Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-02-23 / 8. szám
58 MAGYAR FÖLDMIYELŐ A tisztesség. Magyar ember e szóval nagyon, de nagyon sokat mondott, értett — a jobb világban. A kit egyszer e szóval tiszteltek meg, annak értéke nagyobb volt, mint gazdasága, méltósága vagy hivatala. Mondják, hogy a jobbágy világban egy tekintélyes four, kastélyában levő drága kincseit állandóan egy öreg jobbágy őrizetére bízta. Mikor ezt egy idegen országból való vendég megtudta, szörnyülködve kérdezte: „Hát hogyan mer ekkora kincset erős vasszekrényen kívül tartani?“ A főur azt felelte: — Ez az egyszerű ember sokkal megbízhatóbb, mint a vasszekrény. Boldog világ, fogják mondani a mai kor emberei. Hova jutottunk az ilyen kortól — mainapság ? Bizony hova ? Sóhajtunk mi is. Ma már a tisztességet máskép értelmezik vagy hát mondjuk ki csavarják jobbra-balra. Ma minden embert tisztességesnek tartanak, a ki törvénybe ütköző dolgot nem cselekszik. Úgy vagyon biz’ ez, atyámfia akárhogyan forgatjuk is a dolgot. Hiába láttad, tapasztaltad te azt, hogy Péter vagy Pál fordulással, csalafintossággal kegyetlenül megkárosította felebarátját: ha egyszer a törvény ki nem mondja, hogy Péter vagy Pál foltos: vigyázz a szádra, mert téged érhet utói a törvény. Apáink szörnyű bűnnek tartották azt, ha felebarátunkat vagyonából, kenyeréből kijátszottak. Úgy hitték, hogy az így szerzett vagyonon nincs Isten áldása. Ma? Ti tudjátok legjobban, még arra is ügyelnünk kell, hogy valahogyan a két szemünkre is rá ne táblázzák a terhet, vagy épen el ne csenjék tőlünk — a szemünk világát. Mindezen szomorú tapasztalatok azt igazolják, hogy bizony a sok törvény sem elegendő és nem is erős arra, hogy tisztességes világot, kort vagy hát társadalmat teremtsen, tartson fenn. A törvényeknek is segítségre, támogatókra van szükségük. Gróf Károlyi Sándor a gazdák nagygyűlésén világosan, tisztán megjelölte azon segéd-eszközöket, melyekkel az embereket a tisztesség felé lehet vezetni. Azt mondotta az ősz államférfiu, hogy egy erős közvéleményt kell alkotni, a mely az embereket a tisztesség útjára fogja vezetni. Atyámfia, tudod-e, mi az a közvélemény ? Hogy hazánkban mentői többen és többen legyenek fent és lent olyan emberek, a kik úgy gondolkoznak, úgy élnek, hogy nem csak a törvények miatt cselekszik a jót, kerülik a rosszat, őrizkednek az igazságtalanságtól, a furfangtól, felebarátunk becsapásától, hanem Istenért, saját lelkiismeretükért vagyis az igazi becsületességért. Az ilyen gondolkozásu emberek nagy szövetkezete, együttérzése reperálhatja tehát meg azt a hibát, mely ma nálunk a tisztességen rágódik, mely összevarta az igazi becsületességet az élelmességgel, a kapzsisággal, és sok más fajtájú ujmódi betegségekkel. ... Egy kis falunak is meg lehet a maga közvéleménye. Ha a falu lakosságának tekintélyes része nem fogja tűrni, hogy abban a községben valaki embertársát megkárosítsa, kijátsza, sőt ellenkezőleg ösz- szefogózkodik, hogy az ilyen tisztességtelenségnek útját állja, segedelemmel, egymás megértésével — egy szóval szövetkezetbe lép: akkor egy hatalmas lépést tett az a község ahhoz az időhöz, melyben a tisztesség újra elfoglalja a maga jogos he>yét- Krónikás. Annyit él az ember, mennyit örömmel él. A csendes béke, a tiszta öröm nagy értéke szól ebből a mondásból. Az ember élete tele van vesződséggel, búval, bánattal, csalódással. Az öröm csak keveseknek és csak kisrészben jut osztályrészül. Pedig mit ér az élet ugy e bár? — búval, bajjal, vesződséggel, keserűséggel? Azt mondjátok, bizony egy hajtófát sem. De nem úgy ám! Jó, hogy Isten bajt, but, ve- sződséget küld reánk. Nem tudnók becsülni a tiszta örömöt, tehát magát az életet. Mert a bölcs mondása szerint csak annyit élűnk, a mennyit örömmel élünk: úgy minden erőnkből arra kell törekednünk, hogy a bajt, bánatot, vesződséget, elégedetlenséget távol tartsuk magunktól. — Hja, ugy-e bár, ha ez tőlünk függne? Hát ’iszen tőlünk függ e, hogy a hirtelen villám le ne sújtson? Pedig a baj, a bu, bánat úgy jő néha, mint a fellegek mennyköve. Amondó vagyok, hogy bizony, ha egyszer Isten úgy akarja, a mennykőtől sem rejtőzködhetünk el. Sem kőházba, sem sehova. De bizony hogy hát óvatosak lehetünk a mennykővel szemben is. A betegségei is akárhogyan kerülgetjük, utói ér az! De sokszor, nagyon sokszor kifoghatunk rajta. így vagyunk a vesződségekkel, haraggal, ellenségeskedésekkel, melyek a mi örömeink legnagyobb ellenségei, melyek csak úgy tépdelik a mi napjainkat, vele együtt egészségünket. Sok ember majdnem készakarva űzi el magától — a tiszta örömöt, békességet, nyugalmat. Sok ember azért született, hogy bajt csináljon, hogy megzavarja másnak örömét. Sokkal több embert vitt már sírjába a kisebb vesződség, baj, képzelt sérelem, mint a nagy be- tegség. Egy kis tiszta öröm, egy kis nyugalom pedig többet ér a — pénznél, gazdagságnál. A tiszta örömöt megvenni nem lehet. Meg kell azt őrizni, becsülni, mint magát az életet. A tiszta öröm a lélek és test legjobb tápláléka egyarányosan. És lássátok ennek a tiszta örömnek és szelíd békességnek az a szép természete vagyon, hogy lakást vehet nem csak a gazdagnak, de a legszegényebb embernek szivében, házában. A gazdagnak erszényében a pénz sokszor olyan, mint a furia. A tiszta öröm és megnyugvás a szegény szivében mennyország. Miért is nenyibecsülik a szegények ezt a tiszta örömöt többre ? ’Iszen ez ax ő egyedüli gazdagságuk, kincsük, édes mindenük. Mert annyit él az ember, mennyit örömmel él. Életszabályok. — Úgy viseld magadat, hogy a jók becsülését megérdemeld. — Kezdetén kerüld a rosszat, mert utóbb majd megszokod. — Ha mást megbántottál, azt mindenekelőtt helyrehozni igyekezzél. — Ne tégy soha olyat másokkal, a mit nem kívánnál, hogy azok veled tegyenek. — Ura légy szavadnak. Egyszer adott szavadat megtartsd. — Légy állhatatos jó szándékodban ; rendet tarts dolgaidban; légy szerény magánviseletedbenés igazmondó szavaidban. — Még tréfából se hazudjál. — Soha el ne bizd magadat. — A legnagyobb ember sincs hiba nélkül. — Ne ócsárold a mások hibáit, hanem tégy helyesebben, mint ők. A más hibáját soha ki ne nevesd.
