Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-14 / 19. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

147

után pedig már megtörténhetik az is, hogy illetlen szavakkal és kőzáporral, vagy botokkal üdvözlik egymást.

íme, ez a legtermékenyebb melegágya a mi régi betegségünknek.

Úgy tetszik ki az ilyen parancsokból, hogy a szülők vagy nem tudják, vagy ha tudják, nem akarják gyermekeikkel megismertetni hogy: »Isten minden embert a maga képére és hasonlatosságára teremtett, lelket lehelvén beléje, megparancsolá, szeresd felebarátodat, mint magadat!« Nem szabad tehát válaszfalul a gyülölséget állítani közénk, hanem »szeretni, tisztelni, becsülni és segíteni kell egymást, mert mindnyájan testvérek vagyunk.«

De azt mondhatják többen olvasóink közül:

— Mire való újságba ilyen prédikáció-félét

írni?

.......Hiszen hallunk mi prédikációt eleget a

te

mplomban!

Tisztelem azokat, akik prédikációt hallgatnak. De — szerintem — nem elég ám csak hallgatni a prédikációt, vagy olvasni hasznos könyvet és újságot, hanem azt a családban és másoknak, akik nem hallották, vagy nem olvasták, el kell mondani, de nem csak el kell mondani, hanem be is kell tartani és másokat is annak betartására bírni.

A fellépett uj betegségből orvosaink vannak hivatva kigyógyitani bennünket. De a régi, veszedelmes, nyakas betegségből már nem gyógyíthatnak ki orvosaink. Ezen betegségnél magunknak kell lenni az orvosnak és gyógyszernek is.

Ha nem leszünk elfogultak minden olyan jó, szép és üdvös eszme iránt, amely a mi érdekünket nem szolgálja úgy, mint szeretnők, ha nem csak hallgatjuk a jót, hanem követjük is, ha magunkat, másokat és gyermekeinket az emberszeretetre buzdítjuk, akkor ledöntöttük azt a régi válaszfalat, melyet közénk az elfajult nyakasság emelt.

íme, ezek a mi régi betegségünk orvosai és gyógyszerei. Ha minden szenvedő az utasítás szerint használja, akkor a gyógyulás biztos!

Bárcsak úgy lenne! '

Sz. F.

A pénz megbecsülése.

— A magyar közmondások szerint, —

»A birtokunkban levő pénz a szabadság eszköze; az, amelyet hajszolunk, a szolgaságé« — mondta egykor Rousseau. És ez igy van manapság is. Éppen ezért a magyar népnek közmondásaiban kifejezett nézete szerint mindenkinek saját jól felfogott érdekében áll, hogy a szükséges mennyiséget megszerezze a mai világ mozgató eleméből: a pénzből. Már pedig ez nem valami könnyű dolog, mert az emberek ha mutatnak is teli zacskó pénzt, nem adják mindjárt oda, csak a munkás mesterember lát pénzt és egyedül azok érdemlik meg, akik fekete kézzel keresik a fehér pénzt.

Minthogy tehát éppenséggel nem könnyű dolog pénzt keresni, nem szabad soha szemünk elől téveszteni azt az aranyigazságot, hogy a krajcárból lesz a forint, sőt a fillér is pénz, még pedig annyival kevesebb, mert ezzel szokták az aranyat kímélni. Éppen ezért aki a krajcárt nem becsüli, a forintot sem érdemli.

De, ha már az ember becsületes munkájával pénzt szerez, vigyázzon arra is, hogy a fizetésnél be ne csapják, mert két dolog káros a háznál: a rossz pénz és a rossz cseléd. Igaz ugyan, hogy a rossz pénz el nem vész, de ebben a megnyugtatásban nincs is ám köszönet és egyedül a bolond az. akinek a fapénz is jó; ha elveszti sem kár. Ámde nemcsak arra kell az embernek vigyáznia, hogy rossz anyagból készült, értéktelen pénzzel be ne csapják; hanem még nagyobb gondja legyen arra, hogy becsületes utón jusson a keresetéhez, mert a magyar nép tapasztalásból tudja azt az igazságot, hogy ebül szerzett ebül vész el. Sőt nemcsak hogy nincs áldás a hamis kereseten, hanem egy hamisan jött pénz elhajt száz igazat.

De az igaz utón szerzett pénznek annál nagyobb »a becsülete« mert a legtöbb ember azt az elvet vallja, hogy nem jó sok szó, sok pénz jó, és bizony, körülbelül igaz az, hogy nincs könnyebb a teli erszénynél. Ámde a pénz becsülését sem szabad túlzásba vinni, mert a pénznek szerelme gonoszság gyökere, és bizonyára senki sem ad igazat a kupor- gató fösvénynek, aki lidércet is imád, csakhogy pénzt hozzon, és aki a pénzért a lelkét is odaadná.

Az emberek az élet mindannapi harcában kétségbeesett buzgalommal törik magukat a pénz után és őrült erőlködéseik közben nem is gondolnak arra, hogy vannak ám a pénznek kellemetlen, sőt veszedelmes következményei is, még pedig nem is nagyon csekély számmal.

A magyar nép józan életbölcsessége azonban fölismerte az érem másik oldalát is, és közmondásaiban a pénz hátrányos tulajdonságairól is nyilatkozik. így fölemlíti, hogy a vagyon megőrzése folytonos nyugtalanságot okoz, mert elrejtett kincs nem megy ki eszedből. Sőt még a szegény embernek is gondot okoz az ő pénzecskéje, mert ő éppen úgy gondol az ő kévésére, mint gazdag ember az ő sokjára. De azután általános vigasztalásképpen kijelenti a magyar közmondás azt is, hogy nyugtalanít a kincs, akár van, akár nincs.

A pénznek egyik veszedelmes tulajdonsága az is, hogy ennek megszerzéséért az ember mindent megtesz, sőt még kölcsönbe és adósságokba is keveredik, csak hogy néhány »sárga csikó«-ja legyen. Pedig a józan gondolkozásu magyar észjárás már régen fölismerte azt az igazságot, hogy kölcsönkérésnek megadás a vége, és hogy a régi kölcsön sem ajándék. Azt is találóan mondja a magyar nép, hogy ha ellenséget akarsz szerezni, adj kölcsön, annak pedig, aki adósságot csinált, kereken kijelenti, hogy adós fizess, heteg nyögj! Azt a szomorú igazságot végül, amelyről a mi modern korunk adósságcsi- nálói annyira szeretnek megfeledkezni, eszükbe idézheti a nép lelkiismeretének szava, midőn azt mondja, hogy sok esztendei hu sem fizet ki egy pénzadósságot. És azt a keserves hetyzelet, melybe sok könnyelmű gavallér sehogysem tud beletörődni, a magyar közmondás úgy jellemzi, hogy aki vagyonánál többel adós, semmije sincs; de ez az eset a népnél csak kivételesen fordulhat elő, mert náluk rendesen kinek mennyi pénze, annyi hitele. A váltónál szereplő egyik pénzügyi műveletről is elitélő- leg nyilatkozik a magyar nép józan esze, mikor úgy