Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-11-02 / 44. szám
MAGYAR FÖLDMIYELO 353 — A pénzen mikor fogunk osztozni ? — tudakolta az udvari ember remegve. — Most mindjárt! — dörögte Mátyás király nagy haragjában s neki támaszkodva a rozzant ajtónak, bedöntötte. Az árulók elsápadtak, a mint a berohanóban fölismerték Mátyás királyt. Térdre estek, de a király egy-kettőre végzett velük. Azután rájuk gyújtotta a viskót. — Hadd vesszen el még a nyoma is az árulóknak ! Most már tudta Mátyás király, bogy hová lettek kémei! No, de a gazok elvették méltó büntetésüket. A király a parasztok után sietett s még a török tábor előtt érte utót őket. Közéjük vegyült s élénken tudakolta, vájjon van-e ma jó vásárra kilátás ? A törökök gyanútlanul beeresztették a parasztokat táborukba. Sőt még megörültek jövetelöknek. Mátyás király iparkodott mind beljebb kerülni a táborba. Midőn már végig kémlelte az egész hadállást. közvetlen a török császár sátora előtt árulgatni kezdte árpáját. A török katonák, tisztek, alvezérek csak úgy nyüzsögtek előtte. Valamennyien a fölséges császár elé óhajtottak kerülni. Egy nagy turbános bég meg is szólította Mátyás királyt: — Milyen a hangulat a magyar táborban ? — Nagyon szomorú. — Miért? — Mert a királynak nincs pénze. Katonái lázonganak, mert nem tudja őket fizetni. A fekete seregnek már fele megszökött. Tegnap is vagy ötven ember tűnt el a táborból. — Ne mond. — Bizony, vitéz uram, igy van a dolog. Nemde, szomszéd ? — fordult bizonyításért kukoriczát áruló társához. — Úgy bizony, — bólogatott fejével a süket paraszt. — Ha még soká igy tart, — tóditotta még bozzá Mátyás jámbor arczczal, — maholnap nem lesz a királynak egy szál katonája se. A bég rendkívül megörült ennek a jó hírnek. Nyomban faképnél hagyta Mátyás királyt és a török szultán színe elé jutni igyekezett a fontos hírrel. A mint a szultán a dologról értesült, rögtön magához hivatta vezéreit s támadásban állapodtak meg. Mátyás király kihallgatta beszélgetésüket s azután haza jutni törekedett. Eleget tudott, látott! —■ Enyém vagy, török, — nevetett a markába s kijutva a török táborból, a felgyújtott viskó felé vette útját, a mely időközben földig leégett. A mint közelébe ért, álruhás törököt vett észre. — Mit keresel itt, pajtás ? — szólitotta meg Mátyás király. — Anyámat, — felelte a török nyugtalanul szétnézve. — Jó híreket várok tőle. — Úgy ? Hát te viszed innen a híreket a török táborba ? — támadt rá a király s nyakon csípte a törököt. Az felorditott s szabadulni próbált Myátyás vasmarkából, ámde hasztalan volt minden erőlködése ! — Előre, pokol fajzatja! — s erővel megindította. — Majd adok neked híreket vinni! Csakhamar néhány szekeressel találkoztak. — Hé, atyafiak! — kiáltott rajok Mátyás király. — Hadd üljek fel ezzel a török kémmel! A szekeresek nagyon csodálkoztak az álruhába bujt törökön. Egyben kötelet kerítettek és összekötötték a kezét. Midőn Mátyás király a magyar táborba ért, legott í'iadót hivatott. Maga köré gyűjtötte vezéreit s elbeszélte nekik az ellenség táborában szerzett tapasztalatait. A vitézek nagyon megörültek királyuk nagy elszántságának. Mátyás lóra ültette seregét s mutatóul ott hagyta sátorait. Azután a haddal jobbra fordulva, a török tábort megkerülte. Mikor a törökök az elhagyott magyar táborba értek a magyarok teljes eró'vel rávetették magukat a gyöngén védett török táborra és egy rövid félóra múlva elfoglalták. Mire a szultán visszatért olcsó dicsőségének utjából. elfoglalva találta táborát, kincseit, gyönyörű paripáit. Mit tehetett mást, minthogy vert seregével kitakarodott az országból. így mentette meg Mátyás király vitézeinek életét és az országot a végveszedelemtől. Ä piócza. Tudvalevő dolog, hogy az uzsorást a »p i ó c z a« titulussal szokták megtisztelni. Mert miként a piócza vérét szívja az embernek : úgy az uzsorás is magához ragasztja a szegénynép verejtékes keresményének utolsó cseppjét is. Egy ilyen pióczát fog most a nagyváradi törvényszék kérdőre vonni. Elegendő okunk van reá, hogy az esetet a mi újságunkban is leírjuk. Mert ujfent a szegény, földhözszegzett föld- mivelő nép esett az uzsorás karmai közé, újra az ő keserves keresményük után tette ki a lépvesszőt ez a kegyetlen kígyó. .... Aratóknak szegődtek az Alföldre a bala- konyi falucska lakói. Megszimatolta ezt az árendás ur, névszerint Reiszner Izidor. Hatvanhat korona kölcsönt adott hát nekik fejenkint. De oly feltétellel, hogy aratás után keresetük felét az árendás urnák pontosan beszolgáltassák. Jól tudta az árendás — már a múlt évekből, — hogy a kereset fele nem csak a kölcsönzött összeget, de a k ö v é r kamatot is fedezi. És aratott a szegény munkás nép. A munkát- adó uradalom is örült, hogy aratói az idén mily szép keresethez juthatnak. De a szegény emberek mégis szomorúak levertek voltak. Vegre okát adták szomorúságuknak. Elbeszélték bajukat, elmondották, mily szerencsét len kölcsönt kötöttek ők. Az uradalom gazdatisztjeinek szive megesett e becsapott emberek sorsán és az árendást feljelentették az ügyészségnél. Az ügyészség meg nyomban elrendelte a nyomozást. Most pattant aztán ki, hogy hiszen az árendás- ur valóságos piócza. Nem csak e szegény aratóknak vérét szíjjá, de az egész vidéknek. Hiszszük, hogy a törvényszék elbánik majd a lelketlen árendással. Lám-lám, milyen jó lett volna, ha azok a szegény munkások a községi hitelszövetkezetből kaphattak volna munkájokra előleget! <—•m Törvényjavaslat a községi adókról. Lukács pénzügyminiszter közelebbről törvény- javaslatot terjeszt a képviselőház elé, melyben a községi adók reformálásáról (újításáról) lesz szó. A javaslat tervezetéből érdekesek és uj dolgok a következők : A községek jogosítva vannak kiadósaik és szükségleteik fedezésére, a törvény határozatai szerint illetékeket, járulékokat, közvetlen és közvetett adókat kivetni és természetbeli szolgáltatásokat követelni. Adókivetési jogaikkal a községek csak akkor élhetnek, ha a községi vagyonból, illetékből, járulékból, vagy az állam, vagy más hatóság által a községek részére átutalt jutalékokból eredő bevételek a kiadásokra nem elegendők. E rendelkezések nem vonatkoznak sem a kutya-adókra, sem például a vigalmi adókra, sem más olyan szolgáltatósokra, melyek, különös czélokra szolgálnak. A községekre, az utczaszabályozás által érté-
