Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-10-23 / 42. szám
336 MAGYAR FÖLDM1VEL0 lásnak, amely a szegény embert bármely oldalról fenyegetné.« A képviselőház legközelebb már tárgyalni fogja e javaslatot. Szerény nézetünk, kogy a segélynyújtás ilyen módja nagyon helyes. Megfelel az ország érdekeinek és különösen a magyarnép önérzetének. Mert a magyar nem alamizsnát kér, nem a készpénzért eseng, melyért nem dolgozott. Hanem tisztes becsületes munkának megérdemlett bére — az ő élete és büszkesége. A Mit jósol a meteor az időről? Hogy végleg itt hágy minket az enyhébb idő, úgy, hogy november hó eleje csapadékos, hűvös, majd közepe hidegnek Ígérkezik. A havazás nagyobb mérvben azonban csak december hó elejével van kilátásban. A november 14-ki csomópont csak akkor hoz havat, ha a napon ciklonok lesznek. Erős hideget igér havazással december közepe. Az év leghidegebb napjai december 28-ika körül lesznek, a mint azt a bolygók állásai mutatják. Az október havi hátralevő csomópontok: 23—24 — 31. esnek, hol a leghosszabb időköz 24—31-ike közé jut állandóbb jellegű időjárással. VASÁRNAP DÉLPTAll. Az apa átka. 188.. . írtak, midőn néhány évi távoliét után szüleim körébe érkeztem s atyámmal vígan ülénk a tornáczon, óriási füstfellegeket eregetve. Körülöttünk csendes volt minden, még a szellő sem lengett, de nyugatról óriási felhők tornyosultak vészthozólag. Iszonyú erővel tört ki egyszerre a zivatar, hatalmas villámok szántották végig a sötét égboltot. A zápor óriási cseppekben hullott, mit én bámulva néztem; ekkor, mintegy varázsütésre, hirtelen megszűnt az eső és szemkápráztató villám futott le házunk előtt, óriási recsegést s vérfagyasztó sikoltás kíséretében e szavakat haliám: »Átok! átok!!« Ijedve rohantunk ki a tornáczról, hogy lássuk, mi történt. A villám házunk előtt a legnagyobb akáczot hasitá ketté, mely egy ott álló embert temetett maga alá. Az odasiető cselédek segítségével kihúztuk a szerencsétlent, ki nem volt más mint Ferkó, szomszédunk fia. — Szegény ői'ült, mondák szánakozva a kö- rülállók, végre is nyugalmat talált. — Őrült ? kérdém csodálkozva atyámat, hiszen én ép-egészségesnek ismertem, midőn szülőföldemről távozám. — Igen... akkor, de most már őrült volt, — elmondom mért lett azzá. * 188.. .-ben volt, kezdé atyám beszédét, néhány hóval később, hogy elutaztál, egyik napon rég lenyugodott már a nap s a szelíd hold foglalta el helyét az ég boltján. Az o...ak lenyugodtak immár, csak a korcsmából lehetett néhány kurjantást, a czinczogó s fülsértő zene mellett kihallani, és szomszédunkban volt gyertya, mert a ház gazdája Farkas Vendel haldokolt. Ismerősei, szomszédai állták körül ágyát. Mind ott voltunk, csak egy hiányzott, kisebbik fia, Ferkó. Durván szakadt fel e pillanatban az ajtó, kuszáit hajjal, véresen lépett a szobába iszonyukat káromkodva: »Várj csak megkeserülöd még te ezt, kutya csősz!...« mind elborzadánk; e gyerek talán lopni volt s a csősz meglőtte őt? villant meg a gondolat agyunkban. »Ferkó az isten áldjon meg, légy csendesen, apád halálán van, de mitsem törődve ezzel, pénzt követelt atyjától és menni készült. »Maradj, szólitám meg, nem látod az öreg mindjárt végez? »Mit bánom én, haljon meg, ha úgy tetszik neki; a kedvéért csak nem maradok itthon, ha... ha .. .ha ...« — Szegény beteg sirva fordult a fal felé, de Ferkó ezzel mitsem tö- í’ődött. Ismételt felszólításomra, hogy nézze meg atyját, pokoli mosolylval lépett az ágyhoz s durván nxegragadá a beteg kezét: »He... halja kend?... most nem érek rá itt mai'adni«, ezután kaczagva tartott az ajtó felé. A beteg végerejét összeszedve felült s mint a boszuálló angyal, tei’jeszté ki kezét káromló fia felé : »Átok, ezer átok reád« suttogták ajkai, szava elhalt s élettelen hanyatlott vissza pái'- náira, fia pedig ballagott a korcsma felé. Farkas, mint tudod, nem volt szegény ember. Felesége két gyermeket hagyva, már évek előtt elhalt, de az apa nem nősült, fiait a legnagyobb szigorral maga nevelte, de Ferkón nem fogott semmi, sem ütleg, sem koi’holás, sem a könyek, melyek néha a szerető atya szemeiből hullottak. Az iskolát, templomot kerülte, nem tanult semmit, ehez még az is járult, hogy a falu söpredékeivel adta össze magát, kiknek vezetése alatt az első korhelyé lön a faluban ; ez természetesen sok pénzbe került s midőn atya vonakodotl neki ezt adni, ekkor már any- nyira sülyedt, hog)1- lopni kezdett. Ezen este, tehát atyja halála estéjén is, lopott és mulatott. Busan zúgtak másnap a harangok. Farkast temettük, sokan voltunk, de Ferkó ismét hiányzott, de nem is jöhetett volna el, mert fél holtan vitték reggel haza a korcsmából, hol több késszurást ejtettek rajta társai, fején is. mély seb tátongott. Félév múlt el azután; a csevegő madárka más vidékre szállott s a fákról busán pörögtek alá a sárga levelek. Vérfagyasztó sikoltást hallottam, ekkor kinéztem az utczára, im kit látok? Ferkét egészen megtörve, sereg gyerektől környezve. Átok... átok... átok... suttogták lázasan ajkai; midőn kérdém, hogy mi baja? Ő megői’ült a fején ejtett nagy seb következtében. Nehány év ismét elmúlt azóta, de nem gyógyult meg, im most vége szakadt szenvedéseinek. Az örök béke lengjen fölötte! Ma már régen eltemettük, ott nyugszik a temető sarkán, virág nem nyílik sírján, ah mert bor- zasztó a szülők jogos átka. Hidnky Géza. Koreai erkölcsök. Aki évek előtt járt Koreában, alig ismerne az ország fővárosára, Szöulra. Amióta megismerték a távírót, a hegyek tetején nem gyújtanak tüzet az ország védelmének biztosítására. Naplementekor a város kapuit sem csukják be s az est leszálltával a harangokat sem húzzák meg, sőt a nagyrangu tisztviselő palankinja előtt sem fut ember, aki bottal tör utat urának a tömegben. Csemul- póból gyorsvonat száguld a fővárosba, amelyben és környékén villámos vasút közlekedik. A város egyes részeit elektromos fény világítja. Az idegen figyelmét különösen az ragadja meg, hogyvalamennyi koreai embernek fehér a ruhája
