Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-23 / 16. szám
MAGVAK FÖLDM1VELÓ 123 nek a példáját kövessük. Valamint nem létezik •olyan gép a mely állandó működés és alig szám- bavehető pihenés mellett föl ne mondaná a szolgálatot, ép úgy kimerül annak az embernek szervezete, a ki az alvással takarékoskodik. Az állandó erőbeli és tartós, friss szellemi munkásság megkívánja a 6—8 órai alvást. Javakorabeli, fárasztó foglalkozást űző embernek a nyolc órai alvás sem sok és nagyon megsínyli azt később, a ki az éjszakát megrövidíteni igyekszik, akár szellemi, akár kéz és izom munkásságra fordítja, pláne dorbézolással tölti el. • cK.9-4É|§ X3: TJ- S VÉT. • ' Piroska. Irta : Újlaki. Tavaszi napsugárban fürdött a világ husvét másodnapjának reggelén. A muskátlis ablakok me- gett izgatott szívvel lesték az eladó lányok a húsvéti vizet. A sok legény meg felbokrétázva — egyik-másik már pitvókos fejjel indult a szokásos húsvéti ön- tözködésre. Volt aztán hejje-hujja, ahol egy-egy fehér-cselédet az udvaron fogott a sok kóbor legény. Kútra vele! s cselekedtek olyan öntözést, hogy a szegény leány a vízözön korába képzelte magát. De úgy kell neki, miért ment az udvarra! Nem tudja, hogy ilyenkor a házban a helye! ? A vidám legények között ott volt Szárcsi Istók is, a vizi molnár legény fia. Ott settenkedett s volt kacagás, ha egy-egy megriasztott vászonnépet jól nyakon zuhénthatott egy sajtár vízzel. így jártak sorra. Egyszer csak Szárcsi Istók kiválik a bandából, oszt’ neki indul a falu legvéginek. Nem igen vették észre eltűnését a cimborák, mert sokan voltak. 0 meg csak ment és meg sem állott a vén Sütőné portájáig. Egyszerű porta volt biz az, düle- dező falakkal. A muskátli is nagyon gyéren csalogatta a férfinépet. De azért csak merészen bement Istók és belső zsebéből nagy vigyázva egy kis üveget húzott elő, aztán se szó, se beszéd, szembe löttyentette belőle Piroskát, már mint Sütő Piroskát. — Ez oszt a viz, Rózsám! szólalt meg erre Istók, — nem érzed? De bizony, mert olyan jó illat áradt szerte tőle a kis szobában, hogy akármelyik úri dáma megirigyelhette volna. — Maga meg ilyenre pocsékolja a pénzit! — mondá dorgáiólag Piroska, de látszott rajta, hogy végtelen nagyra van vele, hogy az ő kedvéért ilyen jószagu rózsavizet szerzett Istók. — Ne félj, húgom, másnak csak Lutviz járja, de neked még ez is olcsó, amennyire szeretlek! — Menjen magának! — Már vártam, — mondá aztán Istóknak, azzal kifordult a szobából. Vissza is tért mindjárt, két szép pirosra hímzett, aranytulipános tojást tartva kezében. — Ezt magának szántam, no vegye el! — Emellett lehetett látni, hogy a szivét is odaadta avval a két himessel, olyan bolondos-szépen kacagott mellé szemepárja. Csak látni kellett volna a diadalt, mely lerítt Istók ábrázatáról! Nem adta volna azt a két tojást két akkora gyémántért, pedig ammár nagy kincs! Isten is egymásnak szánta őket! Ezt az egyet gondolták mindaketten, amire aztán elkezdtek jóízűen kacagni... * * * Elmúlt az ünnep, utánna meg nagyot fordult a világ. Istókból katona lett s király kenyerére kapott. Az öreg Sütőné megbetegedett s elment deszkát árulni. Piroska árván maradt egymagában, mint a magára szakadt veréb a háztetőn. Kenyér után kellett nézni. Becsukta hát az üresen maradt kis házat, elment a városba s ott beállt szolgálni. Szolgált, szolgált sokáig, egyszer eszébe jutott, hogy lelátogat az ő szülőfalujába. Épen husvét volt akkor is. Most is tavaszi napsugárban fürdött a világ husvét másodnapjának reggelén. A muskátlis ablakok megett most is izgatott szívvel lesték az eladó lányok a húsvéti vizet. A sok legény meg felbokrétázva — egyik másik már pityókos fejjel indult a szokásos húsvéti öntözésre most is. Volt aztán hejje-hujja! A vidám legények között ott volt Szárcsi Istók is, a vizi molnár katonaviselt legényfia. Egyszer csak Szárcsi Istók kiválik a bandából, oszt neki a falu legvéginek. Egyszerű, rozoga, begyepesedett porta előtt állott meg. Szorongott szive, mert oda bent Piroska van, a városi kisasszonynak öltözött Sütő Piroska, aki a megyei orvosnál szobalány. Suhogó ruha volt rajta tegnap is a templomban. A muskátli nem csalogatta a férfinépet, de azért bement Istók és belső zsebéből nagy vigyázva egy kis üveget húzott elő, aztán se szó, se beszéd, szembe löttyentette belőle Piroskát, már mint Sütő Piroskát. — Ez oszt a viz, Rózsám! szólalt meg Istók. — Szervusz Istók! de rég nem volt szerencsénk egymást látni! — Ojjé, de megemberesedtél ! Persze, persze, te már kikerültél a katonasorból! Meg kell adni, pergett a nyelve Piroskának, mint a megeresztett cséplőgép. A fiú meg szinte megretirált az ő régi Piroskájától, aki most tornyosra rakott göndör hajjal, füle mellett huncutkával s ily nagy hangon fogadta. Torka összeszorult, csak köszörülgette, végre megszólalt: — Már csak meglocsolom a kisasszonyt, gondoltam magamban. — Jól tetted Istók, látod én már vártalak is. Sőt a városban is gondoltam rád. Várj csak! Azzal kitáncolt a szobából és a kis házból két valamit hozott a két kezében. Selyem papirosba volt belakargatva.
