Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-02-09 / 6. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 43 Most aztán először dugja be fejét a ragadós betegség — az adósság! Egyszer csak azt veszi észre a gazda : — Ni, eddig egy ur volt a háznál, már mint jómagam. Most már más is parancsol, sőt talán egyedül parancsol. És megkezdődik a háborúság ezzel a vendéggel, az adósággal. Mire a fej megderesedik, a derék meghajlik az egykor jó módban élő ember, család egészen rabigájába megyen az adósságnak. Épen akkor ... az élet alkonyán, mikor az ember feje a nyugalom párnája felé hajlik, akkor kell marakodnia az adóssággal. Hej, be’ keservesen esik ez! Férfiakora teljében, mikor a karok még erősek voltak, mikor a munka gyötörve boldogított : akkor nem tudta, mi az adósság gondja. Imhol mosf, öregkorába kell keservesen belekóstolnia. Hány és hány, egykor jómódú tűzhelyről hangzik felénk a sóhaj •. Mikor mindened van, az jusson eszedbe. Hogy még szükséget is láthatsz életedbe! Ajándék elvétel — Szabadság letétel. Ez a közmondás nyilván azoknak ad figyelmeztetést, a kikre az igazság őrzése, a közérdek szolgálata vagyon bízva. Vegyük például számba a bíróságot. Nem is a legfelsőbb bíróságot, csak a községi, egyszerű falubiróságot. Azt szokták ugyanis mondani, hogy ha bíróvá lettél: le a komasággal. A fentebb irt közmondás meg arra tanít, hogy kerüld az ajándék elvételt i s, mert oda leszen szabadságod. Az-az, ha egyszer valakitől ajándékot vettél el, akkor téged bizony azzal ez ajándékkal megkötöttek. Nem vagy, nem leszesz szabad! Nem tehetsz úgy, mint az igazság kívánja. Nem Ítélhetsz akkép, a mint lelkiismereted súgja. A mint előtted letették az ajándékot, te azt elfogadtat: ezzel együtt letetted szabadságodat is. Részrehajló leszesz, az igazság mérlegében nagyot nyom az az ajándék, az ajándékozó számára, ügyének, bajának elintézésére. Szabad ember tehát csak a tisztakezü ember lehet, a ki nem veszi el az ajándékot, nem nyúl utána. De nemcsak az egyszerű falusi bíróságnál van ez igy. így vagyon ez fent és lent mindenütt, a hol az igazságot szolgálják, osztogajták. Mihelyest ajándék vegyül a dologba, ott már a szabadság körül a gyanú árnyéka borong, ha még egyszer olyan igazságosnak is akar valaki lenni. Nagyon vigyáznia kell tehát 'minden elöljárónak mondjuk egyszerűen a közt, (községet) szolgáló embernek arra, hogy mit teszen, mikor az ajándékot elfogadja. Hiába való beszéd az olyan — Engem ugyan el nem térit senki az igazságtól. Mert az igazságnak nagyon kényes természete vagyon. Olyan az, mint a tiszta, átlátszó tükör, melyen egy lehelet is nyomot hagyhat. Sok, nagyon sok eset mutatja, hirdeti az életben, hogy egy csekélyke kis ajándék becsületét vitte piaczra a közt szolgáló embernek. Jó leszen tehát a bölcs példabeszédre mindig hallgatni: „Ajándék elvétel, szabadság letétel!“ Bodor András. Borozgatlak ketten, Bodor András s bátyja, András a világot rózsaszínben látja. Elbeszéli fennen, nyolcz czimeres ökre Cserepes fedelű pajtába van kötve. Apró jószágának számát nem is tudja, (Sokfelé van neki ügye-baja, gondja). Garmadába gyűjtve búzája is volna. A padlásgerenda meg is van hajolva. — Hej édes jó bátya, gyújt hangosabb szóra, Ha karjaimban egy szép feleség volna! Piczi, puha kezét a dologtól félt’ném, Hadd irigykednék más az ő boldog éltén. Nem engedném meg, hogy süssön,mosson, főzzön. Ilyen apró házi bajokkal törődjön. Van pompás kőházam, s feleségem benne Szinte mesebeli kiskirályné lenne! — Jól van öcsém, jól vaft, jó a te érzésed, De a kiskirályné sirt áshatna néked. Feleségnek a nőt épén azért mondják, Vegye fel a háznak fele baját, gondját. — Már én, édes bátyám, most nem disputálok, Mit elhatároztam végire is állok. Hol erős a szikla, megvédi a partot, — Vagyonomból, ha kell, úri asszonyt tartok! Mig igy a rokonság adta a tanácsot, Szép' fiatal asszonyt hozott ő a házhoz. Piros az orczája. gömbölyű a karja, Ölelésre hajlik, a mikor akarja. Hanem sütni, főzni — Isten mentsen tőle — Ha kényszereritnék is elszöknék előle. Aztán (mert hát minden megmondva, tudva jó) Bársony köntöse nem is ahoz való. Aranyos vig napok jöttek az uj párra, Örömök közt mindig más örömre várva, Mint a virágillat szállottak a perczek, Olyan nem volt, mely a szivén sebet ejtett. Uj ruhák készültek, selyem paplan, párna Alig is tért immár el a »belső házba«, S a mikor szerelmök rózsabimbót hajtott. András messze szóló keresztelőt tartott. Felesége szépen egyre-ujra kérte, Most emezt, majd amazt, hogy tegye meg érte. Hogyne tette volna, ha könny jött szeméből. Levette volna a csillagot az égről. Az asszonyka szobát diszesitni ráért, Mert két szolgálóval több lett már a háznép. Sokan szóllottak igy, (lelkök legyen rajta): — Telik-telik a ház, de ürül a pajta. Úgy is volt igazán, a sok cseléd mellett, Helyet kért a háznál a negyedik gyermek. S mikor az idő már tavaszra váltott, A padlásgerenda egyenesen állott. Hej, pedig sok idő van még aratásig, A vett gabonán a pénz is nagyon vásik, És hogyha majd az ősz megrakodva jő meg. Kincse kamatba’ kell a hitelezőnek. Élteit még egy pár év, de sok ügygyel-bajjal, Keserves könnyekkel, sóhajokkal, jajjal. Egyszer Bodor András azon vette észre, Összegyűlt a falu az árverezésre. Kőháza, birtoka, mindene másé lett, Csak a bú és bánat maradt meg övének. Lelkét szégyen ölte, a mikor családja Behurczolkodott egy ócska zsellérházba. Vállukra nehezült az élet keresztje, Férj s a nő a terhet érezni kezdette. — Hogy fognak megélni egy élten, jövőn át ? Vádoló szavával lépett fel az '’Árvád...
