Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-23 / 51. szám
MAGYAR FÖLDMIYELO 407 A ki nem fizet adót. Ugyan ki látott már ilyen embert? Ha valahol létezik, az persze nem a mi földrészünkön lakik, annak vagy a holdban van a háza, vagy egyáltalában sehol sincs földje vagy háza. Engedelmet kérek azonban, mert a dolog nem igy áll. Ennek az embernek az Alföldön egy igen csinos háza van, istállója nincs soha jószág nélkül, a pinczéje sem szokott üresen állani s azt a 16 hold földet, mit apránkint szerzett össze, valóban mintaszerűen kezeli, szóval B... gazduram háza tájéka, kertje, földje egy olyan minta-gazdaságot tüntet föl, a minőt a vármegyében keresni kell. S mindezek mellett büszkén fölemelt fővel hangoztatja, hogy vagyona után ő semmit sem fizet »porczió«-ba. Persze az ilyen dolog hire megy. Hogy is ne! Mert hiszen azért törvény »a törvény«, hogy az mindenkinek egyforma mértékkel mérjen, tehát akkor B... arammal miért teszen kivételt, mondogatja szomszédja. Hja! ennek is van oka-foka. mert tetszik tudni szomszéd uram, én megvallom őszintén, kijátszottam a törvényt, én kibújtam a porczió fizetése alól. Ilyen embert látni! mondák sokan. Már pedig úgy van, erősité B .. uram. íme elmondom az csínyemet és hozzá teszem, hogv e tettemért nem ültek ám fölöttem törvényt, már hogy is ültek volna, mikor a tanító ur tanított erre, már pedig azt el kell hinnünk, hogy ő okos ember. Hiszen éppen az a bökkenő, hogy mi a tanító úrtól mindig jót és szépet hallottuuk, de mindenkor a törvény tiszteletére tanított bennünket, tehát akkor kegyelmedet is arra tanította. Hátha úgy veszszük! De én szentül meg vagyok győződve, hogy az ő tanítása óta nem vagyok adófizető polgár. A dolog igy történt. Mint mindnyájan tudják kelmetek, én nagyon sokszor átjártam a tanító urékhoz, mert az ő okos tanácsát mindig szívesen hallgattam, sőt nem csak hogy hallgattam, hanem a szerint is tettem s bizony mondhatom, soh’se bántam meg. Egyszer, úgy nyár felé nagyon szorongatott a végrehajtó, de a rossz termés miatt sehogysem bírtam pénzhez jutni, elmentem fühöz-fához, de pénzt senki sem adott. Már a tehenemet is el akarták árverezn, de azt csak nem engedem, inkább eladom. E feletti buslakodásomban egy pár vigasztaló szóért kihez menteni volna, mint a tanító úrhoz s azt a tanácsot, mit ekkor adott, meghálálni sohasem leszek képes, még a halóporában is áldjuk őt érette. Elpanaszoltam bajomat, mire elmondotta, hogy az ő adóját helyette mindig más fizeti ki. Oh uram Isten! csak nekem is lenne ily kegyes pártfogóm, de meghálálnám a szívességét! Hiszen B... uramnak is van ilyen, csakhogy nem értett hozzá, hogy miként kell kérni. Dehogy nem, még a tulajdon kereszt-komám sem adott pénzt, pedig ha már ez sem ad, akkor senkitől sem tudok kérni. Íme nézze B... uram, az én jó pártfogom itt van a kertemben. Kiváncsi voltam reá, miként néz ki ez a kegyes ur! Lementünk a kertbe, méheit kezdé mutogatni és egészen közel vezetett hozzájuk, pedig hogy féltem tőlük. Lássa most B... uram, kezdé a tanító ur, az én adómat ezek a kis jószágok fizetik ki. Ezek hordják össze az édes mézet, ezek gyűjtik össze az én adómat s ilyenkor kipergetem a mézet, hordókba rakom és a mihelyt megtudja ezt egy városi kereskedő ismerősöm, azonnal eljön érette, épp a napokban várom. Tavaly is két darab százas bankót kaptam érette, az egyiken a tehenet vettem, a másik meg adóba és más egyébre ment el. Mind szép dolog ez, de nem tudok velők bánni. Annak is meg van a módja! Meg fogja tanulni, én meg megtanítom reá! Állott az alku, tanítványa lettem s 3 év múlva már csakugyan kifutotta a méz ára a porcziót. A 4-ik évben tetemesen megnagyobbítottam a méhesemet, a minek az lett az eredménye, hogy egy tehénkét is vehettem. A haszon évről-évre nagyobb lett s a méhészetbe mind jobban beletanultam, az adóról sohase kellett gondoskodnom; minek is gondolkozzam róla, hiszen a méhek mintha már tudnák, hogy adóba hordják a mézet, annál szorgalmasabban dolgoznak. így van ez, hallják kelmetek, most már nincs bajom a végrehajtóval, mindent kifizetnek a méhek. Szemlesütve hallgatták a többiek, de lelkűkben elhatározták, hogy ők is úgy tesznek. Isten vele B— uram, köszönjük a tanító urnák a kegyelmed által elmondott tanácsát, de követni is fogjuk. Az ígéretet tett követte s ma e község az alföldi községek egyik legboldogabbika. Az adó megfizetését a méhekre hántolták. * Ez volt az igazi néptanító! A magyar népnek ily tanítókat adjon az Isten s a haza boldogulni fog, mert fiai is boldogok lesznek. Mészáros Gyula. A ki egy uj találmánytól fél. Két drótos tót-atyafi ballag az utmentén. Meg- állanak és szóbeszédbe keverednek a mesterrel, a ki éppen a távirda drótokat cserélgette ki újabbakkal ... — Sák májsztruramnak is meg van olyan drotos féle mestersága, mint nekünk megvan “ — szólott az egyik atyafi a mesternek. — Olyan féle atyafi, csak nem tudom, meddig tart ? — No meddig! Hát sák megtartja magát koporsó zártáig. — Nem tudom ! — Ej, nem tudja! — Hát nem hallotta atyafi, hogy már kitalálták a drótnélküli távírdákat is. Már nemsokára nem kell a drót, a nélkül fog szaladni a szó. Az atyafiak gondolkodóba estek. Végre megszólal az egyik: — Jaj Istenkém, mi meg lesz akkor, ha kitalálnak majd a drót nélküli egérfogó. x?x,xf*..x?x,xtx, xtx xjx.xtx.,x?x xV xtx xfx xjx wjx .xtx xtx xtx, xtx Gyilkos gólya. Furcsa esetet közöl egy német szaklap. Poroszországban egy uradalmi csűr tetején egy gólya pár fészket rakott, a hová aztán a tojó tojásait lerakta. "Egy alkalommal mialatt a gólya-pár távol volt, az uradalom gazdatisztje a gólyatojások egyikét egy házi kacsa-tojással kicserélte, kiváncsi lévén, vájjon mit fog tenni majd a gólya pár a kiköltött kacsafiókkal. Nemsokára ez után, a gólya pár a közeli rétről hazarepült, s mindjárt észre lehetett venni, hogy valami nem tetszik nekik. Hosszú kelepelés után végre is a tojó kotolni kezdett, s a gazdatiszt nap nap után kíváncsian várta az eredményt, De a mikor az örömnap — melyen a kis gólyák a" tojásból kikelendőben voltak — elérkezett, bekövetkezétt a baj. A gazdatiszt nagy lármát hallva, kirohant a szobájából és bámulva látja, hogy a himgólya, mint egy eszeveszett dühöngő, a fiakat egymásután agyonvagdalja s kidobálja a fészekből. Ezalatt a tojó is odaszállt a fészekhez s bár a szegénv erélyesen védte fiait, végre a him kegyetlen csőr- vágásai által halálosan megsebesítve, ő is alábukott. A feldühödt him-gólya ezzel sem érte be, hanem pár perez alatt szélhányta az egész fészket s mikor ezzel is készen volt, megelégedetten kifente a csőrét, megtisztította véres tollazatát, aztán elrepült a fészekből és soha sem tért oda vissza többé. A földön heverő fiamadarak összeszedése alkalmával megtalálták a kis kacsát is, mely ennek a szomorú történetnek úgy látszik, egyedüli okozója volt.
