Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-09-25 / 38. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 303 A kerítésre is gondot fordít a jó gazda. A rossz kerítés dísztelenéi az udvart. De meg, ha a szomszéd udvara nincs jól elválasztva saját kis gazdasági udvarunktól: bizony sok csetepaté keletkezik. Nem hiába, hogy azt tartották a régi öregek: »Rossz szomszédság török átok.« Pedig a rossz szomszédság legtöbbször a rossz kerítés miatt is származik. Mindezek után pedig csak a mondó vagyok, hogy bizony rossz gazda az, a ki udvarát rendbe nem tudja tartani. Hát gazd’uramék itt lesz az idő, mikor már a mezőn kevés idő akad. Rendezd be jól udvarodat! Mester. Hol a másik? A szomszéd Sziléziából, a határszéli varosokból néha átjött egy-egy porosz huszár meglátogatni a mieinket. Egy közülök hajdan Pesten boltos-legény lévén, egy pár szót magyarul is megtanult s monda : — Jött mit Dir, Kamerad : mint keltő hucár megvan ; menjünk fokató : iszunk egy pohár por... A magyar végig néz rajta s feleié : — Két huszár? Az egyik én vagyok, tudom, de hol a másik ? Hol van Amerika ?... Ne gondolja a szives olvasó, mintha az a hires Amerika, amelyről olyan sokat beszélnek mindenütt, elveszett volna, vagy valami tüzokádó hegy betemette volna; megvan az most is, szedi áldozatait mint valami rettentő nagy ragadozó állat. — Hol van Amerika ?... — Azt kérdik nagyon sokan csalódott honfitársaink közül, kik itt — szerintük — nem tudtak megélni, hanem elvándoroltak — jó reménység fejében — messze túl a tengereken. Csak amikor megérkeztek, akkor vették észre milyen nagyot csalódtak, csak akkor kiáltottak fel a kétségbeesés szivszaggató hangján: — Hol van Amerika"?/... Beszéltem olyan emberrel, aki eladta mindenét, hogy pénzt szerezzen, csak a rajta levő ruhája maradt meg és elvándorolt... De mikor elérte a tengerpartot, nem tudott megválni hazájától, szeretteitől, nem ült fel a hajóra, hanem elindult haza... Itthon mikor kérdezték, röviden csak any- nvit felelt: — Jobb ilthon !... De hallottam már olyan emberekről is, akik nem jöttek haza a tengerpartról, elmentek Amerikát keresni. Itt hagyták hazájukat hűtlenül, családjukat krajcár nélkül... És Írnak haza szánalmas leveleket övéiknek, felkiáltanak bánatosan: — Hol van Amerika? !... Az elvándoroltak családjai, akik várják a családfőt haza-felé gazdagon, vidáman, de helyette jön a panaszos levél, — néha jön a megrendítő halálhír, — melynek minden szava éles tőr szúrásaként hat a várakozásban megtört hitestárs és a sok neveletlen, kenyér után kiabáló gyermekek szivéhez; bizonyára ők is igy kiáltanak fel: — Hol van Amerika?!... És te is figyelmes olvasó türelmetlenül kérdezed : — Hol lehet tehát Amerika?!... Megmondom. — Az igazi megbecsülhetetlen Amerika itt van a mi tejjel-mézzel megáldott Kánaánunkba, Magyar- országban. Itt minden szorgalmas ember feltalálhatja az ő Amerikáját, csak bízzon Istenben, szeresse hazáját, ne kerülje a munkát, éljen okosan, takarékosan. Mert nem szabad felednünk egy percre sem, hogy őseink nagy fáradsággal drága vérök árán szerezték nekünk ezt az országot. Költő-királyunk, Vörösmarthy Mihály is azt Írja egyik versében: A nagy világon e kívül, Nincsen számodra hely, Áldjon, vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell. * Vajha ti is, tőlünk távol levő testvéreink, kik könyhullatások közt eszitek a hontalanság keserű kenyerét, megtanulnátok, hogy a legboldogabb Amerika itthol van Magyarországban, ahol minden fűszál olyan bizalmasan néz felénk, ahol minden olyan ismerős. Szerető családotok körében a nap súlyos terhét feledve, nyugodtan, megelégedve hajtjátok le fejeiteket álomra... És majd a sírban is édesebb lesz a pihenés, mint távol, idegen földön... Sz. F. vasárnap délután. A perdöntő. — Hm — fogod mondani amúgy a baj’szod alatt — atyámfia, hát ki tudna erre egy szusszantás- sal felelni. És úgy is van! A gazdaköröknek oly szép, nemes, hasznos hivatásuk van, hogy azt egy lélekzetre nem lehet elmondani. Éppen azért aprózzuk a dolgot. Hányjuk-vet- jük, mint a jó búzát, hogy szellő ne érje; hogy valahogyan ne érintse a dohosság. Naprról-napra jobban érezik ugyanis a községek éppen úgy, mint egyesek, hogy a gazdakörök valóságos termelő talajai a legáldásosabb intézményeknek, fejlesztői a legnemesebb társadalmi és egyéni érzelmeknek. Azért kiki hordja össze tapasztalatait a gazdakörök nyilvánuló hatásairól és akkor készen leszen a felelel, mint az épület, melyhez minden kéz visz egy-egy téglát, vagy minden kéz tesz egy-egy ala- kitó munkát. Én például jelen alkalommal bemutatom a gazdakört, mint perdöntőt. Szinte széjjelnézek, nincs-e köröttem valami fiskális ember, mert ha meghallja, még ellensége lesz a gazdakörnek. Pedig ezt — Isten látja a lel- kemet, hogy nem akarom. Pedig szentül úgy van, hogy egy gazdakör már pördöntő volt. A dolog igy történt: Két tisztességes gazdaember régi-régi idő óta — becsületükre legyen mondva — emberséges vitában volt egy kis földdarabocska miatt. Pál gazda, de Péter gazda is erős meggyőződésű emberek voltak. Szerették kegyetlenül az igazságot és mert mindenben kitartók szoktak lenni: az igazság védelmében sem lehettek mások.
