Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-03 / 44. szám
Sürgős intézkedést kérünk! Az egész kerek országban megdöbbenve beszélnek a sopronyi bank, pénzintézet hajmeresztő bukásáról. Az újságok a legsötétebb képekben rajzolják le azon majdnem hihetetlen könnyelműséget, melylyel ott, abban a soproni pénzintézetben néhány ember millióknak nyakára hágott. — Tönkrejutottunk! — jajveszékel — egy soproni lap. A kik még tegnap jólétben hajtották le fejüket az álomra, azok arra ébredtek fel, hogy — koldusok. A szegény munkás embereknek összerakott, véresverejtéken szerzett forintjai is semmivé lettek! Nem először hangzik szét az országban az ilyen gyászos jajveszékelés. Egy idő óta úgyszólván minden esztendőben kétszer—háromszor. De mit ér ez a jajveszékelés? Napok, hetek, hónapok múlva — aztán újra elcsendesül minden. Egész addig, mig itt vagy amott egy- egy más bankba bele nem üt az istennyila. Attól tartunk, hogy még ez a soproni gyászos eset sem leszen elegendő nyomós ok arra, hogy végre-valahára ezeket a bankokat, pénzintézeteket emberségre tanítsa egy vaskéz, melynek erélyes, országos törvény birtokában kell belenyúlnia — és pedig kivétel nélkül a tisztelt bankok titkaiba. Mert a mi sok, az már csakugyan sok! Ha ugyanis visszafordítjuk gondolkozásunkat arra a nemes czélra, melylyel hazánkban egyes makula nélkül való, önzetlen nagy embereink a takarékpénztárak, pénzintézetek eszméjét, tervezetét megpendítették, megindították: keserű, sőt kínos érzelmek marczangolják lelkünket. Azok jó lélekkel azt akarták, hogy a nemzetet, népet takarékosságra szoktassák. Azt akarták, hogy kiszabadítsák a szegény embereket emez intézménynyel az uzsorások, a szivV télén hiénák körmei közül. Hogy tisztes kölcsönök váltásával igazságos mértékkel mérjenek ez intézetekben hitelezőknek és betevőknek egy- arányosan. Ma már ott vagyunk, hogy a „takarék- pénztár“ gúnynévvé változott. Ott vagyunk, hogy a takarékok kölcsönlánczai csörögnek majdnem minden harmadik, negyedik polgár kezein, lábain. Imhol ott vagyunk, hogy a megtakarított milliók nyomorult sikkasztókat nevelnek .... És ez mind történhetik a szabadságnak nagy korszakában. Történik akkor, mikor a szegény embernek személyi hiteléért egy pipa dohányt nem adnak. De a hatalmas bankigazgatók szakáidra milliók és milliók vagyonát bízzák. Ezt tovább tűrni nem lehet! Sürgős intézkedést kérünk az ország törvényházától a nép millióinak nevében, hogy a pénzintézetek állami törvényekkel reguláztassa- nak meg! Hej, mert sok, talán nem is hiszszük, hány és hány pénzintézetben bűzlik még! Hány és hány takarékban hallgatnak, mint a süket disznók a búza közt ! Fel kell őket piszkálni! Hadd ugorjék a nyúl a bokorból. Jobb előbb, mint aztán nagyon is megkésve. Hadd lássanak az emberek tisztán! Hozzátok meg, magyar gazdák, van ezen alkalommal egy őszinte szavunk! A nagy, büszke, félválrol beszélő bankok gyászos esete is rá keli, hogy vezessen titeket a községi hitelintézetek mérhetlen szükségére és áldásaira Ezen hitelintézetek jókora része szigorú államfelügyeEt alatt van. Másik része ott működik szemetek előtt; ti magatok sáfárkodtok; a magatok felelősségére működtök. Egymásnak minden pillantására vigyázhattok, életmódját, keresetét láthatjátok. Nem egy-két ember titka a ti szövetkezetetek működése. Édes mindannyian kiveszitek részeteket Hát vigyázzatok !
