Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-19 / 33. szám
262 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A nagy szónok megemlékezett az ország nagy szegénységéről s így jellemezte a mai viszonyokat: »Alig van már férfi e b b en a hazában, aki az árvák számára kenyeret széghet n e.« Időközben elált az eső s igy a menet teljes pompájában térhetett vissza. Afőherczeg délben elutazott. A városi diszfj!/ülés. A délelőtti ünnepségek sorában mint utolsó szerepelt a városi hatóság díszközgyűlése. A tanácsterem zsúfolásig megtelt. A polgármester lelkes szónoklatot tartott, melyben az ünnepségek jegyzőkönyvi megörökítését indítványozta. A diszebéd. Két órakor kezdődtek a diszebédek, melyre a herczegprimás 972 meghívót bocsátott ki. Az ebédet négy helyen tartották meg. Az első felköszöntőt a herczegrimás mondotta, melyben erősen hansulyozta, hogy »Ez a haza, ha a hithez nem ragaszkodott volna, soha fenn nem tarthatta volna magát.« Azután Széli Kálmán kormányelnök beszélt, ki az ünnepség n e m ze t i jellegét igyekezett kidomborítani. Ezzel aztán és még számos apró jelenettel véget ért az ünnepség, mely fennszóval hirdeti, hogy az a jobb kor, mely után százezrek ajaka epedett, már hajnalodik. A székesfehérvári püspök meghalt. Ledőlt egy tölgy. Ledöntötte a derült égből lecsapott villám. Steiner F ül ö p, a székesfehérvári püspök alig öt napi szenvedés után visszaadta lelkét Terem- tőjének. A keresztény Magyarország kilenczszázados emlék-ünnepre készült. Örömünk poharába váratlanul belebullanak a magyar püspöki-kar egyik hatalmas oszlopának, Steiner püspöknek az elhunyta fölött ejtett könnyeink. Gyászolunk, mert nagy halottunk van. Sírunk, mert az elhunyt, bőségesen kiérdemelte e könveket. Búslakodunk, mert Steiner püspök halála nagy csapás az Egyházra, a hazára, a nemzetre, a keresztény magyar népre. Ország-világ bámulta az elhunyt, ragyogó papierényeit; vallásosságát, apostoli lelkületét, mély tudományát, fényes szónoki tehetségét és anyagi erejét sokszor túlhaladó, bőkezű jótékonyságát. Erős lélek lakozott az elhunytban, amely kész volt a hazáért és Egyházért mindenkor küzdeni, fáradozni, áldozni, lelkesíteni. Egész élete nemes küzdelem volt. A legjobbak első sorában fáradozott mindig ernyedetlenül magas-röplü szellemének, mély tudományának és ragyogó tehetségeinek aczél-fegv- vereivel. Apostol volt ő, aminőt a gondviselés csak válságos időkben küld a nemzeteknek. Szent István városának püspökétől még sokat reméltünk, de legszebb reményeink vele együtt sírba szállottak. A Gondviselés utai kifürkészhetetlenek és lesújtó gyászunkban is alázattal hajiunk meg az élet és a halál Ura előtt s imádkozunk az elhunyt lelkiüdvéért! Steiner püspök életrajza. Született 1839. április 28-án. Egy Olaszországból bevándorolt szegény, de becsületes utczakövező fia volt. A veszprémi iskolákban mindig első-rendű tanuló volt. Páratlan szorgalmát hagyományosan még ma is emlegetik. Kiváló tulajdonságainál fogva csakhamar megnyerte Simor herczegprimás kegyét, kinek pártfogásával bejutott a nagyhírű bécsi Páz- maneumba. (Papnevelő intézet.) Itt is kitűnt mindenben. Ennek révén rohamosan haladt fényes pályáján. Csakhamar a király udvari káplánja lett és a bécsi Papnevelde fölügyelője. Növendékei áldva emlegetik nevét. Majd szentszéki ülnök s pápai kamarás lett. 83-ban nagyváradi kanonoknak nevezték ki s itt nagy irodalmi tevékenységet fejtett ki. Székesfehérvári püspökké 1890-ben nevezte ki a király, hogy mit tett azóta minden igaz keresztény magyar ember élénk emlékezetében él. Utolsó órái. A püspök kedvencz nyári taétózkodási helye volt a veszprémmegvei Teés. Most is ott időzött. Egy séta alkalmával panaszkodott kíséretének, hogy a "bal keze tehetetlen s nemsokára már járni sem tudott. Kísérők látván a baj komoly s aggasztó voltát kocsin vitték a főpapot lakására. De mire hazaértek már bekövetkezett a szélhüdés. A környezett mindjárt látta a helyzet reménytelenségét, óráról-órára várta a legrosszabbat. Miután magához vette a főpap a halotti szentségeket és szivet lelket meghatóan elbúcsúzott papjaitól, híveitől és cselédségétől, megköszönvén nekik az irányában tanúsított fáradozást és önfeláldozó sze- retetet; — jobb létre szenderült. A részvét. Az egész országot fájdalmasan érintette e csapás, de a gyászolók közül különösen megemlítjük azokat a nagyságokat, kik táviratilag is kifejezték részvétüket. így : József főherczeg, a herczegprimás, Schlauch bíboros, az egész püspöki kar. a káptalanok, a Zichviek, Kalocsav Alán, a budapesti Kath. Kör, Wolafka Nándor s"tb. megható szavakban adtak ta- nujelt gyászos fájdalmuknak. A temetés. Tizenötezer ember kisérte utolsó útjára a nagy püspököt. A temetésen megjelentek: József főherczeg megbízásából Zurna altábornagy, Klotild főherczeg- asszony képviseletében Szirmay grófnő, ott voltak még a papság részéről Gróf Mailáth Gusztáv erdélyi püspök, Fehér Ipoly főapát stb. a világiak részéről három Zichy gróf, Czirákv Antal gróf. Fiáth Pál báró és Fenyvessy főispán, továbbá Huszár alispán, Harruchek polgármester, Meszlényi Pál országgyűlési képviselő, szóval az egész vidék szine-java. Szép számmal voltak képviselve a hivatalok, a katonaság és az egyházmegyei papság is, de legtöbben voltak a lelkes pásztor hűséges hívei. A gyászmenet 11 órakor ért a temetőbe. A temetési szertartást az elhunyt kartársa Meszlényi Gyula szatmári püspök végezte. A sirnál megható beszédet mondott a szatmári püspök, amely kényekig meghatotta a gyászoló közönséget. Most már halandó része ott porladozik a székesfehérvári temető földjében, de lelkinek örök világosság fog fényeskedni, az igazak honában. Jó mondások. A szenvedés szivet, lelket nemesit. — Méltatlan szenvedés: magasztos erény. — Szenvedjetek türelemmel! — Az ember sorsa szenvedés. — Ki keserűt nem Ízlelt, nem tudja mi édes. — Csak az igazán boldog, ki sokat szenvedett. — A szenvedés vagy gonoszszá, vagy jóvá teszi az embert. — A szenvedés a boldogság kapuja. — A szenvedések Isten követei. — Az igazat próbára teszi, a gonoszát javulásra készteti a szenvedés.
