Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-19 / 20. szám

159 magyar földmi vélő MI ÚJSÁG? — A király az angol kisasszonyok nevelő­zárdájában. Ő felsége magas látogatásával tüntette ki a hires leánynevelő intézetet. Örömmel jöttem ide szólott ő felsége, még emlékszem első látoga­tásomra, mikor 49 esztendővel voltam itt először. Egyetlen apácza van még életben ez időből, ki ta­núja volt 1852-ben a király fogadtatásának. A ki­rály meg is szólította az öreg apáczát. — Bizony régen láttuk egymást. — Majdnem 50 éve felség. — Szép idő, mondotta a felség. Aztán szép ünnepséget rendeztek a növendékek, mely után ő felsége a legnagyobb megelégedéssel hagyta el az intézetet. — Honvéd zászló szentelés. Mi is említet­tük, hogy királyunk őfelsége a Ludoviceum (hon­védtiszti iskola) növendékeinek egy szép zászlót adományozott. Ezt a zászlót szentelték fel a múlt héten őfelsége a király, az uralkodóház több tagja és számos más méltóságok jelenlétében. A tábori misét Hornig püspök mondotta, istenitisztelet után Auguszta Mária kir. herczegnő, zászlóanya gyönyörű szallagot illesztett a zászlóra. Aztán következeit a szegbeverés. Majd beszédek tartattak, melyek után a csapatok tisztelegtek a zászló előtt. Ő felsége gyö­nyörrel nézte az ifjú honvédeket, kik nemsokára a honvéd hadseregnek díszei lesznek. — A gazdasági munkások segélypénztárá­nak küldöttsége tisztelgetta királynál, hogy köszönetét mondjon ő F e 1 s é g é n a k, ami­ért az országos gazdasági munkás- és cselédpénztár sorába mint alapiló belépelt. A küldöttséget Kegle- vich Gábor gróf vezette ő Felsége elé, kinek úgy Fáv igazgatóhoz, mint Gaál igazgatósági taghoz és az elnökhöz több leereszkedő kérdése volt, melvek a pénztár czéljára, állapotára és jövőjére vonatkoz­tak. Minderről a küldöttség ő felségének kielégítő választ tudott adni. — A gödöllői Erzsébet-szobor. Boldogult Erzsébet királyné gödöllői szobrát 19-én délelőtt tizenegy órakor leplezik le nagy ünnepély keretében. _ — József főherczeg és családja a gazda­sági kiállításon. A városligeti iparcsarnokban lévő mezőgazdasági kiállítást József főherczeg, K1 o- t i 1 d főherczegné, József Ágost főherczeg és Auguszta főherczegnő látogatásukkal tüntették ki. A fenséges vendégeket Darányi miniszter ur ka­lauzolta. — József főherczeg nyitramegyei föld- birtokos. Mint a »Nagy-Tapolcsány és Vidéké«-ben olvassuk, József főherczeg ő fensége megvette Pidoll báró janófalusi 734 holdnyi birtokát 150.000 korona értékben. — A budapesti mezőgazdasági kiállítás, a melyet a király is megtekintett, állandóan nagy közönség nézi. — Keresztény szocziális kurzus. A múlt évben tartott Országos Katholikus Nagygyűlés meg­bízta a Katholikus Körök Országos Szövetségét, hogy a czocziális kérdés elméleti és gyakorlati meg­ismertetése czéljából évente néhány napra terjedő szocziális tanfolyamot rendezzen. Ä Katholikus Kö­rök Országos Szövetsége e megbízatásnak megfele­lően, a hazánkban első keresztény szocziális kur­zust kiváló szakférfiak közreműködésével folyó évi május hó 20., 21. és 22-én fogja megtartani a Buda­pesti Katholiicus Kör dísztermében. Az összes elő­adásokra érvényes belépőjegyek két koronával vált­hatók a Budapesti Katholikus Kör irodájában. — Tűz Ágfalván. Ágfalván (Sopron vm.) az elmúlt héten nagy tűz volt, amelynek a nemrég épült tá- virda állomási épület teljesen martaléka lett. A tüzvesze- delem okozta kár 20.000 korona. — Uj Keresztény Fogyasztási Szövetke­zet. Boldva völgyében, a borsodmegyei Finke köz­ségben, »Finkei Keresztény Fogyasztási Szövetkezet« czéggel f. hó 5-én alakult meg nagy lelkesedés közt a fogyasztási szövetkezet, a Keresztény Szövetkeze­tek Országos Központja kötelékében. A központot Pisky Zoltán a központ kereskedelmi osztályának vezetője képviselte. Tiszteletbéli elnöknek s a szövetkezet védnökének Miklós Ödön országgyűlési képviselő, fiukéi nagybirtokos választatott meg. — Az első gőzhajó Szatmáron. Nagy nép­tömeg várakozása közben érkezett meg csütörtökön este fél hét órakor az első gőzhajó Szatmárra. A közönség éljenzéssel fogadta a Szamoson még soha­sem látott különös vendéget; a szives fogadtatást fokozta a gőzhajó »Szatmár« felirata. A mérnöki munkálatok könnyítése czéljából úszott a jármű a Szamoson. — Egy képviselő balesete. Farkas József országgvülési képviselőt súlyos baleset élte göcseji beszámolója alkalmával. A képviselő kocsin hajta­tott a községbe, lovai azonban elragadták kocsiját, amelyből aztán Farkas József még idejekorán ki­ugrott. Ugrása azonban oly szerencsétlen volt, hogy majdnem életébe került. így is súlyos sérüléseket szenvedett.- Levélbélyeges jegyfüzetek A kefgsté. delemügyi. miniszter tekint^ ^ a nyilvánífott óhajra f. évi üiárczius no 13-án keit iäÖöB _- számú rendeletével a már forgalomban levő ír) 21 *>F> fitléres postai érték­jegyfüzeteken kivfli _ a niarfónfn.j7 •,'Ual előállított leve­rr.apoK bérmentesitesére alkalmas 4 film m Esv-eav két tartalmazó tűzetek kibocsátását rendelte ^ ' '.W ilyen jegyfüzet 24 drb 4 filléres levéljegyet tarta* ' ) ara 98 fillér s kapható valamennyi posta- (távirda) u tálnál es értékiegvariisitónál. 'TVAr­— Erdőaltisztek fizetése Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter a törvényhozástól nyert fölhatalmazás alapján a kincstári erdőtiszti személv- zet legrosszabban fizetett közegeinek, az erdő-al­tiszteknek és őröknek összesen 260 alkalmazottnak fizetése javára 50140 koronát utalványozott ki.- Érdekes ásatások. Szombathelyen gróf Korniss Emil már hetek óta érdekes ásatásokat folytat. Az ásatások eddigi eredménye egy már tel­jesen napvilágra került római ház. Á kiágazó falak azt sejtetik, hogy még több ház, esetleg egész nlcza- sor fog ilyeténképen napvilágra kerülni. — Község lángokban. A biharmegyei Csó­kolj- községben a falu közepén egy nádfedeles ház ki- gyuladt. A tűz az óriási szélben villámgyorsan gerjedt s csakhamar három ház állott lángokban. A mentésre gon­dolni sem lehetett s valóban véletlen szerencse, hogy a romboló elemnek az egész község áldozatul nem’ esett és ez főképen a házakat körülvevő fáknak tulajdonítható, amelyeknek koronái a tüzet fölfogták. A nagv tűz láttára’ a székelyhídi önkéntes tűzoltóság körülbelül' negyed óra alatt kivonult a helyszínére s nagy erőfeszítéssel eloltotta a veszedelmes tüzet, amely sajnos“, emberhalált is köve­telt, amennyiben egy kis gyermek odaégett. Számtalan házi állat is beleveszett a tüzbe, úgy hogy a kár több ezer koronára rúg. — Villamos vasút Felsőbánya és Nagy­bánya között. Szatmármegyében, a két testvér bá­nyaváros között 11 kilométeres útvonalon villamos­vasút létesítését tervezik. A vasút kocsijait vizi erő által előállított villamos erő fogja hajtani. Azonkí­vül a villamos erő este a várost fogja világítani. — Holttest a Hernádban. Relytélves eset­nek jöttek nyomára pár nappal ezelőtt Kassán. A malom­árokból ugyanis reggeli órákban a villanytelep mellett egy hullát fogtak ki a vízből. A mentők azonnal a köztemető halottas kamarájába szállították, hol a megejtett vizsgálat során kiderült, hogy a kifogott holttest Eperjessi Mihály tehányi születésű negyvennyolcz éves földmivelö, kit még a múlt évi október hó 26-ára a kassai királyi törvényszék­hez idéztek be s azóta eltűnt. A körülménj-ekból oda kö­vetkeztetnek, hogy valami bünténynyel állanak szemközt. Egyúttal pedig megindították a “nyomozást, mert való­színű, hogy valami rémes, bűntettel állanak szemközt.

Next

/
Thumbnails
Contents