Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-28 / 30. szám
IV. évfolyam. Szatmár, 1901. julius 28 Megjelenik minden vasárnapSzerkesztősig és kiadóhivatal: SZATMÁR, Szent István-tér 9. szám. Előfizetési árak: Egész évre ... 4 korona (2 frt) Fél évre .... 2 » (1 » ) Negyed évre . . 1 » (50 kr) Miénk marad ez a föld? Úgy tadd meg atyámfia, hogy ebben az országban nagyon kevé> ám azon ujságlapok száma, melyekben a magyar népért aggódó- iró- emberek folyton éber szemekkel kisérik és feszegetik azt a nagy nemzeti-kérdést, hogy hát voltaképpen kiknek kezében van ez a föld, már mint Magyarország? És ezen kevésszámú ujságlapokkal szemben egész légió vagy hallgat, mint a hal a vízben, erről a fontos dologról vagy egyebet sem tesz, mint dicsőiti az úgynevezett mozgó tökét, haragos, villámló szemekkel félti a tőzsde uralmát, mint a tigris a kölykeit. Persze, hogy az ily ujságlapoknak magas tetszésével nem találkozik aztán, de meg az ilyen újságok olvasói is unalmasnak tartják, ha az a kevés számú, a gazdaközönség igaz érdekeit szolgáló újságok folyton-folyvást ébresztik az országot a jogos önvédelemre. Hát ez alkalommal amondók vagyunk atyámfiai, hogy nekünk úgyszólván létkérdésünk ma már a föld kérdése. Azzal az embercserével és ezzel járó földcserével pedig, mely hazánkban már jó ideje szomorúan lejátszódik, úgy szólván mindennapi szívós csatát kell viselnünk. Hiszen eddig néma csendben történt a szomorú pusztítás. Még dobszó sem kell ahhoz, hogy a föld másé legyen ; elvégezték azt halotti, néma csendben a hezitálás zaja nélkül. Az ujságlapok egyetlen felsziszszenés nélkül hozták a gyors és nagy földcsere híreit. A földnek, ennek az anya földnek nem volt. pártfogója, sem siratója, sem szószólója. Egy néhány esztendő óta azonban kezd másképpen lenni a dolog! Van egy pár őrtálló, mely felriad, felemeli szavát és mint a sziveket átjáró lélekharang elsírja bánatát, aggodalmát: —- Mi lesz a magyarból, ha a föld többé nem a magyaré? Hiszen ez apáink nemes vérétől megszentelt föld nem egyeseké! Édes mindnyájunké a szent koronában. Azért nevezzük e földet a szent korona országának. Atyámfiai, a mi lelkünket is ily gondolatok tépik, midőn olvassuk, hogy a minap is egy- virágzó hevesmegyei községnek kellett elpusztulnia, mert a lakosok több jóakarattal, vérmesebb reményekkel, mint élelmességgel parcelázott földeket vettek. Es mert a mostoha idők, a terméketlen esztendők nagyon próbára tették a gazdákat: elveszítették azt a földet is, a mit apáiktól örököltek, vagy egy egész éieten keresztül szereztek. És nem csapnak nagy zajt azok a bizonyos újságok, melyek folyton védelemért jajgatnak a szabadság nevében — a beköltözöttekért. Sőt mi több, mikor a mi újságjaink rámutatnak e szomorú esetnél arra, hogy a földmives birtokát törvényileg kell lekötni; azt mondják: ez nem lenne szabadság, ez nem felelne meg a szabadság politikájának! No atyámfia, ismerjük mi az ilyen szabadságot, de torkig is vagyunk vele. Hiszen ilyen bolond okoskodással odáig jutunk, hogy a gyámoltalan, tehetetlen embernek is engedjünk meg mindent, mert akkor nem lesz szabadsága! Hogy aztán magában kárt csinál-e vagy épen életét teszi koczkára, az persze nem kérdés. Ez a szegény magyar nép valójában tehetetlen, sőt mondjuk gyámoltalanná lett. Azzá tette a korlátlan szabadság, mondottuk sokszor, hogy milyen szabadság ez. No hát akkor itt van az idő, hogy tisztában legyün azzal a nagy kérdéssel: „Miénk marad, ez a föld?“ ^ 4* ^ 4* V/ 'V i 4 ^ Aratás után csak megfordul a gazda kezében is egy néhány garas. Atyámfia, emlékeztetlek, ha eddig nem tetted: lépj be azonnal a mi Segítő Pénztárunkba. Me halogasd, mert a halogatás sok ember szerencsétlenségét ásta már meg! FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS K1AD0TCLÄJR0N0S : BODNÁR GÁSPÁR.
