Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-10-05 / 40. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 319 A csécsi baleset. Csécs községben egy javakorabeli derék munkás embert a cséplőgép szíja elkapott és megölt. Csöndes, szép község ez a Csécs; lakosai jóra- való munkások, jobbára magyarok, vagy megmagya- rosodott tótok, tiszta, derék nép. Patakja pisztránggal, erdei vaddal telvék; a természet nem volt szükkezü hozzá, gondoskodott népéről, mely évszázadokon át fejlődött és gyarapodott. S ez a község mégis nap- ról-napra néptelenebbé válik, hova-tovább csak emlékei maradnak, jelene alig van. Templomában pár év előtt freskókat (ősrégi képeket) fedeztek föl, tanúit a régi szép időknek, melyekben ez egyszerit népnek a mindennapi gondok módot és alkalmat hagytak a művészetek fejlesztésére is De a freskók vasárnaponkint egyre kevesebb hívőt látnak maguk között, mig a távol Amerika partjára egyre nagyobb, nagyobb tömegekben hordják a hajók a kivándorlókat. A szerencsétlenül járt csécsi munkásnak özvegye és kis leánya maradt gyámolitás és vagyon nélkül, rábízva sorsára vagy legfeljebb az emberek kö- nyörületére; s mikor a szegény özvegyek sorsa legsúlyosabb volt, mikor elvesztett minden reményt, a mely még az élethez is a fűzte, mikor nem maradt számára más, mint a koldulás, vagy a szegény népnek utolsó menedéke: kivándorlás, a munkás-pénztár 400 korona segélyt juttatott neki. Hogy milyen segítség volt a sorsüldözte szegényözvegynek, azt csak az tudja igazán fölfogni és méltányolni, a ki maga is szenved és maga is nélkülöz. Hogy a munkás-pénztár ezenfelül a gazda költségét is megtérítette, azt — bár szintén fontos — ezúttal majdnem mellékesnek tartjuk. Az okot, miért ezt az esetet fölemlítettük, a következőkben mondjuk el: Mikor az özvegy a községházán megkapta a maga 400 koronáját, elhagyta a községházát. Az ajtóban összetalálkozott egy fiatal ismerősével, jól megtermett, szálas legénynyel. A segítség, mely váratlanul érte, közlékenynyé tette a mások baja iránt s megkérdezte a parasztlegénytől, hogy mi járatban van? — Útlevélért jöttem! — felelte a legény; — mit csináljon itthon a szegény ember, ugv sem tud boldogulni, megyek Amerikába ; talán ott jobb világ van. És az özvegy, a ki néhány órával ezelőtt talán szintén a kivándorlást tekintette utolsó mentsvárának, csodálkozva nézett a munkabíró, erős parasztra. — Miért mennél ki fiam? Maradj itthon a hazádban, itthon is lehet boldogulni. Ezt az egyszerű és utolsó szóig igaz történetet szívlelje meg mindenki. Az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegitő- Pénztár legerősebb gyógyitószere a már betegséggé fajult kivándorlási láznak. Azoknak sorsáról gondoskodik azokat gvámolitja, a kikre eddig alig volt valakinek gondja. A föidmivelő népet eddig az keserítette el legjobban, hogy nyugodalmas öregséget alig remélt; ha csapás jött reá, az váratlanul találta, mert nem volt módja rá, hogy rossz napokra tőkét gyűjtsön magának ; s ha a csapás elragadta a családfőt, a kenyérkeresőt : az özvegy és az árvák gyámolitó nélkül maradtak, sorsukra hagyva. Alig kezdte meg a munkás-pénztár működését s már eddig 73.151 koronát fizetett ki mint baleseti, s 40.431 koronát mint haláleseti segítséget, összesen több mint 113.000 koronát. Ezt a segítséget mindenki biztosíthatja magának igen csekély áldozat árán A munkás-pénztár központi igazgatósága most küldi szét az ország minden részeibe színes plakátjait, melylyel fölhívja a figyelmet a pénztár áldásaira. Községházaknál, vasúti várótermekben szembe- ötlik majd a tetszetős kép, megismertetvén mindenkivel működését e humánus intézménynek, melyre méltán ráillik az Írás szava: »jöjjetek én hozzám, kik megterheltettek és én megsegitlek titeket«, és a kinek szemébe ötlik e kép, ne forduljon el tőle és ne menjen tovább hideg közönynyel. Ha mindenki csak egy tagot is szerez a munkás-pénztárnak, már egy emberrel jót tett s a magyarság ügyét mozdította elő. A közeledő uj esztendő alkalmával kommen dáljátok a mi újságunkat!! A paraszttelkek. Alihoz értő emberek, az úgynevezett számadatokat gyűjtő (statisztikusok) állítják a következőt: Alig van Európában ország, a hol évenkint annvi birtok kerülne dobra, mint nálunk Magyar- országon, Szomorú dolog, de hát ez már igy vagyon! És mégszomorubb atyámfia, bogy a dobszóval eladott birtokok közt nagy, ijjesztő számmal szerepelnek — a paraszttelkek. Mi ezt már évekkel ezelőtt hirdettük és felfejtettük a körülményeket is, melyek e jelenséget még aggasztóbbá, sőt veszélyesebbé teszik az országra nézve. A mi peres eljárásunk ugyanis igen könnyen lehetségessé teszi, bogy a árverés alatt levő birtok, telek hihetetlen olcsón pocsék oltassék el. Igen sokszor a becsértéknek alig teszi ki néhány szezalékát az ár, melyet az eladásnál elérni sikerül. Mi következik ebből? Hogy sok-sok adósember tönkremegy, de soksok hitelező sem jut kielégítéshez. A szegény ember elveszti vagyonát, feldúlják r családi éleiét, tönkreteszik gyermekeinek jövőjét. Es még sem szabadulhat terhétől. Azt a rablánczot viseli tovább ... nem leszen a hitelezőktől független, mert ha újra talpra áll, a lánczot megest szorítják, gyűrűinek szorítását érezni fogja. Mert a hitelező lesi. A birtok elment, de mert kielégítést nem kapott a hitelező, csak várja az alkalmat, mikor ujfent ráüthet Mert a birtok, a telek elpocsékolódott... Abból az árverésből haszna egy harmadiknak volt. Az árverési hiénáknak vagy a ki — üstökén ragadván az alkalmat — mosolyogva Ígért a dobszó mellett negyed vagy még kisebb árt. Nagy, főbenjáró hiba, sőt veszedelmes dolog ez. Nem csuda, ha a nép feljajdul. Ha az agrárok és egyáltalán a nép jóvoltáért küzdő jobb lelkek felsírnak e hallatlan dolog láttára. Tárgyalták is ezt már a szövetkezeti kongresszusokon is. A perbe- nyiki gróf hatalmas szózatban figyelmeztette a kormányt e veszélyes jelenségre. Most halljuk, hogy egyes községek is kérvénynyel járulnak a minisztériumhoz, illetőleg az országgyűléshez, hogy a bajon végre valahára segítve legyen. Mint újságunk más helyén olvasható, legközelebb az igazságügyi miniszter ur is kilátásba helyezte, hogy ez irányban a törvényhozás orvoslásról fog gondoskodni. A nép nevében elvárjuk honatyáinktól, hogy annak idejében teljes erővel és határozottsággal fogják pártolni ennek az orvoslásnak gyors keresztülvitelét. Különösen azon honatyák, kik képviselő- választáskor keblükre szerelik ölelni a »parasztot«, kik oly sok szép Ígérettel simogatták a szavazó-polgárokat. Figyelni fogjuk a honatyák maguktartását és annak idején majd bészámolunk a népnek — az eredményről.
