Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-06 / 40. szám
316 MAGYAR FÖLDMIVELÓ tArcza. A nyomorék körtefája. — Rege a halálról. ezek nyoaszSok rege jár szájról-szájra a halálról, de közt egy sem olyan sikerült, mint az, mely a morék asszonyról és a körtefáról szól. Volt egyszer egy igen szegény nyomorék szony, kinek egyebe sem volt egy körtefánál és csakis ennek terméséből tartotta fenn magát. Egyszer az Ur itt járt a földön és hajlékot keresett, de senki sem akarta befogadni. Végre a nyomorék ajtaján kopogtatott, ki meglátva rongyos ruháját és buteljes ar- czát, mély szánalmat érzett iránta. — Jöjj be — igy szólt hozzá — mindenemet megosztom veled! Elébe tette saját vacsoráját és szikében ült egész éjszaka, mert neki engedte át szegényes ágyát, melyben nem volt egyéb szalmánál. Reggel azt mondta neki az Ur, hogy vendégszeretete fejében minden kívánságát teljesíteni fogja. — Csak egy kívánságom van — felelt az asszony — hogy azok a csintalan gyermekek hagyják békében a körtefámat. Teljesítsd azt az óhajomat, hogy a ki fölmászik a fára, addig ne bírjon lejönni, mig én meg nem engedem. Kívánsága teljesült. Bárki is mászott a fára, le nem szállhatott, mig csak az asszony nem adta beleegyezését. így aztán megmaradt a körtéje, mert a rossz gyermekek többé nem kívánkoztak föl a fára. De ismét vendég jött a házhoz. — Velem kell jönnöd — igy szólította meg az asszonyt. — Ki vagy? — Én a halál vagyok. — Úgy de én egy lépést sem megyek veled! — De igen, fogsz jönni! Mindenki jön, ha elérkezett órája. A te órád is itt van. Jöjj tehát azonnal. — De én nem szeretnék menni. Kérlek, bocsáss el. Van sok más, ki boldognak érezné magát az én helyzetemben. Igaz, hogy szegény is, öreg is vagyok, sőt nem is igen jól érzem magam, de azt hiszem mégis csak jobb élni, mint meghalni. — Jönnöd kell — szól a halál — ezen nem változtathatunk. — Jól van. De ha már mennem kell, kérlek mászsz föl arra a körtefára és szedj magadnak egy pár körtét. , — Szívesen — igy felelt — én is szeretem a körtét. Mik or aztán a halál szép kényelmesen fölmászott a fára, igy szólt az asszony: — Most maradj ott, mig le nem hívlak! És az asszony elgondolta magában, hogy ő nagy áldást hozott a , világra, mert mindenki boldog lesz most. De ennek épp az ellenkezője történt. Az emberek elöregedtek, elgyengültek és meghalni kívántak. A temetkezési vállalkozóknak és sírásóknak nem volt dolguk és sokan, a kik rokonaik pénzére vártak nyugtalanok lettek. A legnagyobb baj pedig az volt, hogy az emberek annyira elszaporodtak, hogy nem volt mit enniök. A vége az lett, hogy nagy népcsődület támadt, mely az asszony kapuján zörgetett és kérte, hogy eressze már le a halált a fáról. — Én jót akartam veletek tenni — igy felelt — de látom, hogy hibáztam. Ha a halál megígéri, hogy soha sem jön értem, leengedem. Ezt a halál megígérte : — Soh’se viszem el a nyomorultakat mind. Hadd maradjanak a világon. Ezóta vannak nyomorultak és szegények mindig a világon. A szöllő-lugas regéje. Egyszer, nagyon régen, gyönyörűséges paradicsomhoz hasonló földön megszólaltak a pompás almafák. — Mily szépek, nagyok vagyunk mi, a többi növények közt szólalt az egyik almafa. — Nálunknál szebb nincs is a földön — dicsekedett a körtefa. Nem afféle cserjeszámba menő, mint például a szőlő. Hallgatta ... hallgatta ezt a dicsekvő, fenhéjázó beszédet a szőlő, de nem szólt ám egyetlen szót sem. Csak nagy alázatossággal hajtogatta ágait. Látta ezt egy ember és megsajnálta az alázatos szőlőt. Fogta magát tehát és felkötözte a szőlő széthajló ágait. És a jövő esztendőre mi csuda történt. A szőlőtőke nagyon hálás volt. Sokkal bővebb termést adott. Ezután már a többi gazdák is jobban gondozták a széthajló szőlőágakat — és igy terjedt el a szőlőlugasok mivelése. így regéli ezt egy spanyol mese. b. A zsebóra élete. A zsebóra naponta 432 ezerszer ketyeg. Ha ezen számot 365 és egy féllel, vagyis az esztendő napjainak számával sokszorozzuk, kitűnik, hogy mig a föld egyszer fordul meg a nap körül, az óra 157.788,000-szer ketyeg. Templomból jövet...
