Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-20 / 42. szám

IV. évfolyam. Szatmár, 1901. október 20. 42. szájnl;

Megjelenik minden vasárnap.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Szent István-tér 9. szám.

Előfizetési árak:

Egész évre ... 4 korona (2 frt) Fél évre .... 2 » (1 » )

Negyed évre . . 1 » (50 kr)

Vándormagyarok.

A mi újságunk olvasói veszik észre, hogy lehetőleg hétről-hétre megemlékezünk azoknak a testvéreinknek sorsáról, a kik a tengeren túlra vagy egyáltalán idegenbe szakadtak tőlünk.

Teszszük ezt véreink, fajunk iránt való meleg szeretetből. Teszszük ezt azon nyomós indokokból, miket az egész ország színe előtt, a nagy közvélemény lelkes helyeslései közt a perbenyiki gróf, M a j 1 á t h József felsorolt.

Jól mondja maga a nép is, hogy azok a testvérek, kik a haza kebléről elszakadtak: vándor magyarok.

Vándorok, kiknek legeslegtöbbje sirva hagyta itt az anyát, ezt a megszentelt földet. Kiknek talán mindegyike azon égő vágyódással búcsúzott el tőlünk, hogy ez az elválás nem leszen örök. Visszatérnek ők ebbe a hazába, mint hosszú, fárasztó útja, küzdelme után visszatér a vándor.

Hát szeretettel kérdezzük: vájjon az anya elfeledheti e vándorló gyermekét? Vájjon az itthon maradt testvérek nem tudakolóznak a messze földön élő testvérek után ? Nem érdeklik e sorsuk? Szerencséjük avagy boldogtalanságuk?

No lássátok atyámfiai! Hát ez az anyaföld, ez az anyaország sem feledkezhetik meg a vándormagyarokról. Mi magyarok is testvéries mélegséggel, égő vágyódással, mondhatnám le nem küzdhető ösztönnel fordulunk a mi vándormagyarjaink sorsa felé.

És jól tudjuk, adataink vannak reá, hogy nem csak azok, kik a legközelebbről érdekelve vannak az Amerikában élő rokonaik, talán gyermekeik vagy szüleikkel szemben, de minden magyar ember szívesen, égő epedéssel olvassa: hogy élnek, hogy vannak a mi véreink ott, a tengerentúl vagy az idegenben? Nem egyszer köny rezeg szemeinkben, mikor halljuk, olvassuk szomorú sorsukat.

Tehát, ugy-e jól megértitek, hogy róluk időnkint megemlékezünk?

És jól van mondva, hogy ők nem csak vándorok, de magyarok is. Mert a ki magyaranyának tejét szopta, a kinek ajkán a magyarszó hangzott el először, annak magyarnak kell ám lennie koporsónak zártáig.

Azok akarnak lenni a mi vándoraink is. Örömmel olvassuk, hogy magyar voltukat, érzésüket, erkölcseiket mily féltékenyen őrzik.

Mert őrizniök kell!

Abban a rengeteg világrészben ezer és ezer körülmények szakíthatják el őket tőlünk.

Éppen azért nekünk is rajta kell lennünk, hogy a legbensőbb összeköttetés álljon fenn közöttünk. A kormányzatnak és a társadalomnak minden fát meg kell mozgatniok, hogy vándormagyarjaink érdekét védjék. Ne legyenek ők bujdosók, földönfutó árvák, kiknek e földkéregén senkijük sincsen. Érezzék ők a mi testvéri szeretetünket. Adjunk módot, hogy munkaerejüket ki ne zsákmányolják, hogy verejtékük gyümölcsét itthon is kamatoztathassák; a csalódottaknak pedig nyújtsuk testvéri szeretett jobbunkat, hogy a tengeren át — haza, ide az anya keblére segíthessük.

Ily érzelmek közt olvassátok hát atyámfia azokat a híreket, miket _ a vándormagyarokról időnként közölünk. És akkor meg vagyunk győződve, hogy az ő sorsukból — (legyen az szerencsés vagy a mi legtöbbször: szerencsétlen) megtanulhatjátok, hogy bizony mégis csak legjobb itthon, a mi édes hazánkban.

Az orvérzés csilapitása.

Fedorowits A. orosz orvos az orrvérzés elállítására a következő módot ajánlja: A beteg üljön egy karosszékbe, két kezét a feje fölött összekulcsolva, vegyen hosszú, mély lélekzetet. A mellkas kitágulása következtében a fejben levő véredények összeszorulnak, a vérbőség csökken és ez maga után vonja a vérzés elállását. A nyak- szirte meleg borogatást ajánl.