Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)

1904-09-25 / 38. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 307 MI ÚJSÁG? — Ováció Meszlényi püspöknek. A szatmár- németii tűzoltó-egyesület a múlt hét szombat estéjén fáklyás­menettel s szerenáddal tisztelte meg Meszlényi Gyula me­gyés püspököt, azon bőkezű áldozatkészségért, hogy a vá­rosnak saját költségén monumentális őrtornyot építtetett. A püspöki palota fényárban úszott. Mikor az ősz egyház­fejedelem az ablakban megjelent, az ezrekre menő közön­ség lelkesen megéljenezte. Az egyesített dalárdák a honvéd­zenekar közreműködésével szebbnél szebb darabokat adtak elő. A tűzoltó-egylet délelőtt diszgyülést tartott, melyen Meszlényi püspököt diszvédnökké választották. Gyűlés után az őrtorony falába illesztett emléktáblát leplezték le. Dél­ben diszebéd volt. Este pedig Narten György villany-színház tulajdonos óriási közönség előtt bemutatta világhírű mozgó fényképeinek egy részletét, végül bemutatta életnagyságu mellképben Meszlényi Gyula püspököt, amelyet rakéta és röppentyűk tündöklő fénye övezett, miközben torony zene volt az uj őrtorony erkélyéről. — A jegyzőn kongresszusa. A községi jegyzők országos egyesülete vasárnap tartotta évi közgyű­lését Pest vármegye székházának nagytermében. Gróf Tisza István miniszterelnököt megválasztották az egyesület tisz­teleti tagjának, aztán az árvaházi és segitőegyesület ala­pítása ügyében megállapodtak, hogy az alakítandó egye­sület alapszabálytervezetét külön bizottság fogja elkészíteni s azt decemberben tárgyalják. Több apró indítvány elin­tézése után újra megalakították a tisztikart; a régi elnö­köket és jegyzőket újra megválasztották s az egyesületnek huszonnégy év óta fáradhatatlanul működő és közszeretet­ben álló elnökét, Kuncze Imrét a lisztujitás alkalmából igen lelkes és szives ovációban részesítették. — Megbüntetett kivándorlás hiénák. A szolnoki rendőrkapitány feljelentésére a sándorházai fő­szolgabíró Volk Pétert kivándorlásra való csábításért, ame­lyet a Missler brémai ügynökség érdekében folytatott, 30 napi elzárásra és 600 korona pénzbirságsa Ítélte. Volk Péter foglalkozásszerűen űzi a kivándorlásra való csábítást és már 1902-ben is 30 napi szabadságvesztésre ítélték e miatt. — Székesfehérvárról jelentik, hogy az oltani állomá­son ma négy balinkai 9—16 éves leányt tartóztalott le a rendőrség. A leányok a kihallgatás folyamán bevallották, hogy a Red Slar Line bécsi kivándorlási cég ügynökei lát­ták el Amerikába szóló jegyekkel s megmotozásuk alkal­mával náluk négy hajójegyet és <55 korona készpénzt ta­láltak. A leányokat hazaloloncolták. — Egy püspökről. Párvy Sándor püspököt most iktatták hivatalába. Az uj püspöknek Bállá volt 32 esztendő előtt az első kápláni állomása s a jó palócok sze­retettel gondoskodtak róla, hogy ifjúkori emlékei között a püspök jól érezze magát. Mikor bérmálni ment oda, régi kápláni szobájában lakott, s bérmálás után meglátogatta azokat, akiket még káplán korából ismert; egy emberöltő természetesen megújította a falu képét s a püspöknek sok ismerőse már a temetőben nyugodott; a fiatalok őszbe csavarodlak. Néhány palőcasszonyból összeállított küldött­ség járult Párvy elé és szónokuk talpraesetten fejezte ki köszönetét, hogy a püspök bérmálni e faluba fáradt. Amint az asszony mondókáját befejezte, a hóna alól előhúzta a magafonta rojtos törülközőt, a többi asszony pedig a saját­kezűig készített palócvásznat s kérték a püspököt, hogy fogadja el tőlük cserében fáradozásaiért. — Galamb helyett embert lőtt. Vargyanin György nagykikindiai gazda tanyáján átlőtt fejjel haldo­kolva találták Szivcsev Tyira 16 éves bojtárfiut, kinek jobb keze egy 9 mm. puskán hevert ami azt a látszatot keltette, hogy a fiú öngyilkossá lett. A fiú sebe azonban teljesen kizárta az öngyilkosságot és igy a rendőrség szigorú val­latás alá vette a gazda 19 éves fiát, Vargyani Istvánt, aki töredelmesen be is vallotta, hogy a bojtárt ő lőtte meg, de nem szándékosan. Galambokra akart lőni, mondá és amint ujját a leresztett puska ravaszán tartotta, a puska hirtelen elsült. Félve azonban tette következményétől, ön- gyilkosságnak akarta feltüntetni az esetet s a puskát a haldokló kezébe tette. Vargyanint letartóztatták és a hal­dokló bojtárt a korházba szállították, hol aligha éri meg a reggelt, mert a golyó agyvelejét sértette meg. — Különös villámcsapás. A napokban ha­talmas záporeső vonult végig Tordán. Öt óra lehetett, mi­dőn erős menydörgés rázkódtatta meg a levegőt. A villám Kiss Árpád tordai lakos házának kéményébe csapott be, onnan a menyezeten keresztül a szobába hatolt, hol, mint a lakók mondják, egyideig a földön forgott, azután pedig mint egy bomba, szétrobbant és az ablakot összetörve, a ház vakolatát több helyen lehányva, eltűnt. — A szobában ülőknek semmi bajuk sem történt, csak a nagy dörgéstől és a fojtó kénszagu füsttől szédültek meg kissé. Ugyanaz a villám a szomszédos házba is becsapott és itt már nagyobb pusztítást vitt véghez, mert a ház falának nem csak vako­latát szórta le, hanem annak utca felőli falát kettéválasz­totta és egy nagy nyílást ütött rajta. Azonkívül az ablako­kat is összetörte, azokat rámástól kiszedte hüvelyükből és a zsindelytetőt átszakitva, a házat föl is gyújtotta, de a tü­zet még idejében eloltották. — Nem kell tréfálni a puskával. Nagy sze­rencsétlenséget okozott Szenttamáson egy gondatlan va­dász. Az eset úgy történt, hogy Gavanszki Lukácsné és Pri- sics Lenka felnőtt leányaikkal a község közelében levő krumpliföldjükön dolgoztak, amint arra jött Manojlovics Milán vadász. Gavanszki Lukácsné látván a hazafelé haladó vadászt, a munkára hatékonyabb biztatásul leányát azzal ijesztette, hogy ha a krumplit szorgamasabbau nem szedi, úgy a közeledő bácsival rálövet. Meg is tette a tréfát, oda­kiáltva Manojlovicsnak, hogy lőj je le leányát és vele dol­gozó társnőjét. Manajlovics szót fogadva, az általa üresnek vélt fegyverét 20 lépésről az egy csomóban dolgozókra sü­tötte. Nagy volt a lövés után a rémület, mert az elsütött csőben nagy töltés volt. Valamennyi sörét a dolgozók tes­tébe fúródott és rajtuk életveszélyes sérüléseket ejtett. A gondatlan vadász, látván rémes tettét, fegyverével öngyil­kosságot követeti volna el, ha abban odasietett munkásnép meg nem akadályozza. A súlyosan sebesülteket az össze- sereglett nép szállította haza. A sebesültek közül legsúlyo­sabban Prisics Lenka 13 éves leánya sérült meg, kinél az egyik sörét a szemgolyó alá fúródott, három pedig a nya­kába ment. Valamennyi sebesültön csak orvosi műtéttel lehet segíteni. Manajlovics Milán a községházához jött és sirva panaszolta el szerencsétlen cselekedetét. — A kúra. Három sepsiszentgyörgyi székelyt beidéztek tanúként a brassói törvényszékhez. A góbék azonban sokalták az útiköltséget és azon tanakodtak, hogy­anképpen lehetne valamit megtakarítani. Sok fejtörés után megállapodlak végre abban, hogy csak egy jegyet váltanak s majd kijátszák valahogy a vasulasok ellenőrzését. Ki­választottak egy zsúfolt kocsit s mihelyt bementek, az, aki­nél a jegy volt, ébren maradt, mig a másik kettő méjy al­vást színlelt. A kalauz abban a hitben volt, hogy már régi utasok, nem kérte tőlök a jegyet, hanem hagyta tovább aludni őket. így az első próbán szerencsésen túlestek. Végre megérkeztek Brassóba és midőn a jegy átadására került a sor, a jegygyei biró székely hirtelen futásnak eredt. A jegyszedő vasutas természetesen utána iramodott és ezalatt a másik kettő eloidalgott. Mikor végre elérte az atyafit, ilyen párbeszéd fejlődött ki közöttük : — Hol a jegy 2 — Itt van, ni... — Hát miért futamodott meg 2 — A doktor ur rendelte el, mert használ az egészsé­gemnek. — Hát nem vette észre, hogy utána futottam 2 — Hát azt biz’ észrevettem, de azt hittem, hogy ki- gy'elmed is ezzel kúrálja magát... — Nyilvános nyugta és számadás. Nagy­Rozvágyon 1904. szept. hó 18-án a nagyrozvágyi ev. ref. egyház iskolájában, ennek belső berendezése javára tartott bál összes bevétele volt 207 korona 20 fillér, kiadása 110 korona 20 fillér, tiszta jövedelem 97 korona. Ez alka­lomból felülfizettek: Ölbey János 3 K, ifj. Hogya Mihály 40 f, Csontos József 40 f, Nagy Lajos 40 f, Czompoj István 40 f, Szabó Sándor 1 K, Sipos András 1 K, Szabó József

Next

/
Thumbnails
Contents