Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-21 / 20. szám

154

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

Egy népképviselő bemutatkozása.

Érdekesen mutatkozott be a képviselőházban Achim L. András békéscsabai képviselő, aki különben általános köztudat szerint a »cucilista« párthoz tartoznék. A katonai kérdéssel röviden és velősen végzett a békés-csabai követ. Elfogadja a föliratot, tehát csatlakozik azokhoz, akik a katonai szervezetnek nemzeti irányban való fejlesztését Írták zászlajukra, azonban, igy szólt Achim, bárhogy reformáljuk is a katonaságot, ez mindenképen oda lyukad ki, hogy a nemzeti adó terhét kell fokozni; ha ellenben inkább gazdasági kérdésekkel foglalkoznánk, ezzel a magyar nép jövedelmét lehetne fokozni. Még sokkal erélyesebben okolta meg a maga egyéni nemzeti álláspontját ez az érdekes szónok. Ő róla, igy szólt, köztudomású, hogy paraszt és hogy tót származású. Ez azonban őt csöppet sem feszélyezi. Ha Francia- vagy Zsidóországban élne, azon volna, hogy ő legyen a franciák vagy a zsidók között a legelső; minthogy azonban Magyarországon született, minden erejével azon buzgólkodik, hogy a magyar hazafiak között legyen legelső. Magától értetődik, hogy a Ház ezen szavak után rokonszenves érdeklődéssel hallgatta tovább a szónokot, akiről különben már itt is megállapíthatjuk, hogy erős ellenzékisége mellett is a józan ész korlátáit sehol sem hagyta maga mögött.

Kikelt Achim a szerinte sok ponton igazságtalan adózás ellen s a régi rendszer legnagyobb hibái közé sorozta, hogy úgyszólván minden állami építkezést, kubikus-munkát vállalatba adtak ki s igy azután telhetetlen vállalkozási hiénák gazdagodnak, mig ellenben a szegény magyar munkásnép ezreit kifosztották, kivándorlásba kergették. Amerika legnyomorultabb fehér rabszolgái sorába iktatták.

Tiltakozott Achim az ellen, hogy a magyarnép a föld parcellázása alatt talán anarchizlikus értelemben vett földosztást értene, ellenben egészséges politikának tartaná azt, ha egyes állami javakat és latifundiumokat »illő módon és megfelelő árak mellett« fölparcelláznának a kisgazdák között. Az ő meggyőződése az, hogy a magyar állam legerősebb létfentartó eleme a magyar parasztság, a magyar gazdák s ennek érdekében szerinte arra lenne szükség, hogy a magyar képviselőházban gyakorlati gazdákból és értelmes munkásemberekből álló földmi- ves-párt alakuljon, amely párt keveset törődnék a »sokszor csalfa« magas politikával, hanem »mindig csak a magyar népnek érdekeiért és javáért« dolgoznék. íme, ez Achim beszéde, amely nagyban és egészben a magyarnép józan felfogását tükrözi vissza.

Szomorú aratás lesz az Alföldön. Ezt a lesújtó, nagyon szomorú hirt halljuk azoktól a gazdáktól, akiknek földje a hódmezővásárhelyi határtól föl, a Tisza folyása mentén terül el. \lindszenten és Szentesen, egész Szolnokig, a kanyargó Tisza mentén egy búzatáblában sem fog aratásra pendülni a kasza ezen a nyáron. A szegedi határ még jól áll. az ár- mentesitett réti földtekén is tűrhető termés kínálkozik, de közvetlenül a Tisza mellett mintha elvágták volna a föld buja zöldjét, azon a hosszú vonalon föl nem maradt meg búza. A hosszú aszály és a

téli nedvesség hiánya csirájában megölte a kenyérhozó vetést. A vásárhelyi, mindszenti és szentesi folyóparti földeken az elkeseredett gazdák a tönkre ment búzát mind kivágták, a helyét kukoricával vetették be. Az utóbbi napokban hulló 4—5 millimé- ternyi eső már nem segített: legalább 50 millimé- ternyi kellett volna, hogy a búza életképessé legyen. Tavaly még csak volt a gazdáknak egy kis tartalékjuk, most az sincs s igy a leginségesebb évre van kilátás az Alföld számos vidékén. A takarmányszükség is nagyobb, mint az előző évben volt. Szerencse még, hogy a kukorica jól kitelelt. Ha kedvező lesz az idő, ebből sikeres termés várható, ami nagy előny, mert tavaly kukorica sem volt s a kisgazdák most legalább ezzel segíthetnek megszorult állapotukon.

Kilenc leány a ravatalon.

Majtis, 1905 május 15.

Kilenc virágokkal borított koporsó volt kiterítve május 8-án a penyigei ev. ref. templom előtt. Kilenc 14—16 esztendős hajadon holttestét siratták a gvászbaborult szülők, testvérek és jó barátok. Leírhatatlan az a fájdalom, amit az a borzasztó szerencsétlenség előidézett azon szülők között, kik szeretett virágszálukat olyan hirtelen és végzetes módon elvesztették. A szerencsétlenségről tudósítónk a következőket közli:

Penyigéről a Fehérgyarmat melletti Vályi Ár- pádné-féle majtisi uradalomba a lányok és fiuk átjárnak dolgozni. Hétfőn reggel szintén nagyobb csoport fiú és leány verődött össze, hogy a buzatiszti- tásra az uradalomba átmenjenek. Hogy hamarább átjussanak Majtisra, a Penyige mellett levő Szenke- tó vizén szándékoztak csolnakkal átevezni.

Két csoport szerencsésen át is jutott. A harmadik menetre 16-an maradtak, mindnyájan leányok.

Vigan, minden aggodalom nélkül szállottak be a lélekvesztőbe, mely annyi ember befogadására nagyon szűkén adott helyet, úgy, hogy államok kellett. A csolnak megindult, azonban csak a tó közepéig jutott zavartalanul.

Eltávolodva a parttól, a leányok nyugtalanabbak lettek és a csolnak hol jobbra, hol balra him- bálódzotl Ez azonban nem tartott csak néhány percig, amennyiben» a leányok jórésze, miután a csolnak egyik oldalra dőlt, a másikra húzódott tömegesen, úgy, hogy annak széle a viz színét érve, pár másodperc alatt megtelt és felfordult.

Természetesen a leányok rémes sikoltozás közepette zuhantak a vízbe, mely azon a ponton több méter mélységű. Borzalommal nézték a túlsó parton lévők a vizbetulók halálküzdelmét. Bodnár János penyigei lakosnak élete veszélyeztetésével sikerült azokat kimentenie, kik a felfordult csolnakba kapaszkodva a felszínen maradtak.

Csak hetet tudtak visszaadni az életnek, kik közül azonban kettőnek életbenmaradása kétes, amennyiben élet-halál között betegen feküsznek a szülei háznál.

A rémes hir, amit a partonállók siettek kerülő utón Penyigére átvinni, borzasztó lesújtó hatással volt. A falubeliek, a zokogó szülék szaladtak a tó