Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-04 / 9. szám
68 MAGYAR FÖLDMIVELŐ — Nem biz az, vitéz uram, de a kisbiró még most sem nyugszik. — Nem hát, hiszen régen a hátán fekszik. — Abiz’ az Erzsók ablaka alatt próbál szerencsét. Vitéz uram régen nem sápadt el, de erre a szóbeszédre halálsárgává lett. Hát még mikor biróné asszonyom a »kisértet-járást« kitálalta. Nem volt nyugta, nem volt szerencsés álma. Agyában forrt a gondolat, szivében fájt az érzéke! Bántják megint azt a szegény árvát, majd megmutatja ő, ki vallja kárát. Hidegen, egykedvűen hagyta ott a házat s ment . . . ment, maga se tudja, bogy ért faluja határába. Csakhogy ott volt, ott szemtől-szembe, ráborulva Erzsók kebelére, élvezve, megértve, a viszontlátás édes örömét. — Nem, Jancsi, nem, — zokogta a boldog leány, — küszöbünket ne lépje addig át. inig meg nem gyó'zó'dik hűségemről, a falu tele van rossz híremmel, mindenki bánt mindenki rág. — Majd teszek én róla, angyalom, majd utána jövök én annak a kisértetnek, de tudom Istenem, nem lesz kedvük többé a »kisértet-járásához«,- Marcsa is haragszik rám, mert nem akartam kuruzslásait elfogadni, hiszen úgy mondottad, mikor elmentél.- kerüljem azt a vén boszorkányt. — Ahá angyalom, hát itt a bibe. Majd rendet csinálok én, majd megkuruzslom én azt a vén banyát . . . Ki volt a kísértet? Mint villám egy pillanat alatt bejárja a borús eget, ugv terjengett szét a hir, hogy Jancsi is megnézi a kísértetek A kíváncsiság még nagyobb lett. Réczéné komaasszony rendre járta a sort, elsugva, elmondva a híreket. Éjjel tizenkét óra felé benépesedett megint az országút. Marcsa szobájában égett a mécses. Mindenki Jancsiról beszélt, mindenki Jancsit kereste szemeivel. — Katona volt, nem fél az ám. — A kisértet még a katonától sem fél. — Felkapja üldözőjének botját s nevetve löki vissza, — mondja Réczéné, — ezt még uram apámtól hallottam. — No de hol van már az a Jancsi? Jancsit meg senki se láthatta, ki tudja hol van. hol lesi, hol -keresi babájának hűségét. Pontban tizenkét órakor az olajmécses előtt megjelenik ismét a fehér alak. ott hajlong, mint rendesen szokott. Aztán elalszik a mécses, a kisértet kijő. mint máskor, az utczára, sietve megy az Erzsók ablakához. — No most rukkoljon elő, vitéz uram! — Nem mer, még nézni se nézte meg. Az asszonyok utána mennek, halkan nesztelen! Mikor a kisértet megáll, ők is nyugodtan maradnak. Az ablak hirtelen megzörren ... zörrenés után a fehér alak indulni akar ... De nem léphet egy tapodtat sem, Jancsi mintha a föld mélyéből termett volna elő, ott állott előtte. — Ki vagy ? — kiáltá érczhangon. — Szólj, külőmben halál fia vagy. A fehér alak egy helyen állott, mintha csak oda szegezték volna. — Ki vagy ? — kérdé másodszor s letépte róla a fehér lepelt. Bogár Marcsa állott előtte reszketve szótlanul, megmeredve. — Gondoltam, hogy te vág}', vén boszorkány, — mondá Jancsi s dögönyözni kezdé. A falu népe meg azalatt összeszaladt, kicsije, öregje ott termett, mint vészharangszóra szoktak. — A vén banya! — A csaló ! — A kuruzsló! — Nesze neked kisértet! S ki tudná megmondani, hogy miféle szót ki- áltának utána. Megszégyenítve, összetiporva ment a csaló asszony hazafelé. A sokadalom utána, sárral dobálva, botokkal kínálva. Bizony ha Jancsi nincs, széttépik abban a szent pillanatban! A községháza előtt pár nap múlva sokadalom van. A szolgabiró jött le és Bogár Marcsa áll a törvény előtt, A lelketlen asszony bevallotta minden bűnét. Hogy a kisértet-járást már régen űzi. Hogy füveivel, kártyavetéseivel a szegény emberektől nagy összegű pénzt csalt ki. — Tőlem is elvitt vagy busz tallért. — Tőlem egy bornyut. — Hát én mit szóljak, — mondogatták a beidézett tanuk. — Még egyszer kérdezem, —- szólott most a szolgabiró a megcsípett kísérteihez, — miért választotta tizeimé tárgyául éppen ezt a szegény árva leányt. — Hát bevallom, — szégyenkezett a leálczá- zott, — hogy haragudtam reá. (3 volt az egyedüli, kivel a faluban nem boldogultam. Nem akart hinni mesterségemben. Meg aztán Jancsit másnak szántam — Kinek? Megmondhatná nekem?... Ekkor előállott a szomszéd falu birónéja. Elmondott mindent, elpanaszolta, mennyi pénzt hordott ő Marosának. Hogy csalta, hogy biztatta. Megmutatta a kapott füvet is. A fű pedig közönséges mindennapi fű vala, a melvet az utolsó gyerek is találhat. — No lássák, — szólott most a szolgabiró, — a maguk kárán tanulhatják meg, mennyiben hihetnek a kisértet-járásban, hogy bizhatnak az efféle kuruzsló, javasasszonyok csalásaiban. Aztán Bogár Marcsa megkapta a maga büntetését. Lakodalom. Farsang derekán meg boldog pár lépett Isten oltárához, hogy »hitet« tegyenek, Jancsi és az árva Erzsók. A falu népe megnyugszik, hogy ez igy történik, hiszen mindketten jól kiérdemelik. Pár év múlva Bogár Marcsa kiállotta büntetését. Templom ajtajába koldusboton állva, ott áll az elmenőktől szánva. Igv jár az, ki a szellemekkel társalog. Hosszu- falván pedig azóta nem volt »kisértet-járás.« De nem is hiszszük, hogy valaha lesz. Különös tejkedvelő. Egy jól kifejlett tengeri nyúl megosztotta lakóhelyét két kecskével. A derék nyúl testes voltán felül még azzal is kitűnt, hogy bátran védekezett mindenki ellen, aki hozzá mert nyúlni. Ha valaki feléje tartotta a kezét, kiugrott s harapni készült. Alkalmilag azonban ez állaton másfajta érdekes megfigyelést is tettek. Kiderült ugyanis róla az a turpisság, hogy szerfelett kedveli a kecsketejet. Amikor a kecskék nyugalomra tértek, gyakran szemtanúja leheteti az ember, hogy a kis ravasz szorosan odasimult a kecskéhez s annak rendje és módja szerint kiszopta a tógyéból a tejet. E tápláló eledel természetesen lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy a nyúl alaposan megerősödjék és meghízzék. Eleinte persze a dolog érdekes voltánál fogva meghagyták az állat kedvtelését; később azonban mégis abba kellett hagynia a tejkurát mert — bizonyára nagy sajnálatára — máshová szállásolták el.
