Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-21 / 16. szám
IV. évfolyam. Szatmar, 1901. április 21. 16. szám. ________1 FE LELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADŐTl'MJDOJiOS: BODNÁR GÁSPÁR. Megjelenik minden vasárnapSzerkesztősig és kiadóhivatal: SZATMÁR. Szent István-tér 9. szám. Tanuljatok! Soha nagyobb, sőt égetőbb szükség nem volt arra, hogy a íöldmives nép, gazdálkodó emberek békés egyetértésben, úgyszólván testvéries egyetértésben éljenek. A falusi jólét emelésének egyik benső föltétele, hogy közös akarat, közös erő, megértés segitse létesülni, megizmosodni azon intézményeket, melyektől a boldogulás útjára, való juthatást reméllhetjük... Fájdalom, ma szét vannak szórva a gazdák is. Farkasszemet néznek, irigykednek vermet ásnak, azon íundálódnak, hogy szerezhessenek kellemetlenséget vagv kárt O Ov/ egymásnak. Még a szomszédok is állandó háborúságban vannak. Pedig azt mondja a példa szó: a jó szomszéd többet ér tiz csendőrnél. A jó szomszéd nagyobb védőnk, mint egy nagy hadsereg. De általában el lehet mondani, hogy csakis ott létesíthetünk valami áldásos intézményt, hol a lakosság szereti, becsüli egymást, hol a visszavonás ördöge konkolyt nem hint. A hova egyszer a gyanúsítás, a rágalom, a pletyka, az irigység befészkelte magát: ott szó sincs arról, hogy a közért tenni lehessen valamit. Ily körülmények közt még a községi elöljáróság sem teljesítheti lélekből, buzgóság- gal, jó kedvvel kötelességét. A birö elkeseredik. Az történik ily esetekben, hogy épen azok a derék gazdák, kiket a jó Isten is, meg a saját eszük és -erkölcsük is annak teremtettek: félrevonulnak; és félrevonulnak a közügy rettenetes kárára! Mit szóljunk a többi intézményekről! Lehet-e ott gazda-körről, hitel vagy fogyasztási szövetkezetekről szó, hol a kívánt egyetértés hiányzik? Hol a gyanúsítás már amolyan szokássá vállt. Bizony hogy nem! Beh szerencsés is az a község, hol a béke galambja állandóan tanyát üt. De még szerencsétlenebbek azok, kik még most sem látják be, hogy a magyarnak összetartásra, de még milyen összetartásra van szüksége! Van egy nép. Itt lakik köztünk. Meg sem kell nevezni őkel. Hiába, el kell ismernünk, hogy ez a nép páratlan erejű az összetartásban. Ha közőlük egyik másik bajban van: sziklákat mozdítanának meg, hogy kiemelhessék hitsorsosukat. Elképzelhetlek szívóssággal járnak, kelnek, futnak, mert egy sorsosuk- nak baja van! Mi nem megróvásképen Írjuk ezeket; bántani, embertszólani nem kenyerünk, de fel kellett hoznunk azért, hogy egyszer már a magyar nép is: Tanuljon. Hát atyámfiai, t a n u Íjat o k! A miről már beszélni lehet. Az országgyűlésen is szóba került az már régen, hogy hát voltaképpen nem lenne-e elégséges k é t esztendő arra, hogy a mi fiaink derék katonákká képeztessenek ? Meri hej, nehéz és hosszú idő az a három esztendő! Az ám, de katona urainék erről még hallani sem akartak! O yan formán adták, hogy erről még beszéd se történjék ... No hát megsúgjuk nektek atyámfiai, hogy ma már eljutottunk odáig, hogy a kétéves katonai szolgálatról beszélnilehet. Az az már csakugyan kezdenek beszélgetni, tanácskozni arról, hogy igenis, két év alatt is lehetne jó derék katonákat képezni, hát talán a három éves szolgálatot békellene szüntetni. Vigyázzatok ám atyámfiai, tehát ne vegyétek ezt készpénznek. Csak beszélgetni kezdenek erről, de mig tényleg törvénynyé válik, hej sok viz lefolyik ám Dunán, Tiszán, Szamoson. Hát hadd folyjék, csak aztán egyszer valamikor nyélbe is üssék a két évi szolgálatot.
