Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-07-31 / 30. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 239 Adó elengedés? Félre ne érlse senki emberfia ezt a dolgot. Mert sokan valóban azt olvashatják az újságokból, hogy itt valóságos adóelengedésről vagyon szó. Aki adóhátralékban van, annak bogy elengedik az adóját. Nem ugv vagyon! Félre ne értse senki emberfia ezt a dolgot. Annyi van a dologban, hogy az ország vármegyéinek felére bizottságokat és biztosokat fognak kiküldeni. Miért? Hogy adót törüljenek. De milyen adót ? Csak olyan adót, melyet egyáltalán már behajtani nem lehet. Szóval ne remélje senki, hogy olyan adót engednek el, melyből valakinek haszna lesz. Csak olyan adót törölnek, amiből a kincstárnak kára leszen. Adót fizetni kell ezentúl is, de a kincstár lemond arról az adóról, amit követelhet, de ami már tényleg be nem hajtható. Például, ha valaki úgy túl van terhelve adóhátralékkal, hogy ha mindenét elveszik is, a kincstár akkor sem jut a követeléshez, itt van helye az adótörlésnek. Mert ha azt is tönkre juttatnák, aki tartozik és maga a kincstár se jutna semmi kielégítéshez: akkor gyengítenék az adózók számát. Elvesztenék az adózó polgárt jövőre, így. meg ha törlik a terhét, legalább jövendőre szedhetik újra tőle az adót. A kincstár tehát ezzel nem tesz mást, mint az a gazda, aki tudni akarja, mi az övé ? Mire számíthat. Mert ami csak papiroson van és szemmel — észszel láthatólag soha be nem hajtható, az csak csalódásokat szülne és rontaná a biztos számadásokat és előrelátást. Erről van szó és semmi egyébről. Izgatok áldozatai. Magyar-Ittebe község népe kivonult a községből az uraság földjére. Határozott szándékuk volt onnan vissza nem térni, mig az uraság földjét maguk közt fel nem osztották. — Nekünk szegény embereknek — mondják ők — ahoz jogunk van. Az uraság munkásait nem engedték munkába állni, mert — mint ők mondják — a termés az ittebeieket illeti meg, és nem az uraságot. így eltelt két nap. A gabona már teljesen érett volt. Az aratást tovább halasztani most már csak kárral lehetett. A földes ur panaszt emelt a legközelebbi hatóságnál — a főszolgabírónál,. A főszolgabíró békével akarta elintézni a dolgot. Kiment a helyszínre és megmagyarázta a kérdéses föld a földes ur jogos tulajdona. Nem ért semmit. Kiment még egyszer békéltetés végett. Ismét eredménytelenül. Éppen ilyen hatása volt a megyei alispán békítő beszédének is. A búza már most annyira tűiért, hogy tovább tartani nem lehetett. Az ittebeiek azt hitték, hogy most már övék a termés. Az izgatok pedig pokoli örömmel neveitek markukba, hogy im mily jó bért kapnak lelketlen zendülésükért, izgatásukért. Hétfő délután egy század katonaság érkezett Ittebére. A zendülők megrettentek. Az izgatok kereket oldottak. De a katonaság a négy főkolompost — köztük a község biráját is — vasra verte és a becskereki börtönbe kisérte. A zendülők visszavonultak a községbe. Az izgatás szomorú végét még siralmasabbá tette az a nem várt eset, hogy a becsukott bíró fia megörült. Szegény atyját siratja folyton. * A lélek is sir az emberben, mikor látja, hogy a szegény magyar ember hogy ül fel ama lelketlen fúriák izgatásainak, kik ámítással csalják a tapasztalatlan népet úgy erkölcsileg, mint anyagilag a tönk- remenés szélére. Tehát valóságos mesterséggé, egy külön kenyér- keresetté lett már ebben a hazában, józan, okos, értelmes magyarnéptől lakott Magyarországban. Tehát éppen ami népünket kell áldozatul szedniük azoknak a hazátlan bitangoknak, akiknek szivéből kihalt az emberi érzés utolsó szikrája. A magyar ember igaz, mindig a maga kárán tanult. De már nagyon sok, nagyon megrendítő ez a kár, melyen még mindig nem bir okulni, tanulni. Hát legyen elég ! Nyíljék fel már a szemetek, magyarnép! VASÄRNAF délután. Időjárási rendetlenségek. Az a különös, szokatlan szárazság, amelynek ez évben tanúi voltunk, kétség kívül sokakat indított arra. hogy az időjárás természetéről gondolkozzanak és beszéljenek. Mellőzve a régebbi múltat, csak a múlt század négy-öt évtizedéből jegyzek ide — egy közel kilencven évet élt plébános jegyzetei után — néhány esetet. 1846-ban például a tavasz rendkívül későn köszöntött be; igy március 9-én a hőmérséklet — 10° R. A tavasz hűvös jellege állandóan megmaradt, mig a nyár nagyon esős volt. Ennek természetszerű következménye volt a gyenge termés. És a következő 1817-ik évben valósággal éhezett a nép. A búza ára Magyarország felső részén kilónként 20—25 forint volt. 1753-ban február hónap enyhe időjárást hozott, 13-án már erős mennydörgés volt hallható, mig áprilisban még 20—21-én is 16 centiméteres hó esett. Különben ez az esztendő bő szüretéről emlékezetes. A bortermő vidékeken egy-egy hordóért szívesen adtak annyi bort, amennyi a hordóba belefért. Gyöngyösön például egy akó bor ára 2 forint, 2 forint 30 krajcár volt. Az 1855-ik év nyara oly nedves volt, hogy a sok záporeső és felhőszakadás miatt a takarmány elromlott, úgy hogy azt a réten kellett elégetni. A következő 1856-ik év a másik végletet hozta meg: a szárazság nagy volt s ennek következtében a termés rossz. 1858- ban szintén gyenge termése volt az országnak. Az ismét a nagy szárazság. 1859- ben ép oly későn enyhült meg az idő mint 1846-ban: igy március 23-ig a hó még nem is olvadt. 1861 májusában 19-én, piros pünkösd napján országszerte hó esett.
