Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-11-16 / 46. szám
Csak módjával! A mi újságunk többször és őszintén elmondotta a maga meggyőződését az úgynevezett parczellázásról, vagyis egyes nagybirtokok fölosztásáról, kis gazdáknak való eladásáról. Hogy mi ezt az igen-igen életbevágó kérdést helyesen fogtuk fel, hogy aggódásunk sem volt minden alap nélkül való: azt napról-napra tapasztaljuk. Azért most újra és újra felszólalunk és talán még elég korán figyelmeztetjük népünket, hogy: — Csak módjával! Jól megfontolt, okos számítás, előrevalólátás, különben nagy leszen a csalódás. Lelkűnkben gyökeret vert emez aggódásunknak okát-fokát is adjuk atyámfia. Újságokban, szóbeszédekben sűrűbben és sűrűbben hallhatjuk, hogy ezt vagy azt a nagyobb földterületet kis gazdák, földmive- sek veszik meg darabszámra. Tehát kisebb területekre felosztva. Minden jó lelkű magyar embernek örülni kell azon, ha népünk földhöz jut, ha okos számítással úgy rendezik be a kis ember sorsát, hogy ezen vétellel megbirkózhatik, azaz boldogul. A föld ilyetén való felosztásának nem is szabad, hogy más czélja legyen, mint a nép boldogitása. Hanem hát a fénynek nyomában kél az árny. Minden jó, üdvös dolognak szomszédságában ólálkodik a rossz szellem is. Veszik észre ugyanis a spekuláns szellemű kufárok, hogy egyes nagylelkű emberek, hazafias lelkesedéssel, legtöbbször áldozatok árán ajánlanak fel földterületeket a méltányos és igazságos megvételre. Olyanok, a kik hosszas megfontolással számítják ki, hogy bizonyos idő alatt emberséges munka I és élet mellett a kis embereket boldogíthatják. Nosza, fogják magukat tehát ezek a kufárok, báránybőrbe öltöznek (Is,j^y ccki'náH gatják földjeiket parczellázásra \^yjs'j;é-s £/ vételre. És ők is számítanak ám.Nsie iszájrn- tásukban csakis a maguk zsebét, hasznát veszik zsinórmértékül. A föld népe — ki tagadhatja — vágyódik a told után. És mert azt hiszi, hogy minden ilyen parczellázásnak okvetlenül a biztos boldogulás a vége: vakon megyen bele a föld vét el be. Nem mérlegeli a legsúlyosabb következményekkel járó feltételeket. Sőt gyakran megterheli eddig adósság- mentes kis földecskéjét is. Aztán küzdenek a szegény emberek. De küzdelmük közt veszik észre, hogy örvénybe kerültek, melyből szabadulni már már alig lehet. Ilyen körülmények közt jönnek aztán a vidéki kisebb pénzintézetek. Ódamenekülnek a tönk szélén levő kisgazdák. Itt pedig azt a tanácsot kapják, hogy hát bizony legjobb lesz, de egyedüli mentsvár is visz- sz a csinál ni a kötött üzletet. Ez utón aztán zsíros pörökhöz jutnak a pénzintézetek ügyészei: de elpusztul a szegény nép éppen azon utón, melyről azt hitte mindenki, hogy a boldoguláshoz vezeti a népet. Hát, mikor ilyen eseteket látó két szemeinkkel látunk, akkor bizony van okunk figyelmeztetni a népet, hogy bizony: — Csak módjával! Nem tagadjuk, sőt magunk is hirdetjük, hogy a birtokfelosztásnak, azaz méltányos árban való parczellázásnak nagy és üdvös eredményei lehetnek. De csak ak kor, ha ennek a bir- t ok vét eleknek szilárd alapjuk és o 1 y an cz é 1 za t u k van, m e 1 y 1 y e 1 a föld népét valójában boldogítani a k a r j u k.
