Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-14 / 15. szám
Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR. Szent István-tér 9. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIAItOTlXAJltOVOS : BODNÁR GÁSPÁR. Előfizetési árak: Egész évre . . . 4 korona (2 frt) Fél évre . . . . 2 (1 » ) Negyed évre . . 1 » (50 kr) Kisdedek menhelye. Általános a panasz, hogy hazánkban nagy a gyermekhalandóság. Azaz nálunk a halál kaszája nagyon nagy rész aratást követel a gyermekvilágból. A bimbóból nem leszen virág, ha fagy éri, vagy más természeti csapás éri. Azon- képpen a gyermekek sem növekedhetnek lel ifjakká, férfiakká, ha korán veri őket a halál lehellete; a gyilkos járvány-betegségek, a gondatlan nevelés, a balesetek, szerencsétlenségek. Ez alkalommal nem czélunk szólani arról, hogy mi okozza azt a gyakori járványokat, melyek annyi apró, friss sirhantok- kal népesítik be temetőinket. Csak arra gondolunk, hogy hány és hány gyermek pusztul el édes hazánkban a gondatlanság, baleset, szerencsétlenség miatt! Különösen íalu helyen! És leginkább a nyári, nagy munkaidő alatt, mikor a munkás emberek, asszonyok, sőt serdültebb gyermekek is elhagyják a tűzhelyet és kivonulnak a kalászos mezőségre, hogy életfentartásukat biztosítsák. Szegény ártatlan jószágok, mily sokszor otthon maradnak minden ótalom, felügyelet nélkül. Az ember szive fáj, mikor hallja, hogv a szülők a szobába, konyhába zárják el apró gyermekeiket kora reggeltől -estvéig. Hogv ott hagyják az udvaron az asztagok közt. Megrázok azok a szerencsétlenségek, . melyekről az újságok oly sűrűén hirt adnak. Hány gyermek ég meg, vizbe fül, vagy lesz nyomorékká. Hány család borul mély gyászba, melynek fájó, sőt szúró sebeit hordozzák aztán szivükben egy egész életen keresztül. A törvény gondoskodott ugyan a kisdedek menhelyéről. Kimondja — bizonyos föltételek megállapítása esetére, hogy mely község tartozik kisdedóvodát emelni. Az állam maga nagy áldozatokat hoz e czélra. De azért száz és száz község van még, a hol az ovodát nem ismerik. Számtalan községnek nincs anyagi ereje, hogy ezt a nemes kis iskolát, a dedót felállítsa. Pedig erre minden községnek égető szüksége van. Mily boldog az a község, hol — különösen a nagy munkaidején — a gyermeket az óvodába küldhetik. Tehát biztos fedél alá, hol a gyermekekkel ahhoz értő óvónő fog- lalkozhatik. De mily leverő, aggodalmas azon lakosok helyzete, kik gyermekeiket ótalom nélkül hagyják a községben. Azért sürgetjük, hogy a mely községnek nincs módjában á 11 a n d ó ovodát fentartani, azok legalább a nagy munkaidőre szervezzenek „kisded menhelye két!“ A legutolsó szegény zsellér embernek is meg kell erre hoznia áldozatát. A gazda emberek vegyék kezükbe az ügvet és ha másképpen nem oszszák fel a lakosok közt azt a csekély összeget, mibe egy ilyen kisded menhely néhány hónapba kerül. Hej, mert ezzel a néhány forinttal sokszor ezreket, többször egy egész községet, és hány- és hány gyermek életét lehet megmegmenti ! Szomorú esetek bizonyítják, hogy sírva zokogva bánták-szánták: miért nem állítottak menhelyet a községben? De késő volt. A gyász már reáborult a falura. írjuk pedig ezt most, még idejében, mikor a község jó előre gondoskodhatik a a menhely helyiségéről és utána nézhet a menhely vezetőjének is. Hála Istennek vannak már ilyen men- helvek nagyon sok községben. Hát legyen rajta minden község, hogy ott is létesülhessen. Magatokra vessetek aztán, ha — késő leszen a nagy bánat!
