Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-04-10 / 14. szám
110 MAGYAR FÖLDMIVELŐ kell addig pergetni, mig a méh a sejteket legalább harmadrészben be nem pecsételte, mert különben éretlen lenne a méz s nem állana, a másik azt mondja, hogy elég annyit megvárni is, mig csak emitt-amott fogott a méh a bepecsételéshez, mig ismét mások azt mondják, hogy semmit sem kell a pecsételéssel törődni, hanem mihelyt megteltek a sejtek mézzel, mindjárt pergetni kell. És nyilván ezt utóbbiaknak van igazuk, az én saját tapasztalataim szerint is. Ha addig várunk a pergetéssel, mig a méh jórészt bepecsételi a sejteket, annak nagyon sok kárát valljuk. Mert először is ekkor már megsürüsödött a méz s nehéz kipergetni s pergetés közben a lépek nagyon megsérülnek, megtöredeznek, sőt egészen szét is roncsolódnak, kivált a fiatalabb lépek, a mellett egyes darabokból még sem bírjuk a mézet kicsapatni. Másodszor meg épen a legnagyobb hordás idején van a méhnek legkevesebb kedve a pecsételés- bez; ivenkor csak hord és hord; igy akácvirágzás idején egy jó erős család 3—4 nap alatt tele hord kaptárában minden zugot, azután nem lévén hova rakodni, csak henyél s a legjobb virágzási idő kihasználatlanul telik el. Ezért nem szükséges és nem célszerű a pergetéssel addig sem várni, mig a méh a pecsételéshez hozzá fog. Ez is teljesen felesleges. Hanem igenis eszközölni kell a pergetést, mihelyt a sejtekben elég méz van, midőn már majdnem sziniiltig teltek s midőn már látjuk, hogy a leghálulsó lépekben is csillogni kezd a méz. Ha ekkor kiürítjük a sejteket, fokozott munkára fogjuk melleinket serkenteni s ujult igyekezettel esnek neki az akác-virágok dús méztárának. ilyen állapotban a kipergelés is legkönnyebben, leggyorsabban megy, mert a méz hideg s nem kell a pecsételések lemetélésével sem vesződnünk, pancsolódnunk. Aztán a mi szintén fődolog, a lépek is épen maradnak s nem kell a méheknek azok toldozásával-foldozásával tölteniök az időt, hanem teljes erejüket a hordásra fordíthatják, a sejteket megint mielőbb megtölthetik és mi újra pergethetünk. Azt szokták az ilyen pergetés ellen némelyek felhozni, hogy a méz ilyenkor még nem érett, nagyon hig és nem áll el. No hál én meg azt mondom nem csak hires méhészek után, hanem saját tapasztalatom szerint is. hogy ez, legalább az Alföldön teljesen alaptalan aggodalom. Én már nyolc év óta pergetek ilyen módon s mindég a legkitűnőbb és kifogástalan tar- tósságu mézem van, a minél jobbat már kívánni sem lehetne. Meglehet, hogy hűvösebb, nedvesebb vidékeken, nagyon is hig mézet hordanak be a méhek s hogy ilyen helyt várni kell a kipergetéssel, de ehez nem szólhatok, hanem annyi bizonyos, hogy az Alföldön legalább, bizonyára legjobb az azonnal való kipergetés. A kik meg a kipergetést egyáltalában elmulasztják, azok bizonyára legtöbbet vesztenek. Mert hiszen ha kedvező az időjárás, akkor egy jó erőben levő kaptártól lehetne háromszor pergetni, még pedig 8—10 kiló mézet egyszerre, vagyis összesen 25—30 kilót az akácvirágzás alatt, mig ha nem perget, akkor jó ha 10—12 kiló lépes méze lesz. Ez pedig nagy különbség. Hogy pedig pergethessünk, ahoz legelőször is mozgatható szerkezetű kaptárok kellenek, mert a régi, u. n. parasztkasokkal ilyenmódon méhészkedni nem lehet. A kinek tehát még nem volna, igyekezzék ezen újabb szerkezetű kaptárakat beszerezni. Kállai Péter. HÁZI-ASSZONY. _________ A fejésröl. Helyesen végzett fejéssel szaporíthatjuk a tej mennyiségét, viszont a helytelen fe- jés a legjobban tejelő tehenet is elronthatja. Ezért a következő szabályokat mindig a szem előtt kell tartani: A fejőnek a tehénnel kíméletesen és türelmesen kell bánnia. A tőgyet ki kell használni egészen, hogy ne maradjon benne fej és után egy csöpp tej sem, mert a nélkül termelő képessége gyengül. A fejést úgy kell végezni, hogy a tehénnek ne legyen kellemetlen, sőt hogy szívesen hagyja magát fejni. A tőgybimbókat a fejés alkalmával a tövüknél kell megfogni és végig simítani, nem pedig a végükön. Gyorsabb és erősebb kézmozdulatok csak akkor engedhetők meg, ha a tej már megindult. A fejést sohasem szabad félbeszakítani, mert minden ilyen megszakítás veszteség, a fejés alatt pedig az állatnak feltétlen nyugalomban kell lennie. A fejési időszakok pontosan megtartandók. Az istálló világos, tisztalevegőjü legyen és minden eszközzel arra kell törekedni, hogy a tej a piszoktól megóvassék. Ragasztószerek. Ha porcellánt vagy üveget akarunk összeragasztani, e célra igy készítünk ragasztószert: egy megmelegitett kanálban oldjunk fel fehér gelalint egy kevés ecettel s az igy előállított tiszta folyadékkal kenjük be a tőrt részeket s nyomjuk össze. Ha azt akarjuk, hogy a ragaszték vízben is állandó legyen, akkor az ecetben még néhány morzsa kénsavas kálit vegyítsünk, a megra- gasztott tárgyat pedig egy darabig tegyük ki a napfényre. Ha érctárgyra akarunk ragasztani papirost, nevezetesen valami vignélát, vagy feliratot, ezt a vöröshagyma nedvével eszközölhetjük. A szokásos enyvvel való ragasztás nem sokat ér, mert nem tartós holott a vöröshagyma nedve állandóan fog. Használati módja különben ez: az érctárgyat, a hol ragasztani akarunk rá. mosószódával lemossuk, azután vöröshagyma levet kenünk reá s odanyomjuk a papirost. Mire az odaszárad, alig lehet többé levenni. A japán versek A japánok költészetét különösen egy érzés hatja át, a természet szeretete. Kivált az ország közepén valóságos népvándorlás indul a mezőségek felé. hogy ott köszöntsék a visszatérő tavaszt, szilva- és cseresznyefák közelében. íme egy szép japáni vers: »Ha valaki megkérdezne tán benneteket, Igaz japán- lelke milyen “? igy feleljetek : Igaz japán lelke olyan, mint a cseresznyefa, Melynek a születő naphoz repül az illata . . .« Adjátok kézről-kézre a mi újságunkat!
