Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-20 / 3. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ. 21 den csáklyát, minden kötelet s ki gyalog, ki kocsin siettek le'a partra. Csónakot, lélekvesztőt leakasztották lánczárói s erős, bátor ifjak s viharbiró férfiak vaskézzel, kemény agygyal siettek megkísérteni s be lehet-e menni a veszendő lelkekért? Lehetetlen... Ott volt már a vihar. Összetört jégén halandó nem járhat. Minden hiába. A jégén levő nyolcz halász már a part felé közelgett. A parton levők jól látták, hogy nyolczan vannak; jól tudták, hogy tizennyolcban voltak. Ki az a nvoícz ? Felismerni nem lehetett. Az é n apám ! Az é n jegyesem ! Az é n fiam ! Az é n testvérem ! A vihar, a hó, a szürkület, a távolság, a re- ménv. az Isten irgalmában való hit minden szerető szívnek a maga választottját mutatta. Az öreg lelkész könyezve suttogott: — Szegény híveim. Ők csak nyolczan vannak és ti mind a tizennyolczat látjátok! ...... Már csak nehány puskalövésnyire lehettek a szerencsétlenek. Már lelkendezve remélte mindenki, hogv az ő szerelmese megszabadul. " Egy szempillantás alatt megszűnt a somogyi szél. Szélcsend lett. A jégmező megállott. A másik szempillantásban megeredt a bakonyi szél. Először lassan, aztán erősebben. Iziben megfordult a jégmező is. Gyorsan haladt a Ralaton közepe felé. Mindenható Isten, — mi történik most már ? Egv szivszaggató jajkiáltás harsogott az ég felé. A bakonyi szél ennek hangját vitte el azokhoz, akik elmúlásuk felé siettek... De ő tőlük nem a sirás, nem a jajgatás hangja jött vissza a szárazföld felé. A nap lenyugodott. Estére vált az idő csakhamar. Se hold. se csillagfény. Lassanként elkezdett esni az ónos eső. Jégkéreggé fagyott a ruha mindenkin. A nvolez ember a jég hátán, mig menekülését látta, néma volt. Csak szivük beszélt. De mikor eltűnt előlük a part s elveszett a menekülés reménye. megnyílt szivük is, ajkuk is. A partonállókhoz egyszer csak szent ének hangjait hozta a távol és a sötétség. A temetőbe menők énekét zengte nyolcz férfihang: — Oh Isten, térdelt hangokkal Én is hozzád fordulok. Míg itt küzdők a habokkal Kormányodhoz fordulok. Egy szélroham jött, a parton állók nem hallottak semmit. Azután újra felhangzott a szent ének dallama: — Én kedvesim, szerelmesim, Már ne sírjatok. Jóságiokért az Istentől Áldást várjatok. Az öreg lelkész sírva mondotta : ezt már csak négyen éneklik .., — Nincs már szivem félelmére Nézni sírom fenekére. Változzatok félelmeim. Reménységgé, örömökké, Mert nem alszom el örökké. Elhallgatott ez is. De a másik pillanatban, mint a harang utolsó kondulása még egyszer felharsant az ifjú hangja: — Örökké! Azután csak a szél zúgott, csak a jég harsogott .. . Egy szép, ilju, hajadon leány ott a parton fürtönként szaggatta selyemhaját. Ő megismerte az utolsó dal hangját ........... Eö tvös K. után. Egy szép népmonda. Zemplén vármegyének a Latorca- és a Bodrog- határolta gyönyörű vidékén, mely telis-tele van régi idők emlékeivel, van egy Agárd nevű kis község, mely részben a jászói premontreiek birtoka. A Tisza-kertek ölében fekvő falucska homokos dombjáról meglátni a géresi, a királvhelmeczi és a semjéni bádogos tornyokat. Csupa semjék, nádas, kalokányos, hináros lápvidék volt valaha, melyhez ma is tündéries rege fűződik. A hagyomány azt tartja, hogy a géresi határban a láp semlékében lakott valamikor az" utolsó tündér. Lápi virágokból volt a palotája s úgy lépegetett a vizi liliomról vizi liliomra. A virág kelyhe még csak meg sem hajlott a lábai alatt. Köréje gyűlték a vizi madarak : a kócsag, a daru, a gém hőkölva kisérték útjában. Sárga arany haja úszóit utánna és csillogott a napsugárban. Bűvös nólázása messze elhangzott. Sok ifjú legény begázolt a lápok közé, hogy elfogja a tündért, de egytől-egyig ott pusztultak el a lencsés, hináros vízben. Meghallotta m csalogató nótát az agárdi uraság legény fia, meglátta a szépséges tündérleányt és föltette magában, hogy az lesz a felesége vagy senki. Valami javasasszony tanácsolta, vagy talán a tündérleány messzezengő szava hirdette, hogy csak olyan fehér lovon lehet ráakadni, amelynek hátán még nem ült senki és ha neki iramodik, szinte röpül, hogy a lába sem éri a földet. A leleszi papoknak volt egy ilyen harmadfii csikólova. Még a négy patája is fehér volt, csak a szemepárja villogott zöldesen. Selymes, fehér sörénye a térdét verte. Mikor futott, mintha szárnynyá vált volna a sörénye. A leleszi fehér barátok azt mondták az agárdi urlinak, hogy nem eladó a paripa semmi áron, hanem azért az agárdi birtokért odaígérték és a szerelmes legény odaadta érte a nagy ősi domíniumát. Aztán fölült a fehér lóra s megeresztette a kantárszárat. A ló bevágtatott a géresi semjé- kekbe. Sörényéből csakugyan szárnyak nőttek s az urfi csakugyan megtalálta a tündérleányt s ott élt vele a liliomból készült palotában. Haue*az első édes csók után leváltott a tündérleányról a tiindérség s ez az oka, hogy egyszer csak elsülycdt a szerelmes párral a liliompaloía a tőfenékre. Érdekes, hogy ennek a regének van valami igaz alapja is. A leleszi országos levelestárban van egy okmány, mely szerint a prépostság a tizenhatodik század végén megvette Ágrárdv Lajostól, az egészen fiatal agrárdi földesuraságtól a domíniumát — egy paripáért, semmi többért, csak egy paripáért. Volt ennek egy bátyja, vagy öcscse: Agrárdi Dénes, aki valami főbenjáró bűnbe esvén, kiköltözött tengerentúlra, messze Taliánórszágba. ÜGYES-BAJOS DOEGOK. A gyömölcsszállitás uj rendje. A m. kir. államvasutaknak a gyümölcstermelőkre nézve annyira fontos a gyümölcscsomagolásra vonatkozó szigorított rendelője január 1-ével lépett életbe. A rendelet értelmében szilárd fedél nélküli kosárban szállításra gyümölcsöt ezután föl nem vesznek. Meghatározza ezenkívül a rendelet a szállítandó csomagok legnagyobb súlyát is. És pedig a jövőben púba. leveses gyümölcsöt csak 10 kilogrammos. csonthéju gyümölcsöt 20 kilogrammos, almaféléket 50 kilogrammos súlyú csomagokban lehet föladni. Újítás a sóbeszerzés téren. Úgy látszik a pénzügyminiszter végre mégis megsokalta azokat a tűrhetetlen nehézségeket, a melyek a sóeladás körül mindezideig fenállottak. Budapesti újságok Írják ugyanis, hogy a kormány a konyhasó és iparsó eladásának közvetitésével a Magyar Kereskedelmi Részvénytársaság« budapesti ezéget bizta meg a pénzügyminiszter, módot adott a részvénytársaságnak arra. miszerint a sóvásárló közönséget gyorsan szolgálhassa ki. fentartván magának a számított költségek ellenőrzésének jogát. Ha néha gáncsolni valók is a kormány intézkedései, ez alkalommal dicséret illeti ezért a praktikus és okos újításért.
