Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1902-07-06 / 27. szám

MAGYAR FÖLDMIYELŐ 217 nyomán közöljük itt a búcsúztató néhány részletét, ujjabb jeléül a magyar köznép lelkében szunnyadó nemes tiszta érzéseknek. Itt következnek a versek : Mint fáradt arató leteszi sarlóját A nagy munka után kipiheni magát; Azon öntudattal nyugodja ki álmát, Hogy dicséretesen végezte a munkát. Én is munkás voltam az Ur szőlőjében Fáradtam, izzadtam sokat életemben ; Munkámat végeztem a Jézus nevében, Kinek folytonosan biztam kegyelmében. Hatvankilencz évek teltek el, mióta Bennem a teremtő műveit ápolta; Kisded kortól fogva kezemet ő fogta, Bölcsőmtől a sírig sorsom igazgatta. Aztán igy7 énekel: Jéggé fagyott szivem, de eme hű kebel Szeretteim felé végső áldást lehel; Gyászos sirhalomba mielőtt mennék el, Rokoni utolsó áldásom mondom el. Minden rokonságom valahol kik vagytok, Árvák és özvegyek, szegények, gazdagok Egek teremtője vigyázzon reálok, Mig a földi pályát végig nem futjátok. így végződik a szerető szivü aggastyán búcsúja: Szóljatok harangok, mik sokszor szóltatok Kik a szent misére engem meghivtatok ; Részemre elnémul már kedves hangotok, Csak most kísérőimre szomorúan szóljatok. MAGYAR KIS GAZDA. A mire régóta szükség van... ív. Csak még egyet...! A jó búzát vetni kell. A dudva, a tövis, a pi­pacs magától nő. így vagyon a szövetkezeti élet földje is, melyret méltán lehet szántóföldhöz ha­sonlítani. El fogjuk vetni ennek a jó eszmének a mag- vát is. És alig fog itt-ott kibújni: máris tövisek lesznek közötte, melyek nemcsak elnyomni akar­ják majd a csirát, de a vevőket is szúrni kí­vánják. Megszoktuk mi ezt már! Tudjuk nagyon jól, hogy azt fogják ujfent kiabálni felénk: — íme, a szövetkezetek a gépekkel is üzér­kedni akarnak. — Ugy-e, hogy a szövetkezetek a szegény gazdák nyakába akarják akasztani a gépeket és gazdasági eszközöket. Az első jajra már — úgy hiszszük — régen megfeleltek a szövetkezetek. Ez a szúrás hát már se fájdalmat, se gondot nem okoz. Hagyjuk tehát! Hanem a másodikra már mondanunk kell egy kádencziát. Biztos, hiteles adataink vannak, hogy olyan községekben, hol alig akad két cséplőgépnek mun­kája, a vigéczek nyolczat sóztak a gazdákra. Hát hogyis ne ! A vigécz nem törődik, hogyan fizetik ki majd a gazdák a gép árát. Neki két czélja van csupán. Hogy ugyanis : a felpénzt megkapja és hogy abból saját juta­lékát nyomban le is vonhassa. Bánja is ő aztán, ha a megrendelő, illetőleg aláíró gazdának bőre dobra is kerül. ’Iszen a vigécznek nincs szive, nincs szá­nalma, nincs könve. Neki csak rideg spekulácziója és fortélya vagyon. A mondók vagyunk tehát, hogy a »Hangya« kifejtett mozgalma éppen arra való leszen, hqgy ennek a gépszerzési mániának egyszer és min­denkor útját vágta. Hogy ne engedje a gazdákat beleugrani a kész veszedelembe, a gépvásárlásba akkor, mikor arra se szükségük, se anyagi ere­jük nincs. * A szövetkezetek éppen azt az elvet szolgálják : mindnyájan egyért és egy mindnyájunkért. A szö­vetkezetek éppen arra valók, hogy tagjaikat szere­tettel fölvilágosítsák, oktassák, tanácscsal lássák el. A szövetkezetek nagyon is meg fogják fontolni azt, hogy kinek mit és mily mértékben adhatnak. Teszem azt, Péter Pál cséplőgépet akar venni. A szövetkezeti tagok igen jól ismerik ám Péter Pál dolgát és igv meg is bírálhatják sorát-haját. Azt mondják neki: — Te Péter, te nem bírod meg egymagad. Álljatok össze többen és igy vegyetek egy gépet és használjátok majd testvéries megegyezéssel. Vagy emigyen: — Neked, Péter, nem cséplőgépre van szüksé­ged. Te szerezzél inkább jó ekét, rostát és igy tovább. íme, csak jól meg kell hányni-vetni a dolgot és beláthatjuk édes mindnyájan, milyen csalafintos módon akarják elidegeníteni a népet, a gazdákat a szövetkezetek ily irányú működésétől is. Száz szónak is egy a vége... de annyit min­den emberfia láthat, hogy a »Hangya« által fel­vetett dolog nem kis dolog ám, hanem arra van hivatva, hogy mentői szélesebb körben terjedjen, hódítson. És akkor, ha az elvetett mag kikéi, oly gyü­mölcsöt fog hozni, mely újra való ébredésük ko­rának legértékesebbje leszen. Isten adja, hogy beteljesedjék! Szabad-e gyümölcsfákat megrázni ? A szomszédom szokása, hogy igy mikor a gyü­mölcs mar fejlődésben van, gyakrabban megrázo- gatja a fát. Azt mondja azért teszi, hogy a férges gyümölcs időben, addig hulljék le. mig a féreg benne van. Helyesen cselekszik a szomszéd ur. Az úgy­nevezett eszelésnek számát, melyek a gyümölcsöt lenyakasztják, csakis úgy lehet apasztani, ha a fá­kat hajnalban megrázzuk, hogy a megdermedt eszelények a fa alá kiterített ponyvára lepotyogja­nak. A "férges lehullott gyümölcsöt egy napig sem szabad a fa alatt megtűrni. Minél gyakrabban fel kell szedni, mert a féreg a lehullott gyümölcsből vissza menekül a fa kérgébe. Felvétel az algyógyi földmivesiskolába. Az algyógyi m. kir. állami gróf Kún Kocsárd szé­kely földmivesiskola — E. M. K. E. alapítás — igaz­gatósága 16 ingyenes és 8 mérsékelt fizetéses helyre, melyek folyó évi október hó 1-én töltetnek be, ezennel pályázatot hirdet. Az iskola czélja: 2 éves tanfolyam alatt a befogadott ifjakat a mezőgazda ság minden ágában gyakorlatilag kiképezni, hogy a kilépők saját kis gazdaságuk okszerű kezelésére képesek vagy nagyobb birtokban a munkák fel- ügvelésére, vezetésére alkalmazhatók legyenek. Várjuk a hátralékok beküldését! Apróság. A sorozó ezredesnél. Egy özvegyasszonynak egyet­lenegy fiát katonának akarták vinni. Az asszony bement az ezredeshez, és sirva-riva rimánkodott, eresztenék haza a fiát. A tisztek fényes kilátással akarták az özvegyet rábe­szélni, meg akarván tartani a fiút, minthogy deli termetével épen katonának illett. — Hát mi nem vagyunk katonák ? — mondja az ezredes. — Haj! — az urak nem tudnak egyéb mesterséget, — feleié az asszony — de az én fiam kitanult csizmadia.

Next

/
Thumbnails
Contents