Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-02 / 35. szám

MAGYAR FÖLDM1VELŐ 279 MI ÚJSÁG? Csak imént ünnepelte a magyar nép öreg ki­rályának hetvenedik születés napját. Palotákban úgy mint az egyszerű földmives házakban megdob­bant a magyar szív; régi. hagyományos lelkesedés­sel, hűséggel olvadt egybe a nemzet és ime ma már az ünnepelt, a rajongásig szeretett agg király válaszát, melyben az oly hatalmasan megnyilatko­zott ragaszkodást köszöni meg — olvassák szerte — szét az egész hazában. Atyámfiái, ime mi is közöl­jük ezt a megható levelet, melyet a magyar minisz­terelnökhöz, illetőleg, népéhez intézett az agg király. Szól pedig e levél a következőkép: „Mélyen meyhatottan utasítóin Önt, hogy az egész országnak leg melegebb, legbensöbb kö­szön etemet, mely még a legtávolabbi kunyhóba is eljusson, országszerte hirdesse, hű népeim azon ragaszkodó tisztelet és szeret étéért, mely- lyel születésnapom, alkalmából elhalmozott. Tudják meg Magyarország népei, hogy élete­met javuknak szentelem, s csak akkor érzem magamat boldognak, ha jólétük előmozdításán fáradozom. A hűség és hazaszeretet kölcsönös bizalmában látom azon erős támaszokat, me­lyeken a haza jövője nyugszik. A mindenható Isten áldja és oltalmazza meg azon kapcsot, mely engem népeimmel összeköt.11 Mit mond tellát az öreg király ő felsége a magyar népnek ? Hogy az egész országnak köszöni azt a me­leg ragaszkodást, melylyel magyar népe vele ösz- szeforrt. És hogy ez a köszöneté még a legtávolabbi kunyhóba is eljuthasson, mert a király a kunyhó lakójának ragaszkodását is nagyrabecsüli. Azt akarja az öreg király, hogy tudják meg Magyarország népei: a király csak akkor boldog, ha népét is boldognak látja. Aztán kéri a jó Istent, hogy a Mindenható Is­ten áldja meg azt a kapcsot, mely őt népeivel ösz- szefüzi. ... És mindezeket mondja a hetven éves öreg király ifjú lelkesedéssel, tűzzel és azon boldogító tudattal, hogy a magyar nép legközelebb jutott az ő szivéhez . . . mert a Golgothán jutott oda ! — Mikor jön hozzánk a király ? Ferencz József király október elejéig Schönbrunban lesz, azután három heti tartózkodásra Gödöllőre jön. — Erzsébet királyné emléke. Istenben bol­dogult Erzsébet királyné emlékét szépen tisz­telték meg a magyar hölgyek, remek síremléket ál­litván fel a bécsi kapucinus atyák sírboltjában a királyné és Rudolf trónörökös koporsói közt. Ezt a síremléket áldotta meg Hornig Károly báró veszprémi püspök. Az ünnepélyen résztvettek a sír­emléket létesített magyar hölgyek, Széchenyi Gyula gróf, ő felsége melletti miniszter és Hege­dűs Sándor kereskedelmi miniszter stb. A hölgyek mind fekete selyemruhában, fekete kalappal, fekete keztyüsen jelentek meg. Kezében mindegyik a királyné kedves virágából, friss ibolyából kötött bokrétát tartott. A két koporsó közt levő szabad térségen állt az ércz-emlékmű, a királyné koporsó­ját óriási koszorú fedte, melyről nemzetiszinü szalag omlottt alá, a trónörökös koporsójára friss virág­csokor volt helyezve. Ünnepi csendben vonult a gyászoló menet a királyné koporsójának fülkéjéig. A hölgyek félkör alakban foglaltak helyei, a vesz­prémi püspök pedig hozzákezdett az emlék meg- áldásához. Majd térdre borulva Miatyánkot mondott és ezután a jelenvoltakhoz fordulva megható beszédet mondott. — A toszkánai nagyherczeg Gödöllőn. E hó végén ismét Gödöllőre érkezik a toszkánai nagyherczeg. Húsz év óta rendes vendége ő ott a királynak. A nagyherczeg Gödöllőn oly egyszerűen él, mint egy polgári vadászember. Háztartását Tóth Mari, a gödöllői kastély portásának leánya vezeti, akinek magyaros főztét a nagyherczeg nagyon sze­reti. Minden nap kell paprikásnak kerülni az asz­talra, mert a nagyherczeg többre becsüli ezt, az udvari ebédek legfinomabb ételeinél is. — Lajos napja. Kossuth Lajos névünnepét az ország számos helyein ünnepelték meg. — Csak nincs párja a magyar konyhának! — szokta mondogatni egy-egy fogás után. — Lónyaiék itthon. Bodrog-Olasziból je­lentik állítólag, hogy Lónyay Elemér gróf Angliából táviratilag értesítette uradalmi intézőjét, hogy ne­jével együtt szeptember 8-án birtokára érkezik s ott néhány napot fog tölteni. — Jótékony four. Gr. Wenckheim Frigyes a rárói biró kezébe 8000 koronát adott át, hogy a jégkárosult község lakói közt segélyképen kiosztassék. — Képviselőválasztás. Körmöczbányán az elhányt Áron Ede helyébe egyhangúlag a szabad- elvü-párt jelöltjét, Chabada Pétert választották meg. — Á Bebbek-ágyuk. Nagyboldogasszony napján, a magyar kereszténység emlékünnepén és a király 70-ik születésnapján megszóllaltak a kraszna- horkai várban a hires Bebek-ágyuk. Ezeket az ágyukat 1509-ben öntötték és mindegyiken a Bebek-család czimere látható, annak bizonyságául, hogy ez ágyukat a Bebekek öntötték. A régi módi ágyuk, a szabadságharczban is szerepeltek, még pedig a szolnoki csatában, nagy pusztítást okozva az ellenség soraiban. A szabadságharcz leveretése után az ágyuk osztrák kézbe kerültek, de a király visszaajándékozta őket, mint ereklyéket a gróf Andrássy-családnak. A szabadságharcz óta most szó­laltak meg harmadszor az ágyuk. — Minta paraszt gazdaságok. A földmű­velésügyi m. k. miniszter ur 56555|IV—36. sz. a. kelt rende­letével Bencze Gedeon gacsályi kis gazda birtokának minta parasztgazdasággá fejlesztését engedélyezte. — Hét kilós Mammuth-fog a Tiszában. Érdekes őskori leletet hozott napvilágra a napokban a tiszai állami folyamkotrások egyik kotrógépe. Török-Becse alatt dolgoznak most a gépek, amelyek a nyári nagy hő­ségben szakadatlanul működnek. Itt vetett ki a gép a mély­ségből egy óriás Mammuth-fogat és több Mammuth-csontot. A szörnyeteg fog, mely csaknem ép és a 4 gyökér-ága is megvan, mintegy 7 kilót nyom. A felületén még zomán- czos és reczés. Az érdekes leletet a kezelőség beszállította a kotrási munkálatok vezetőségéhez Szegedre. — Uj szőlőbetegség. A balatonmelléki he­gyekben valami uj féreg kezd rágódni a szőlőn s különö­sen a kenesei és révfülöpi hegyeken pusztit. A földmive- lésügyi miniszter szakértőt fog kiküldeni a Balaton vidé­kére, hogy vizsgálja meg a betegséget. — Figyelmeztetés. Azon szőllős gazdák, akik a kedvezményes italadófizetésre igényt tartanak, remél­hető terméseiket illetőleg az elfogyasztandó bormennyiség iránti bejelentéseiket szeptember hó 1-től 15-ig nemcsak a fogyasztási hely elöljáróságánál, de azon községnél is kö­telesek megtenni, a melynek a határában a termelési hely fekszik. — Gyújtogató villámcsapások. Folyó hó 23-án éjjel 1—2 óra közt vészterhes zivatar zajlódott le Kis-Iratos csanádmegyei telepes község felett. Egyik villám- csapás a másikat érte. Három helyen gyújtott egyidőben. Leégett Fekete Istán dohánypajtája, az idei dohánytermés és sok földmivelési eszköz; Német Istvánná asztagban álló idei búzatermése és a község tulajdonát képező faluvég j Csárda. A My maiyar népéhez..

Next

/
Thumbnails
Contents