munkát elvégezte a jutányos jobbágy, a vermes magtárakat dúsan megtöltötte az ispán, a hatalmas istenáldását megvásárolta a zsidó, a ki néha több esztendőre előre is kifizette a termést, ha valami lakodalom vagy országos dáridó került napirendre a kastélyban. Minthogy eleink szerettek fényesen ünnepelni, fejedelmi pompával temetkezni s keleti káprázattal tündökölni: a házizsidó néhány évtized múlva ka- matszámitási művészetével sokszor megtudta szerezni a kastélyt is, a birtokot is, hogy azután túladjon rajta. Ma már az uj földesurak jórészt maguk tartogatják meg a szerzeményt s az elpusztult ura- ságok daliás őseit a képgyűjteményben mutogatják vendégeiknek. A régi jó magyar világban még nagyon is megnéztük, hogy kivel ülünk össze egy asztalhoz, nagyon is megválogattuk azt, a kivel kezet szorítottunk. Fiainkat urakká, leányainkat dámákká neveltük, a kik a cselédeket, a hagyományokat még az ősi kastély vagy kúria után örökölték, sokszor a hitelezőkkel együtt. A régi Magyarország nótája nem mindig volt vidám. Szomorú a magyar nóta, háromszáz esztendő óta. A szabadságharcok hosszú sorozata, a törökkU verés nagy munkája sok reményt fakasztott és sok csalódást termett. De a mikor kellett ott volt a fényes magyar kastély minden kincse a haza oltárán és ott volt a magyar nemes vére a diadalok vagy vereségek csatemezein. Pro libertate, a szabadságért harcoltunk a Rákóczi lobogói alatt és vitám et sanguinem, életünket és vérünket ajánlottuk föl, mikor a Habsburg- birodalom kapuit hét ellenség döngette és Mária Terézia királynő a magyarok ősi erényeihez: a vitézséghez, a hűséghez és feláldozáshoz folyamodott. A régi Magyarország foszlányos lobogóin, a csaták zivataraiban a Patrona Hungáriáé fönséges képe tündökölt. Pénzeiken még az utolsó szabadság- harc előtt is Magyarország védőasszonya képe ragyogott. Dr. Dömösi. Népies jóslat. Junius: Ha Medárd napja tiszta, kellemetes: jó nyár lesz. — Keresztelő Jánosnap előtt ha esik: négy napig esik. Ha ezen nap előtt a kakuk jókor megszólal, a gabona drága lesz. VASÁRNAP DÉLUTÁN. Egyetmást a törökökről. Egy népről sem Írtak annyi alaptalan, vagy elfogultságtól áthatott dolgot, mint épen a törökökről. Aminek főoka az, hogy különösen családi életük zárkózott lévén, azt kevesen ismerik s inkább csak a külsőségekről, vagy hallomás után Ítélnek. Egy angol utazó a már megszokott leírásoktól egészen különböző képet rajzol most a törökökről; minden tekintetben derék, becsületes népnek mondván azt, mely teljes rokonszenvünkre méltó. A török életét — mondja az angol utazó — mindenek felett a mély vallásosság jellemzi. Szigorúan követi Mohamed tanait, abban a biztos meggyőződésben. hogy engedelmességét Allah a paradicsomi boldogsággal fogja jutalmazni. Ez a hit adja meg a török parasztnak egyszerű méltóságát, amely nyugodttá és megelégedetté teszi. Ha a szultán egy nagykövetet fogad kihallgatáson és közben elérkezik az imádság órája, az audienciát addig felfüggesztik, mig a szultán elvégezte imádságát. A szultán vallásossága szolgál példaként minden töröknek. A török parasztot hite szorgalmassá, mértékletessé és megelégedetté teszi. Allah akarata, hogy szorgalmasan dolgozzék; de a jutalom bizonyos. Prófétája tisztaságot követel. Minden vallásgyakorlat előtt a hivő megmosakodik. A török háza mindig tiszta s rikító ellentétben áll a hasonló sorban élő görög örménye házával. A vidéki kerületekben a mértékletesség szabály és nem kivétel. Hűség, engedelmesség, türelem és férfiasság veleszületett erénye minden töröknek; még a kereszténye községekben is a falu rendőre török ember, mert a keresztények is jobban megbíznak bennük. A törökök családi élete többnyire rendkívül vonzó. Egyszer — írja az angol — társaságunknak szolgája, egy angolul beszélő török ember elvesztette egyetlen gyermekét. Minthogy nagyon szegény- volt, megfizettük a temetés költségét, majd vigasztalni próbáltuk, mert keservesen sirt. »Nem a magam bánata a legnagyobb baj,« mondotta sírva. »De szegény feleségemre gondolok. Hogyan fogja a csapást elviselni1?« Egy alkalommal egy basa meghívott magához. Amikor már fekete kávéra került a sor, kinyílt az ajtó és belépett rajta egy komoly kis fiú, még komolyabb testvérétől vezetve. A szokásos üdvözlés után a két gyermek atyjához rohant és ölelgette, csókolgatta. A fiúcska kivette atyja óráját a zsebéből, a leányka a szakállát simogatta. De a leglármá- sabb és legjobb kedvű maga az atya volt. Vendégszeretet dolgában a törökök felülmúlják a többi nemzeteket. Egy alkalommal egy előkelő udvari tisztviselő meghívott reggelire. Bort ivott és előre figyelmeztettek, hogy ritka fajtájú, hamisítatlan rajnai bort fogok kapni. Véletlenül azon a napon egy török pap is hivatalos volt az ebédre; a basa vendége kedvéért ezért nem ivott bort, de európai vendégeit azért megkínálta kitűnő borával. Amikor dicsértük borát, igy szólott: »Sajnos, utolsó üvegeim voltak !« Bizony nem sűrűn talál az ember véndégsze-
