Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-08 / 49. szám
MAGYAR FÖEDM1VELÖ 387 tAegza. Gróf Andrássy Gyula és a nép. Az igazi magyar főur mindig rajongó szeretette! csüggött és csügg mai napság is a magyar népen. Tudja, hogy az nemzetének gyökere, melyből a magyar sarjadzott, újabb és újabb hajtásokat hoz. A mai világban jó leszen ezen igazságot csatta- nós esetekben, példákban megvilágítani. Azért ezeket a csattanós példákat megkezdjük Gróf Andrási Gyula, Magyarország egykori hires miniszterelnökének életéből. E történetkék a nép ajkán élnek, mint Nagy András Írja, tehát azokból az időkből való, mikor a hires gróf köztük forgolódott. « Egyszer a t.-luczi réven akart jönni Andrássy Gyula, a kegyelmes ur. Már be is állt a hintája a kompban s a révész a komp eleresztésével foglalatoskodott, midőn a gróf észrevette, hogy még egy fazekas szekér is áll a parton; rögtön kérdőre vonta a révészt, hogy azt miért nem eresztette be. A révész szabadkozott: „rá ér az, majd át jön azután“. De a gróf nem engedett. Az lett a dolog vége, hogy a fazekas emeletes alkalmatossága beállt a hintó mellé. Azután megindult a hidas. A kegyelmes ur pedig ide-oda járkált a hidasban, majd oda ment a fazekas szekérhez, melynek echója alatt egy kis leány üldögélt és beszédbe ereszkedett vele. — Hogy hívnak kis lányom ? — Ennek és ennek szolgálatára kigyelmednek. — Jól van — mondja a kegyelmes ur és belenyúlt a zsebébe s kivett egy ötöst, odaadta a leánynak e szókkal: — Nesze, a mért szépen feleltél; végy magadnak rajta ruhát. Ha pedig azt kérdi valaki, kitől kaptad, mond meg neki, hogy a dobi füstös gróf i adta. * Máskor meg valami gyűlést tartottak Lucz alatt a Tisza töltésen. A kegyelmes ur is épen oda igyekezett : de hogy hamarabb oda érjen, letért lovával az útról s a réteken igyekezett czélhoz jutni. Hanem hát honnan honnan nem, egyszer csak eléje toppant a luczi kerülő és kegyetlenül rá förmedve megállította, hogy arra tilos az ut. A kegyelmes ur csak kérte szép szóval, hogy ereszsze el, mert neki gyűlésre kell menni. De a kerülő nem tágított, azt követelte, hogy szálljon le a lóról és kövesse a község házához. A gróf látván, hogy itt könnyű szerrel nem boldogul, azt mondta a kerülőnek, hogy most nem mehet a községházához, hanem ir egy levelet, azt adja át a bírónak, majd tudja ő mit csináljon vele. A kerülő látván, hogy mégis úrral van dolga, hát beleegyezett, megvárta mig megírta, leragasztotta, amit irt. S csakugyan elvitte a bírónak, ki aztán felbontotta a levelet. Hanem ekkor nézett csak nagyot a szegény kerülő, mikor gróf A. Gy. ő nagyméltósága névjegye került elő belőle két ötössel egyetemben, melyekről úgy rendelkeztek a kisérő szavak, hogy az egyik ötös adassék annak az embernek, a kinek a rétjén átment, a másik pedig a kerülőnek erélyessé- geért. Becsülte a kötelesség tudást akkor is, ha az neki kellemetlenséget okozott. * # De legmulatságosabb a harmadik esete. AJi; kegyelmes ur egy időben hosszabb ideig nem járt T.-Dobon. A cselédség is annyira megváltozott addig, hogy egy se ismerte a kegyelmes urat, mert még nem is látta. S épen abban az időben, hogy hogy nem, betegség vagy mi volt az oka, csakhogy elég az hozzá, hogy a gazdaságban az ökrök nagyon le voltak soványodva. Másnap megérkezte után a kegyelmes ur kilovagolván a gazdaságba a szántóföldekre, látja, hogy irtózatos rossz ökrökön szánto- gatnak a béresei. Tudta ő nagyon jól, kié ezek a csonttá vált állatok, de azért odament a béresekhez és megkérdezte egytől: — Ugyan barátom ki ökrei lehetnek ezek ? A béres nem tudván kivel beszél, félrehúzta száját és roppant kicsinyléssel löki oda: — A Gy uláé — és még mondott is mellé egy czifra kívánságot. A kegyelmes ur elmosolyodott, de nem szólt semmit Este aztán nevetve beszélte el a tisztjeinek, mit mondott neki a béres. Hanem egyszersmind rájuk parancsolt, hogy valamikép meg ne büntessék érte, sőt ne is szóljanak neki róla semmit, mert — úgymond — akinek olyan rossz ökrei vannak, valóban megérdemli, hogy csak úgy Gyulának szólítsák ha gróf is. Gép és szív. III. A községben a legnagyobb kó'házban lakott évtizedeken keresztül a nemzetes ur, Diósgyöry családja. Arról volt nevezetes ez a család, hogy a falu népe itt keresett bajában, szerencsétlenségében tanácsot, segedelmet. A nemzetes ur nem sajnálta a szegénytől, betegtől borát, s ha megtudta, hogy valahol láb- badozó beteg van s az orvos egy kis erősítő bort rendelt, küldött a szegénynek egykis butelliával. De a nemzetes ur családjának magvaszakadt. A szép kőházba idegen költözött, A gazdálkodás most is folyt, de elmúlt a konvencziós világ, elszakadt a kőháztól a falu,mintamagárahagyottnyáj. Egy zsellér házban nehéz beteg van. Már hetek óta az a kívánsága, hogy egy csepp ó-bort szeretne inni. Istenem, hát a beteg óhajtása nem szent-e előttünk? De hát honnan vegyenek ? A faluban még pénzért sem kaphatnak. Végre az asszony elhatározta, hogy elmegy a kőházba. És elment. Előadta kérését. — Kicsoda maga, kérdezték tőle. — A nyáron ott dolgoztunk az emberemmel együtt — a gépnél. — Megkapták bérüket? — Megkaptuk instállom, igenis megkaptuk. — No hát akkor, mit kívánnak tőlünk? — ’Iszen pénzért kérjük! — Pénzért? Hát ott a korcsma. Kapnak ott pénzért akármennyi bort. — Értem aláson, És a szegény asszony szó nélkül hagyta ott a kőházat. * Hja, más a gép és más a szív. Ugy-e bár atyámfiai? Más a konvencziós és más a napszámos világ. ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill ill A mezei egerek szaporasága. Alig van szaporább állat, mint a mezei egér. A telet átélt egérpártól ápr. közepetáján származnak az első fiák. Rendszerint 6—7. Ezek a fiókok már augusztusban fiadza- nak. És pedig átlag 5-öt. Októberben megvest, másodszor. Persze ezen idő alatt nem csak a fiatalok, de a szülők és nagyszülők is híven szaporítanak. A tudós urak kiszámították, hogy egyetlen pár egértől kedvező körülmények közt egy esztendő alatt 500 utód származhatik. Nagy szerencse, hogy ez az eset ritka. Az egeret az időjárás, de meg annyi féle állat is pusztítja. Meg az ember is, ugy-e gazd’uram ?
