Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-26 / 21. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 1Ü3 tArgza. A ki a virágot szereti... — A »M. F.« eredeti tárczája. — Baló Tercsi nem is gazdag, nem is szép leány; erkölcse is oly makula nélkül való, mint a mosolygó égboltozat. Mégis hires leány a faluban 1 Hej pedig régi, régi példaszó tartja, hogy az a legjobb, legbecsületesebb leány, akiről a legkeveseb­bet tudnak beszélni, a kit a szó jó formán nem is ismeri. Baló Tercsiről pedig beszélnek ám . . . — Ugyan mi mián, várod türelmetlenül ugy-e bár olvasóm, — ugyan mi mián hát, már erre csak­ugyan hallos vagyok. Hát megmondom 1 Rendkívül módra szereti ... no csak valaho­gyan ne gondoljatok ám rosszra — mondom rendkí­vüli módra szereti — a virágokat! Édes apja urának vagyon egy kis szerény, bo- gárhátu házacskája. A házat köríti egy hasonlóan szerény kertecske. E keriecskében van a Baló Tercsi virágos kertje. De még milyen virágos kert I Nagy uraknak könnyű ám szép virágos kertet teremteni. Okos kertészt fogadnak, nagy üvegházat építenek, hol télen is tavasz virul, narancs-, füge fa zöldül. Baló Tercsi maga kertészkedik. Maga teleli ki kedves virágait, pedig mily keservesen, mennyi aggodalommal és fárasággal csinál virágágyakat, hogy összeszedegette az üvegeket, hogy takargatja, öntözi, gyomlálja . . . El is nevezték Baló Tercsit Virág Tercsinek. Mikoron a falu leányai összejönnek, hogy el­beszélik Virág Tercsi kertjének históriáját. — Mennyit sirt, könyörgöt mig apja ura azt a kis darabka földet neki átengedte. — Mikor a gazda makranczos lett a termés miján, hányszor akarta a virágokat tövestől kitépni. A cserepeket meg a földhöz vagdalni. Az anyjoknak kellett hadi lábra állania a Tercsi virágjaiért. Hány­szor felkiáltott a gazda. — Haszontalan munkát végzel leány. Úri jány- nak való a virág. — Apám uram — felelt boldog mosolygással a leány — ezek az én legjobb barátaim. Ezek az én ékességeim. Nem kell czifra ruha, nem kell bál, mu­latság fosztó, itt érzem én magam köztük legjobban. Ha szomorú vagyok felvidítanak, ha örömöm van hozzám szóllanak. Én nevükről ismerem őket, de ők is ösmernek engemet. — No jól is elkereszteltek jányom — dörmö- gött a gazda — Virágos Tercsi is vagy te valójában. Hanem aztán nagyot nézett ám Baló gazda, mi­kor a házához jöttek, és a házából men#k aprózva legények, lányok egyaránt. Most rozmaring ágacskát vittek. Egy pár garas sem megvetendő ám. Majd virágbokrétákat rendeltek. A gyönyörűbbnél gyönyörűbb rózsákért meg csak úgy vetekedtek. A virágos kert lassan kamatozni kezdett. Virá­gos Teréz elsőbe egy szép kalappal lepte meg apja urát, a kalap mellett egy szép rózsa virult. A gazda szemébe köny szökött .... Nem szólt de annál többet érzett. Hogy t. i. A ki a virágot szereti rossz leány nem lehet. Aztán gondolkodóba esett. Mert olvasta, hogy a virágot nem csak a jó leányok szeretik, de a szor­galmas méhecskék is; ezeket meg az az ujságlap íuncset szerző kis bányászoknak titulálta. Ezek a bá­nyászok beszállanak virágok kelyhébe és onnan gyűj­tik a szinmézet, mely a gazdának nagy hasznára vá­lik ám. A gondolkodást tett követte. Méhest állított, jó, alkalmatos helyre. Édes jánya a virágos kertet, ő meg a méhest gondozta. És úgy lön. a mint gondolta. A méhek szor­galmasan dolgoztak, gyűjtöttek, úgy hogy már az idénre ők is hoztak egy kis kamatot. Adja Isten, hogy tőke is legyen belőle! Hát leányok, bizony higyjétek el, hogy a ki a virágot szereti . . . rossz leány nem leheti Igazam van ? (bg.) Erzsébet királyné szobra. Vasárnap leplezték le a mi nagy asszonyunknak, Erzsébet királynénak kőbevésett emlékszobrát Gödöl­lőn. Azóta uj bucsujáró helye van a nemzeti kegye­letnek, a hálásszivü magyar népnek. Sok vértanúja van nemzetünknek, nincs porszem melyet vér ne áztatott volna, melyet pirosra ne fes­tett volna a szabadságért, függetlenségért, a hazáért küzdő hősök kiomló drága vére. A kicsordult vér megtermékenyíti Hunnia földjét s nagyra nőtt nem­zetünk törzsöké. Ezer év alatt soha senkinek keze- nyomán annyi áldás nem fekadt, mint boldog emlékű Erzsébetünk nyomán. Nem is annyira királynénk volt ő, mint inkább Istentől küldött védőangyalunk, ki mindig a legelső volt, ha támogatni, vigasztalni, segí­teni kellett e testvértelen nemzetet. E jóságos no má­sokat gyámolított, mig jómaga természetfölötti ön­megtagadással hordotta a szenvedések és megpróbál­tatások nehéz, súlyos keresztjét. Várva-várták talán az Égben, hogy olyan hamar el kellett költöznie, hogy egyszerre kellett leszakadnia a legszebb virágnak nemzetünk fájáról? De ne tovább!... Ne kutatssuk! Hanem kérjük egy szivvel-Iéiekkel a magyarok Istenét, hogy pátró- nánk maradjon Erzsébet ott fönn az égben is, égi szószólónk legyen valahányszor esdő szóval fordulunk a Mindenhatóhoz. A lezajlott ünnep káprázatos volt fényben. A magyar király maga vezette családját, udvarát és or­szágának előkelőségeit hódolásra és a fénylő díszru­hák közt, a csillogó egyenruhák mellett milyen szé­pen festett a parasztgunya, a földnépének egyszerű ruházata. így volt ez jól! Erzsébet nem csak a nagyoké volt, hanem főképen a miénk, a népé. Iilő, hogy érczszobránál a nép is megjelenjék, mely annyit kö­szönhet neki. Temérdek vendége volt ez alkalommal Gödöllő­nek. A vonat alig győzte szállítani. Megható szertar­tások, hazafias énekek és szónoklatok elhangzása után lehullott a lepel s mindenki megindulással tekintett a szoborra. A közönség javarésze zokogott meghatott­ságában. A mi miniszterünk, Darányi Ignácz hosszas be­szédet mondott, melynek egy részét ime itt adjuk: Valósággal tüneményes volt, — igy szólt — mennyire szerette Erzsébet a magyar földet és annak népét. A magyar népben a nádfedelek alatt is meg­találta azon eszményeket és erényeket, melyek ő ben­ne oly csodásán egyesültek. Ez magyarázza meg, hogy népünk egész gondolat és érzelemvilágát any- nyira felfogta és megértette .......stb. A lelkes beszéd után hosszas ideig szemlélte a király az uj szobrot s könybe borult szemekkel tá­vozott el hőn szeretett hitvese kőszobrától, mig a meghatott tömeg lelkesen éljenzé a legnagyobb ma­gyart a felséges királyt. kkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk-kkkkkkkkkkk Melyik a jobb pipa? A. »A cseréppipák csakugyan nagy előnyben vannak fapipákkal szemben.« — B. »Miféle előnyben'?« — A. Ha a földre ejti az ember, szükségtelen lehajolni értük.«

Next

/
Thumbnails
Contents