Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-04-03 / 13. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 99 munkálja javait. A ki szereti a magyar parasztot, a ki felvilágosítást ad neki és mindenek fölött támogatja. De bizony legtöbben nem törődnek a mi népünkkel. Sőt megmosolyogják azokat, kik a szövetkezeti életből kiveszik részüket. A kik a nép szellemi táplálékával törődik, arról gondoskodik. A ki tanácsosai látja el a magára hagyatott népet. A mai intelligens ifjúság inkább meddő politikai tüntetésekbe fojtja erejét. Komoly társadalmi munkára nincs lelkesedése, eszménye. Hazatérve nem óhajtja megismerni a népet, nincs érzéke arra a hivatásra, hogy értelmi képességénél fogva vezetője, tanácsadója legyen a népnek. Az ő helyüket népbolondilók foglalják el, azért arat a mi társadalmunk olyan keserű, sőt mérges gyümölcsüket. Pedig annak a gyentri ifjúságnak az lenne legszebb társadalmi feladata, hogy megkezdené és keresztülvinné azt a nagy nemzeti összeolvadást, melynek ereje megizmositaná a nemzet gyökerét, a népet is. És hogy állunk a mi gomba módra elszaporodott bankjainkkal, hitelintézeteinkkel, takarékpénztárainkkal ? Ezek legelsőfaju fejős tehene a nép. A nép zsírja, földje, verejtéke kövéritette meg a részvények értékét. Ezekből szedik a téli dús aratást, leg- kiváltkép. Mit juttatnak vissza ezek az önző intézmények a népnek, a parasztságnak. Holmi népkonyhákra, iparos célokra, gimn. tápintézetekre megszavaznak nagy kegyesen igazán megmosolyogni való néhány koronái. És ezzel ki-' merítették nemzeti kötelességüket. Arra, hogy a főül népének megerősítésére, a parasztságot fejlesztő intézmények támogatására gondolnának, alig van eset. A takarékpénztárak csak akkor viselik szivükön a paraszt házát, földjét, ökrét, lovát, ha vagy kölcsönért folyamodik az a paraszt vagy mikor a kölcsön behajlásért és ügyvédi dijakért árverezni kell. Pedig a magyar nemzet nem lehet boldogulni tudó nemzet, mig úgy nem fog gondolkozni és úgy nem fog tenni, mint a szász értelmiség. A magyar föld lakóinak foglalkozása. Az 1900. évi népszámlálási adatok közül alighanem az a rész a legérdekesebb, mely a lakosság foglalkozásáról szól. E szerint Magyarország népességének több mint kél harmada földmivelésböl él. Az összes lakosság száma 19 és egy negyed millió, ebből 13 millió és 169 ezernek a földmivelés adja meg a kenyeret, 2 millió 600 ezernek az ipar, félmilliónak a kereskedés, félmilliónak a vasúti, hajózási, fuvarozási foglalkozások, 600 ezret a napszám, 400 ezret a cselédi szolgálat, tőke és nyugdíj járulék pedig 269 ezer embert tart el. Szellemi foglalkozásból alig egy millió ember él. Minden foglalkozási ágban szerepelnek a nők is, de csak a földmivelés terén nagyobb a számuk. Ott 2 millió a kenyérkereső nő, az iparban körülbelül 200 ezer, a házi cselédi foglalkozásban 350 ezer a nő, a többi ágakban eltűnő csekély a számuk. — Érdekes az is, hogy az összes lakosságból 8 millió és 800 ezret lehet számítani kenyérkeresőnek, kik a többi 10 millió és 400 ezret is eltartják. A kenyérkereső az országban minden- í hol kevesebb mint az eltartóit, talán az egy Budapestet kivéve, ahol a kenyérkeresők száma 386 ezer, az eltartottaké meg csak 346 ezer. — Budapest küllőmben már teljesen ipari jellegű város, amennyiben iparból él lakosságának majdnem fele, 307 ezer ember, akik közül 161 ezer kenyérkereső, 146 ezer pedig eltartott. Mindjárt utánok következnek a fővárosban a kereskedelemből élők, összesen 103 ezren, kik közül 47 ezer a kenyérkereső, a többi eltartott. Igen nagy még ott a házi cselédek száma is: 57 ezer. De a földmivelés is 14 ezer embert tart el Budapest lakosságából. ÜNNEP DÉLUTÁN. A piros tojás. Ki nem tudná, hogy a szarka a legmagasabb fák legtetején szokta összeróni kucsma alakú fészkét"/ Tudta ezt a kis Tóth Sanyi is, de ez egy csöppet sem akadályozta őt abban, hogy fel ne csapjon madárfészekszedőnek. Meg kell adni, ügyes mászó volt a kölyök. Mindössze tizenkét esztendős volt, de nem nőtt olyan sudár nyárfa, amelyik neki magas lett volna. Felmászott biz ő reá, tán még ha drótszegekkel lelt volna is kitövisezve; oszt se egy se kettő tele volt a zsebe szarkatojással. Jókor távaszszal már tudta, hogy melyik fészek mennyit rejt. Egyszer a húsvéti ünnepekre hazarándult a katonaságtól a Jóska gyerek is, Sanyinak a bátyja.-— Lett is nagy öröm Tóthéknál, amikor meglátták a gyönyörű ruhába kihúzott legényt, de a pici leány, Juliska örült a legjobban, mert neki különösen drága ajándékot hozott a Jóska bátya. Négy remek szép piros tojást — cukorból! Olyan volt ez a négy kis jószág akkurát, mint a szarkatojás, csakhogy piros és mint mondom, cukorból volt. Mert, hogy Jóska szerfölött szerelte azt a csöpp gyereket; hisz alig volt az eszemadta három esztendős és olyan okosan gagyogott bele a nagyemberek beszédébe, hogy öröm volt azt hallgatni. Sanyi a famászó is kikapta a maga ajándékát egy lovashuszár személyében, de le is kapta azonnal a fejét egy harapásra, mert mézeskalácsból volt a huszár. Fej nélkül pedig még senki sem látott huszárt, hát az egész embert lovastól beküldte a feje után. Mikor igy mindent bekebelezett, sanda szemekkel kezdte mustrálgatni a kis Juliska négy cukortojását, de csak messziről, mert a csöpp leány ki nem adta volna a kezéből hat huszárért sem. Sanyi nézte, nézte egy darabig, azután egy nagyot gondolt, és elment felkereste Tuba Gyurii, az ő legbizalmasabb madarász-cimboráját. — Gyuri te! — Mi a’! ? Azzal elmondta neki, hogy micsoda borzasztó gyönyörű négy piros tojást kapott Juliska Jóska bácsitól.
