Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-07-10 / 27. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ hogy itt éppen arról tanácskoztak, hogy a sztrájk nagy veszedelmet és Ínséget hoz a munkásokra. Hát miért firkálják akkor, hogy itt is, ott is arató sztrájk van. Megvan annak a biztos oka, magyar nép! Akik a sztrájkokat vezetik, rendezik, azok a sztrájk vigé- cek, kik a fővárosból sáskák módjára rándulnak le az aratónép közé, sehogy sincsenek megelégedve a nép hangulatával. Mikor ugyanis a nép csendes, komoly munkához lát és arat: akkor nekik nem kínálkozik jó aratás. Nem lehet a zavarosban halászni. Holt idő van. Nincs kereset. Mesterséges utón igyekszenek tehát egy kis szélfuvalmat előidézni. Hazudnak. Hazug híreket csempésznek be az újságokba. A hir aztán rohan, mint a zivatar. Hallják ezen, vagy más vidéken az aratók. Talán ők is kedvet kapnak. És megtörténik, talán meg is történt, hogy ily csapdába belekerül egy egy csoport munkás. Persze, résen vannak a sztrájkvigécek azonnal. Felfújják a legkisebb és legcsendesebben lebonyolított dolgot, mint a hólyagot. Ebben ők már mesterek. Ha tahát akadt is egy-két sztrájk az idei aratás alkalmával, tisztán állhat előttünk: kik és mily módon csinálták azt. Sajnáljuk azt a szegény munkáscsoportot, amely kelepcéjükbe került. Mert hogy nagy és fájdalmas leszen a kiábrándulás, annyi bizonyos. Igazmondó. Aki időt nyer. Az esel, a melyet most egy párisi lap mond el, 1827-ben történt a hőse St. Pierre generális volt, aki bejáratos volt az udvarnál. A tábornok egy októberi napon, éppen a palotából jövet, betért egy bankár barátjához. — Most jövök a palotából, mondotta St. Pierre, a hol nagyon érdekes dolgot hallottam. — Mi az érdekes dolog ? kérdezte a bankár. — Az, hogy az egyesült angol, francia és az orosz hajóhad Navarinnál teljesen tönkreverte a török flottát. A bankár vállat vont, mint a kit teljességgel nem érdekel a dolog, de pár perc múlva fölkelt és igy szólt a tábornokhoz : — Bocsánatot kérek, néhány percre távoznom kell, de mindjárt itt leszek. — Csak tessék, megvárom felelt a generális. A bankár pedig távozott. Eltelt azonban egy negyedóra, eltelt egy félóra is és a bankár csak nem jött vissza. St. Pierre elunta a várakozást és távozni akart. Az ajtóhoz lép, ki akarja nyitni: az ajtó zárva van. csönget, dörömböl, egy lélek sem jelentkezik. A generális ráeszmélt, hogy be van zárva. Irtózatos düh fogta el, de kénytelen volt betetörődni sorsába, hát várakozott. Végre jó három óra múlva, nyílt az ajtó és belépett a bankár: — Ezer bocsánatod kérek, tábornok ur, hogy egy kissé megvárakoztattam. — Egy kissé! Teljes három óra hosszat tartott itt bezárva! — Ezért megint külön bocsánatot kérek, de kénytelen voltam vele. — Nem értem önt. — Pedig a dolog igen egyszerű, Az a hir, a melyet ön szives volt elmondani a török flotta verességéröl, nekem üzletet jelentett, még pedig kitűnő üzletet, mert erről még senki sem tudott a börzén. Odamentem tehát és megcsináltam az üzletet, a melyban természetesen társam volt. Íme itt van a nyereségből az ön része. És ezzel letett e generális elé ötven darab ezerfran- kós bankót Hogy e generális nem fogadta volna el a váratlanul kapott szép kis summát, arról a krónika nem tud. Mi pedig tanuljuk meg, hogy aki időt nyer — sokat nyer. 215 vasárnap délután. Tarka képek. A telegráf története. A népek fejlődésének már zsenge korában érezhető szükségessé vált, hogy messze helyekre híreket továbbíthassanak. Mihelyt az emberek egymással nagyobb kiterjedésű törzsbeli, vagy állami viszonyba léptek : keresték a módot, hogy barátaikat a megtámadásra és másnemű veszedelemre idejében, sürgősen figyelmeztessék, őket gyors segítségre hívják, fontos eseményeket velük tudassanak. A legelőször alkalmazott eszközök azonban minden népnél fölötte kezdetleges természetűek voltak. Kiállított őrök kiáltották meg egymásnak a híreket, vagy messze látható jelek, nevezetesen tűz, lobogo. füstoszlop s több efélék alkalmazásával értesítették egymást bizonyos események bekövetkezéséről. Dárius Histaspes perzsa királyról beszéli a hagyomány, hogy a birodalma legmesszebb eső vidékein történt fontos eseményeknek vele való közlése céljából a hegymagaslatokra, egymástól bizonyos távolságra, jótorku embereket állíttatott. A király fülének nevezték ezeket az embereket, akik megkiabálták egymásnak a híreket s ily módon azt egy nap alatt harminc járóföldre is eljuttatták. — Aiskilos »Agamennon« cimü szomorujátékában említi, hogy a hóditó felesége jelzőtüz révén még ugyanazon éjjel értesült a győzelemről; noha e hírnek az Egei és Mitrói tengeren keresztül hetven mértföldnyi utat kellett megtenni. A jelzőőrök állomása ekkor Treaszban az Ida, Lemnoszban a Her- majosz hegyén volt. Hérodotosz említi, hogy Perzeusz királynak rendszeres messzejelző intézményei voltak, amelyek a fontos híreket fáklya-fény segítségével továbbították; sőt állítják, hogy Hannibál Hisz- pániában és Afrikában állomáshelyekül erődített tornyokat emeltetett volna. De nemcsak a görögök és rómaiak, hanem a kínaiak és Észak-Amerika őslakói is világító-tornyok segítségével adtak és továbbítottak a messzeségbe híreket. Az ősidők óta használatos fáklyajelekkel különféle és egészen váratlan eseményeket is tudtak közölni. Krisztus születése előtt 450-ben Kleoxenesz és üemokritosz be- türendszert teremtettek. Sokat tudott az a készülék, amelyben ábécé huszonöt betűjét öt vízszintes és öt függőleges sorban rendezték el olyformán, hogy minden betűt két számnak fáklya vagy lobogó által való megadása után lehetett megjelölni; vagy pedig három egymás mellé állított táblán 1—8 fáklya, vagy lobogó segítségével jelölték meg az ábécé nyolc első, illetőleg nyolc középső és nyolc utolsó betűjének egyikét. Végül még fadarabok is szolgáltak jeladó eszközül, amelyeket torony tetejéről, póznákra függesztve, majd kidugtak, majd behúztak. A lobogó- és lámpa-jelek a hajón és vasúton ma is használatban vannak. A haladás első nyoma csak a tizenharmadik század harmincas éveiben mutatkozik, amikor az angol Worcester márki 1633-ban optikai jeladó-készüléket szerkesztett. 1792- ben történt meg, hogy a francia nemzetgyűlésnek Chappe egyszerit, de elmés telegrafáló-gépet mutatott be. A messzejelző vonal fontosságát csakhamar belátták, s majdnem az egész országban elterjedt a
