Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-16 / 24. szám

MAGYAR FOLDMIVELÓ

189

Ha az Isten úgy akarta....

(Képünkhöz.)

Mai képünk egy kedves jelenetet ábrázol. Gólya szállott Antal gazduram házára, uj szülött van a családban, nem is egy de keltő. Egészséges, ép mind a két pronty, gazduramnak féltett szemefénye, legdrágább kincse, édes

tudná leírni'? No de azért a magyar ember nem kenyér- pusztitónak, hanem Isten adományának tekinti a gyermeket még ha kettősével hull is és ha még olyan keservesen is felneveli őket, inig csak ember sorba néni kerülnek, inig csak maga meg nem keresheti mindennapi kenyerét min- denik, — hisz igy akarja ajó Isteni

mindene. Kölcsön ugyan nem kér a gazda kenyeret senki fiától, de biz azért még a módos gazda életében is nagy szó az, mikor keresztelő van a házban, mikor egy fáradságos gyermeknevelés veszi kezdetét a tűzhelyen. Az évek folyamán szemlátomást népesül az asztal környéke s mind többen és többen kérnek kenyeret, ruházatot meg mi mindent. Hát azt a sok gondot, aggodalmat, szeretetet, ki

A bölcs bíró.

Elmegy a földmives a bíróhoz azzal a panaszszal, hogy őt szomszédja agyonütéssel fenyegeti.

— Jaj barátom, — mondja a biró, — én nem segíthetek a kend baján. Ha majd a szomszédja agyonütötte kendet, akkor jöjjön el, de tüstént.

Ha az Isten igy akarta...