Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1902-05-25 / 21. szám

170 MAGYÁR FÖLDMIYELŐ HETI KRÓNIKA. A kiegyezés. A képviselőházban igen fontos ki­jelentések történtek az ünnep előtt. Széli Kálmán az ellenzék kiváncsi kérdésére azt válaszolta, hogy Magyarországon a kiegyezés miniszterválságot, bu­kást nem okozhat. Legalább most erre semmi ok nincs. Hogy Ausztriában hogyan van a dolog, azt kérdezzék meg ott mondotta a főminiszter. Sőt a miniszterelnök még nyíltabban beszélt. Kijelen­tette, hogy a független vámtarifa tervezete úgy el van készítve, hogy három li é t alatt az önálló vámterületet be is lebet rendezni. Mit szólnak erre az osztrákok? Óriási módon csudálkoznak és meghökkennek, Írják az újságok. Egyes osztrák képviselők már fenyegetődznek is, hogy a magyar miniszternek ezen kijelentése ellen nyomban mozgalmat indítanak. No majd megválik! A mi a föld népét legjobban érdekli. Darányi földmivelésügyi miniszter ur megest nagyfontosságu törvényjavaslatot tett le a nép érdekében a ház asz­talára. Ez a törvényjavaslat m ihamarább ki­akarja egészíteni a munkás-pénztár törvényeit. A mi Segítő-pénztárunk már eddig is áldása volt a magyar népnek. Most, mint azt mi már előre jelez­tük, a mi Segitő-Pénztárunk kebelébe fogja fogadni a kiházasitás és temetkezési biztosítási ügyeket is. Ezentúl a szegény emberek heti öt fillérrel kiházasitási biztosítást eszközölhet családja részére. Hát még mily öröme leszen a népnek, ha megtudja, hogy az uj törvény értelmé­ben — ha valaki öreg napjaira nyugdijat akar ma­gának biztosítani, az a belépéstől kezdve csak 25 évig fizeti majd a tagsági dijat. Azontúl megszűnik a fizetés. Hogy továbbá az a tag, a kinek még nincs jussa a segítségre, és meghal — hozzátartozói az elhunytnak befizetéseit az utolsó krpjczárig vissza­kapják. Most csak ennyit Írunk e törvényjavaslatról, de pontról-pontra jól megismertetjük mi majd an­nak értelmét, summáját. Választások. A zirczi választás a múlt hé­ten folyt le. Udvary Eerencz néppárti jelölt 772 szavazatot nyert, mig a kormány-párt 419, a Kossuth- párt pedig 383 szavazattal kisebbségben maradtak. Általános többsége nincs ugyan a néppártnak, de legközelebb megtartandó pótválasztáson minden bi­zonnyal győzelemre jut. — Adeési választás. A deési kerületben Dániel Tibor báró szabadelvű- párti és Rádi János Kossuth-párti jelöltek között is megvolt. A szavazás eredménye az lett, hogy Dániel Tibor bárót 510 szótöbbséggel képviselővé válasz­tották. Zavargás nem volt. Az osztrák képviselőházban tárgyalták a föld­mivelésügyi költségvetést. Egyik osztrák kép­viselő ugyancsak hangoztatta, hogy elvárja a kormánytól, melyszerint Ausztria földmivelési ér­dekeit úgy Magyarországgal szemben, mint minden irányban megvédelmezi! Hát akkor nekünk is sza­bad ám talpra állani! ATA «^íA «^A ^A A^A ATA MI ÚJSÁG? — Díszszemle a Vérmezőn. Budapest közön­sége seregestül tódult a Vérmezőre, hol a király díszszemlét tartott a helyőrség csapatai felett.” A király igen meg-volt elégedve a szemlével. — A király a hadgyakorlaton. Az idei tengerészeti hadgyakorlatokon az Adrián a király is részt vészén. A gyakorlatok junius 15-én kezdődnek és szeptember közepéig tartanak; ő felsége azonban csak a záró gyakorlatokon lesz jelen. A szárazföldi nagy hadgyakorlatok pedig végleges megállapodás szerint Trencsén és Turóczmegyék területén foly­nak le. Ebben is részt vesz a király, a ki Sasváron (Szenicz mellett) száll meg. Az egyik működő sere­get a pozsonyi hadtest fogja képezni, a másikat valószínűleg a kassai. — Benczés küldöttség a királynál. A király igen kegyesen fogadta budavári palotájában a pannonhalmi Szent Benedekrend öttagú küldött­ségét, melynek élén dr. Fehér Ipoly pannonhalmi főapát fejezte ki rendjének jobbágyi hódolatát a rend visszaállításának 100-ik évfordulója alkalmából s egyszersmind átnyújtotta a rend 12 kötetben készülő történetének most megjelent I. nagy kötetét díszes bőrkötésben. Ő felsége a főapát rövid hódoló szavai után kegyes szavakat intézett a küldöttséghez. — Mi leszen? Bizony, hogy igy sóhajt fel ma, végefelé siető májusnak napjain nem csak a gazda, .de minden emberfia. Még jóformán meleg­napunk sem volt. A természet 3—4 héttel hátra­maradt. Azonfelül szakad napról napra, ltt-ott való­ságos felhőszakadások vannak. A l'isza sok helyen kilépett medréből és óriási területeket öntött el. így van más folyóval is. De a jégeső is sok kárt tett. Úgy látszik, a tüzokádó hegy haragos moz­golódása megzavarta az öregföldet, hogy igy el­vesztette tisztes fejét, nyugalmát. Bizony, hogy mi leszen, sóhajtva kérdezzük! — A Szent-István Társulat a múlt héten tartotta rendes közgyűlését. A közgyűlést C s á s z k a püspök szép beszéddel vezette be. A népes gyűlésen jelen volt W lassies vallás és közoktatásügyi miniszter is. Örömmel látjuk, hogy a félszázad óta működő könyvkiadó, irodalmi nagy egyesület virágzik — Halálozások. Egán Ede édes anyja meg­halt. A 75 éves agg ma tornát Borostyánkőn temet­ték el nagy részvéttel. Lengyel Endre Zemplén vármegye tiszt, főorvosának temetése f. hó 13-án volt Sárospatakon. — A mi Segítő-pénztárunk uj tagjai. A Magyarországi Kárpátegyesület a tátrai vezetőknek jövőjét oly módon akarja biztosítani, hogy a hegyi kalauzokat úgy baleset, valamint munkaképtelenség esetén biztosítja és fölakarja őket vétetni az orszá­gos Segitő-pénztár tagjai közé. — Egy törvénybirő sajnálatos esete. Május 14-én Téglás Balázst, láczai törvénybirót egy részeg csendőr szóváltás közben levágta, kardjával egy decziméter hosszú és 7 czentiméter mély sebet ejtve a nyak baloldalán. A nagytekintélyű, általá­nosan tisztelt és szeretett törvénybiró, ki a közügyek vezetésében, a közjó előmozdításában fáradságot nem ösmert, a láczai derék nép ezen jeles fia élet- benmaradásához kevés a remény. A részvét iránta igen nagy és a két csendőrt a meglyncheléstől csak a nép higgadtabb részének a bölcs fellépése men­tette meg, minek folytán borzasztó vérontástól meg­lett mentve Lácza község közönsége. A megtorló hivatalos eljárás még aznap indíttatott meg a két csendőr ellen. (Rend. tudósitó.) — Százezer korona jótékonyczélra. Sailer Antal temesvári polgár, aki nemrég ötvenezer koro­nát adott gyermekkórházra a Fehér Kereszt-egyesü­letnek, most, mint Temesvárról jelentik, ismét tett egy jótékony alapítványt. Sailer százezer koronát tett le dr. Telbisz Károly temesvári polgármester­nél egy polgári menedékház javára. — Betörés József kir. herozeg birtokán. Vakmerő betörést követtek el a minap a József kir. herczeg birtoká­hoz tartozó Göböljárás pusztán. A betörők éjnek idején a gazdasági iroda ablakát kifeszitették s igy bejutottak a pénztárszobába. Ott a falhoz és padlóhoz erősített vas pénz­szekrényt kimozdították helyéből, az ablakon keresztül ki­emelték az udvarra s az épülettől mintegy hatszáz méter­nyire egy bozótban fölfeszitették és kifosztották. Készpénz véletlenül csak 150 korona volt a vasszekrényben, ezt el­vitték, az irományokat pedig széthányták. Valószínű, hogy valaki munkájukban megzavarta a betörőket, mert több bűnjelt, baltát, vésőt, fúrót hagytak a feltört vasszekrény mellett. A múlt hónapban nem messze onnan Pajzs Gyula dr. nagybirtokoshoz Galambos-pusztán szintén hasonló kö­

Next

/
Thumbnails
Contents