Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-05-18 / 20. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 159 OLVASÓKÖR. Hogy terem az igazi népdal ? Ki tudná azt megmondani ? Talán úgy, mint a virág a mezőn, a természet ölében. Száz és száz gyönyörű népdalunk van; nem tudjuk irta e valaki papirosra vagy kinek ajkán hangzott el az valaha? •Csak érezzük, hogy szivünkhöz szól, sokszor jobban, •érthetőbben, mint a muzsika húrjai. Annyi bizonyos, hogy a nép közt akadtak mindig a kik arra születtek, hogy daloljanak. Kik talán soha se’ tanulták a vers-irás nagy mesterségét, mégis... szivükben termett a szép dal, nóta. Egy ilyen dalos emberről beszélnek ma az újságok. Kovács Kálmán az ő becsületes neve. Árokszállási lakos, 25 éves, napszámos ember. Azt Írja, hogy pásztor korából ismeri és járja a mezőket és jártában megihletik őt a virágok és madárdalok. így például a »Pusztáról« <emigyen dalol a népnek egyszerű embere: Mikor vagy szép puszta, reggel, avagy délben ? Ringó harmattól, avagy verőfényben ? Rajtad délibáb ha kéjelegve játszik. Vagy mikor az arczod biborfényben látszik Mikor vagy szebb, puszta, este, avagy éjjel ? Mikor a sötétség terül rajtad széjjel. Mikor a vak madár benned útjára kél, Vagy mikor a fény és árnyék csatára kél ? Mikor vagy szép, puszta, hogyha apad a tó, Vagy mikor a bibicz rajtad először szól, Fölötted a daru v-betüjét Írja, Vagy ha rajtad a szél hattyúdalát sírja ? Mikor vagy szebb, puszta, télen, avagy nyáron, Fehér, vagy zöld fény, ha ömlik el a tájon, Rajtad mikor a vad éhségében ordít, Vágj' mikor a vihar felhőket megfordít'? Mikor vagy szebb, puszta ? Szép vagy te nekem, Jó és rossz időben te vagy kedvesem! Úgy látszik, hogy a nép dalnokának jó tudománya van a magyar-nép kibujdosásairól, a kivándorlásról. Fáj a szive, a lelke, hogy vérei elhagyják e hazát, a hol pedig más, jobb világ kezdődik, mert újjá született honunk. A kibujdosottakhoz igy esenkedik . Jöjjetek haza, Magyarok. ■ Jöjjetek, kik távol vagytok, Újjá született a honunk, Jöjjetek, hogj' vigadozzunk. Jöjjetek haza, Magyarok, Hogy arát ti válaszszatok Drága hazánknak részére, Jöjjetek, mert fáj a szive! Jöjjetek haza, Magyarok. Jöjjetek, kik távol vagytok, Jöjjetek, mert beteg a hon, Jöjjetek, hogy meggyógyuljon! No, még egy dalt: Itt a tavasz, elmerengek, Kedvesemnek udvarán. Sokszor teltem, sokszor teszem Csillagtalan éjszakán! Csili agtalan éjszakában Szeretek én bolyongni, Ki nem szeretsz, megtanulod, Csak szeressél szeretni! Hát olvassátok, élvezzétek a nép egyszerű fiáinak sóhajtásait Csak azt kívánjuk, hogy Kovács Kálmán éljen ezután is csendes kis falujának ölében és ne kapja el az ábránd, a hiú magasba való vágyás, mert akkor olyan leszen csakugyan, mint a mezei virág, mely ott a mezőn gyönyörűségesen -virul; de mihelyest kiszakasztják a mező földjéből — elhervad és elenyészik. Egy kis gondüző. Iskolában. Tanító: »A gyümölcsökből szeszes italokat is készítenek. így például a szilvából szilvóriumot, almából pedig különösen Németországban...« Pistike (kezét nyújtogatja). Tanító: »No mondd meg Pistike, mily szeszes italt csinálnak az almából V Pistike: «Almáriumot.« * A válogatós. Asszony (a vándorlólegényhez): »Megkeresheti az ebédjét, ha azt a farakást ott összeapritja«. Vándorló: »Hm... Mit tetszett ma főzni ? * Mit tart a fiú apjáról? A 10 éves gyerek azt hiszi, hogy apja sokat tud. A 15 éves kamasz abban a meggyőződésben él, hogy legalább annyit tud, mint az atyja. A 20 éves legénv-ifju legalább is kétszor olyan okosnak tartja magát, mint az apja. A 30 éves tanakodik magában, vájjon tanácsot kérhet-e apjától? A 40 éves elismeri, h o g y apja talán mégis többet tud, mint ő. Az 50 éves férfiú keresi apja tanácsát, és a 60 éves, ha apja ugyanis már meghalt, meg van győződve, hogy apjánál nem volt okosabb ember a világon. * Halász. — Itt tilos a halászat. — Nem tudtam. — Ezért négy korona büntetés jár. — Ne mondja! No akkor hát még egy kicsit hagyjon békémet, hátha összehalászhatom azt a négy koronát. * A csősz ér dem ke rész tje. Gróf Zichy Géza tetetleni uradalmában nem régen egy öreg csőszt a király ezüst érdemkereszttel tüntetett ki hosszú és buzgó szolgálatai elismeréséül. Midőn a napokban az uradalomban alkalmazott összes cselédek jelenlétében a gróf szép beszéd kíséretében mellére tűzte az öreg csősznek az érdemkeresztet, a kitüntetett öregnek megeredtek a könyei és végig peregtek megbarnitott ránczos ar- czán. Beszélni akart, de nem tudott. Végre erőt vett magán, vállán egyet rántott és melléről levevén az érdemkeresztet, a következő szavak kíséretében nyújtotta át azt a grófnak: — Neked ajánlom kegyelmös atyám ezt a keresztet, viseld becsülettel, te jobban megérdemlőd, mint én. — A gróf csak nagyhezen tudta felvilágosítani az öreg csőszt, hogy a kitüntetés őt érte és az érdemkeresztet neki kell viselnie. Az öreg szolga azonban nehezen tud belenyugodni a helyzetébe és még ma is azt hajtogatja, hogy: — Mégis csak szebb volna ez az ezüst kereszt a kegyelmös atyám mellén!... * A lelkiismeret szava. A Globe czímü angol újság közli a következő érdekes apróságot: Egy kis városkában az a szokás esős időben, aki templomba megy, esernyőjét a sekrestyében helyezi el addig, amig ájtatoskodik és predikácziót hallgat. A minap a pappal megesett az a kellemetlen dolog, hogy amig az Istentiszteletet végezte, addig eltűnt az esernyője. A következő vasárnap a predikáczió után a szószékről igy szólt híveihez : — A múlt vasárnap valaki tévedésből elvitte az esernyőmet innen a sekrestyéből. Ha esetleg most. égj' hét múlva visszahozta az esernyőt: az éjjel dobja be a kertembe s nem haragszom reá; szivemből megbocsájtok neki, mert hiszen emberek vagyunk s mindnyájan tévedhetünk. Másnap reggel a pap — negyvenhat esernyőt talált a kertjében.
