Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)

1904-03-20 / 11. szám

88 MAGYAR FÖLDMIVELŐ V >■ . Vti, községekben pálinkamérgezésben eddig húsz ember meg­halt s még húszán oly súlyosan betegedtek meg, hogy föl­épülésükben nem bíznak az orvosok, a bozovicsi járásbí­róság, mely a bűnügyi vizsgálatot megindította, állítólag már kiderítette, bőgj' a halálozások és megbetegedések a Gyokiis-féle cég oravicai gyárában készült pálinkától szár­maztak. A vizsgálóbíró elrendelte az elhaltak exhumáltatá- sát. A közigazgatási hatóság pedig a főzésnél használt üstö­ket, valamint a bennök főzött pálinkát lefoglalta. — Gazdák, ha nagy terméshez akarnak jutni, Mauthner-féle magvakat vessenek. Idei ár­jegyzékét, méh’ 226 oldalra terjed, Mautner Ödön cs. és kir. udvari magkereskedése Budapesten, Rottenbiller-utca 33, min­denkinek ingyen megküldi. A kitünően tisztított, legnagyobb csiraképességgel biró, fajtiszta magvak árai alacsonyak. Kü­lönösen fölemlitendők ez impregnált takarmányrépamag­vak és a legnemesebb gabonafélék dús választéka 2—2 A háború. Min spekulál az orosz ? A legújabb feltűnő hir az, hogy Oroszország a japán-orosz háború ügyét a hágai nem­zetközi bíróság elé akarja hurcolni. Hogy bele megy-e Japán ebbe, azt mindenütt nagy kétséggel latolgatják. Nyil­vánvaló ugyanis, hogy Oroszország nem készült föl erre a keleti háborúra s most minden áron és minden furfang kiaknázásával időlmladékot akar nyerni. A japánok azon­ban, akik fölismerték az oroszok gyengeségét, átlátnak ezen a szitán is és nem fognak beleugrani abba, hogy Oroszország az európai béketárgyalások örve alatt na­gyobb erők gyűjtésére módot találjon. Mindig csak állítólag! Olyan megbizhatlanok a háborús hírek, hogy majd mindennap csak igy Írnak a világujságok is: állítólag. így a japánoknak állítólag si­került kicsalniok vladivoszloki orosz flottát, a hol ezután az orosz hajókat megsemmisítették. Az oroszokat nagy szerencsétlenség érte a portart- huri kikötőben is. Az orosz torpedóhajók beleütköztek egy aknába, ezek felrobbantak s nyolc orosz hadihajó érzéke­nyen megsérült. Egy japán leány. Egy fiatal japán leányról Írnak most, aki egy egész sereg férfinak a vakmerőségével és bátorságával tett hazájának igen fontos szolgálatot. Azt követte el, hogy Dalniban és Port-Athurban megszerezte a két orosz erősségnek a terveit s elvitte Tokióba a kor­mánynak. Ezekkel a tervekkel pedig a japánok óriási előnyhöz jutottak. A leányt, akinek a neve sem jutott eddig nagyobb nyilvánossághoz, mig tervét végrehajthatta, szaka­datlanul halálos veszedelem fenyegette. Oly nagy szolgála­tot tett a japán érdekeknek, hogy ritka jutalmat érdemel. Hamarosan rendjellel tüntették ki. Csiklandós helyzet. A japánok lépésről-lépésre elő- haladást tesznek a szárazföldön is. Ha igaz a hir, hogy az oroszokat megverve, megszállották Antungot, úgy rnegerő- sül az a korábbi jelentés is, hogy a japánok tényleg há­tukba kerültek a koreai szárazföldön az oroszoknak, a mi minden körülmények közt csiklandós helyzet. A megszál­lott Antung a Jalu folyónak a Sárga-tengerbe ömlésénél van, majdnem a középponton Port-Artur és Andsu mögött, mely városnál már sokszor találkoztak japán lovasok ko­zákokkal s melynél több csatározást is vívtak már. Ilyen­formán a japánok nem csak a Port-Arturban levő, de az Andsu Gensan közti vonal körül a Jalu folyótól délre ope­ráló oroszoknak is a hátukba kerültek. Ez bizony elég csiklandós helyzet lenne. Port-Arthurt felakarják gyújtani! A japán kö­vetséggel összeköttetésben álló megbízható forrásból a kö­vetkezőket jelentik a japánok haditervéről: A japán had­sereg célpontja a jelenlegi háborúban: Port-Arthur, Wladi- vesztok és Jalu, továbbá Mukden, Kirin, Karbin, végül pe­dig Irknck. A japánok tehát nemcsak Mandzsúriában, ha­nem Szibériában is hadat akarnak viselni. Togo tenger­nagy hir szerint fel akarja gyújtani Port-Arturt, részint gyujtólövegekkel, részint szárazföldi torpedókkal, a melye­ket léghajókból fognak leszórni. Port-Arthur nagy veszedelemben van. A japánok bombái a városban az erdőkben az ütegekben is nagy ká­rokat okoztak, 80 embert megöltek és 100 embert megse­beztek. De nagyobb súlya van az oroszhadvezctőségre azon körülmény, hogy Port-Arthur helyőrség s a hajóhad legény­sége is folytonos vesztesége és a hajsza folytán romolva van s ez a főoka annak, hogy az erőd már csak napokig tarthatja mayát. NEVESSÜNK!!! Szó szerint. — Itt van, Zsuzsi, egy üveg Zacherlin-por, aztán öntse majd oda, a hol leginkább tartózkodnak a svábbogarak. Egy kis idő múlva rémülve látja az asszony, hogy Zsuzsi a teknőbe, a liszt közé önti a Zacherlin-port. SZÖXiÖIiXJCrAST ültessünk minden ház mellé és kertjeinkben föld- kT'l&yrk? és homoktalajon. Erre azonban nem minden szőlőfaj alkal­mas, (bár mint kúszó természetű) mert nagyobb- része ha megnő is, termést nem hoz, ezért so­kan nem értek el eredményt eddig. Hol lugas­nak alkalmas fajokat ültettek, azok bőven el­látják házukat az egész szölőérés idején a leg­kitűnőbb muskatály és más édes szőlőkkel. A szőlő hazánkban mindenütt megterem s nincsen oly ház, melynek fala mellett a leg­csekélyebb gondozással felnevelhető nem volna, ezenkívül más épületeknek, kerteknek, keríté­seknek stb. a legreinekebb dísze, anélkül, hogy legkevesebb helyet is elfoglalna az egyébre használható részekből Ez a legháladatosabb gyümölcs, mert minden évben terem. A fajok ismertetésére vonatkozó, tzines fénynyomatu katalógus bárkinek ingyen és bér­mentve küldetik meg, aki címét egy levelező­lapon tudatja. Cim : Érmelléki első szőlőoltvány telep Nagy- Kágya, u. p. Székelyhid. 9—20 MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.

Next

/
Thumbnails
Contents