Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-12 / 32. szám
250 MAGYAR FÖLDMIVELŐ tői; ugyanaz áll az ingatlanokra nézve is. Itt csak egy harmadik közeg... a fiskus... mosolyog és nevet — a markába! Hat a mondó vagyok, hogy az az igazságügyi miniszter lenne ám méltó a szegény nép, ám az egész ország áldására, a ki ebbe a darázsfészekbe is belenyujaná a kezét. Lehet, hogy megcsípnék, megfulánkol- nák, de hiszen azt a fájdalmat a népek millióinak öröm könye öntözné és áldása tenné elviselhetővé! Egészséges mozgalom czimen a fővárosban megjelenő »Magyarság« ez. újság a következőket irta a minapában : Csongrádmegyében érdekes mozgalmat indítottak meg. Nevezetesen a csongrádi jái'ás föszolgabirája elhatározta, hogy járása községében az adófizetőket meghívja egy értekezletre, a melyen végig tárgyalják a jövő évi községi költségvetés minden egyes tételét, mielőtt a költségvetés a közgyűlés elé kerülne, hogy igy az adófizetők elmondhassák panaszaikat és észrevételeiket megtehessék. Csongrád községnek 180 adófizető gazdáját tegnapra hívta össze Má- téffy Kálmán főszolgab ró és reggel 9 órától este 6 óráig a legnagyobb érdeklődéssel tárgyalták le a 118 százalékos községi költségvetést és nagy örömet okozott, hogy sikerült nekik azt mint egy 30 százalékkal leszállítani. A gazdák remélik, hogy egy-két év múlva a községi költségvetést leszállíthatják 50 százalékra. Vadnay főispán Szentes adófizetőit négy ilyen értekezleten oktatta ki arra, hogy 105 százalékos költségvetésükből 25 százalékot sikerült kiküszöbölni. Ha most a járási föszolgabirák ezt a példát követni fogják, akkor úgy mint a hogy a csongrádi szocziálisták- ból jóravaló polgárokat sikerült nevelniük, úgy sikerülni fog az elvakitott parasztságból is polgári osztályt teremteni az alföldi magyarság számára. A mi újságunk a M. Földmivelő e tárgyban már ez év február havában bőségesen kioktatta olvasóit, midőn megírta a következőket: 1- ör Annak, hogy a községek adói oly súlyosok, elviselhetetlenek, egyik oka, mert az adófizető polgárok csak panaszkodnak, hogy elviselhetlen a teher, de sem a költségvetés megkészitésénél nem őrködnek, sem a már készen levő községi számadásokat — holott ez minden adózó polgárnak jogában áll — nem vizsgálják felül. 2- or Soha senki sem néz utána, hogy vájjon a költségvetés lelkiismeretesen lett-e végre hajtva. Nem lehetett volna valamit megtakarítani, mely irányt szabva a jövő évi teher kevesbitésére. ” Felhoztunk erre egy községből, mely tényleg megtörtént és történik száz községben is. Lenyomatjuk a példát újra. Szól pedig emigyen. Egy községben a község évi kiadásainak vagyis háztartásának előirányzata 1249 frt 30 kr. Ebben a községben ennek fedezésére szolgál csupán az állami adó után kivetett községi pótadó. Ezen pótadó az adózókra kivettetett az állami adó után 79 százalékkal. Az előirányzatba föl volt véve kiadásba minden községnél külön : Körjegyzői lak és mellékhelyiségek jókarban tartására 40 frt. Körjegyzői lak és irodák tatarozására 15 frt. Tűzoltó eszközök jókarban tartására 10 frt. Anj'akönyvvezetói iroda szolga részére 15 frt. Tanítóknak gyűlésekben való megjelenésre 10 frt. Sorozási költségre 25 frt. Előre nem láthatókra 50 frt. összesen 165 frt. Magam láttam, hogy körjegyzői lak és tatarozására el nem lett költve évenkint több mint 10—15 frt. Meggyőződtem, hogy tűzoltó eszközöket be sem szereztek évek óta, ilyenek nincsenek is, tehát ezek jókarban tartására kiadás sem tétetett. Az anyakönyvi irodában a szolgálatot végezte az a községi szolga, ki a többi irodát ellátta külön fölszámított fizetésért, tehát ezen 15 frtot nem élvezte. A tanító soha egyetlen tanító gyűlésen meg nem jelent s a 10 frt mégis ki lett adva neki. Ha ezek ellen a képviselő testület, kinek első sorban kötelessége ezt ellenőrizni, kifogásolta volna vagy az adófizetők bár melyike észre vételét meg tette volna, úgy mint ezen példából mely igaz, kiviláglik a községi pótadó nem 79 százaléka hanem csupán 65 százalék lett volna minden adó forint után. Hát még ha vesszük, hogy fölszámítanak ismétlő iskoláért a a tanítónak 40 forintot, holott soha ismétlő iskola nem tartatik, és más egyebeket miket itt elő nem sorolhatok, mennyivel kevesbbedne a teher. Ajánlom tehát a községházát fölkeresni, s a hol ily jól számolni tudó elöljárót találnak, meggátolni a további visszaélésben, mert akkor nem csak a teher leszen kevesebb, hanem a becsületes ember is több. Nos, most mikor halljuk, hogy ezen irányban igazán egészséges mozgalom van indulóban: meg- nyugvó örömmel veszszük a hirt és azon tudattal, hogy a mi újságunk ismeri a nép bajainak ősforrásait és azokra mindenkor leplezetlenül rámutat! TÁRCSA. Ne higyj — a szerencse kerekének! — A »Magyar Földmivelő« eredeti elbeszélése. — Észre sem vették, hogy elérkezett az idő, mikor Bárány Laczinak... a királyt kell szolgálni... Milyen nehezen is ment az a bucsuzás! A kis földmives háztól, a takaros gazdaságtól, a jószágtól, a mezőtől... De legeslegnehezebb »az öregekétől, a kik bizony úgy megilletődtek a fiú távozásán, mintha e világon talán nem is találkozhatnának többé. Az az áldott jó asszony, édes szerető szülő a javából alig birt már magával, a gazdának meg egy ideig csak permetezett a szeme, de aztán fuldokló zokogással mondotta ki az utolsó búcsúszavakat. — El ne feledd fiam a szülő-házadat, el ne kapjon a forgó szél a nagy világba, siess haza... vagy ki tudja meddig élünk. És Laczi ment, mint a kihez nem illik már a pityergés. Tartotta is magát egész a legutolsó per- czig, akkor aztán az ő zokogása is belevegyült az öregekébe... — Hiszen olyan jó fiú. nem is tudom, mi leszen vele ott — a kaszárnyában ! * * * Bárány Laczi pedig katonáéknál is olyan maradt, mint a milyennek neve mondja. Szelíd, csendes, akár — a kezes bárány. így történt, hogy a Laczi fiút csakhamar elvonták az »ekszerczirplatcz«-ról. A katona orvos ur csakhamar kiismerte, fel is fogott rajta. Bevitte Laczit a kórházba, még pedig a kórháznak patikájába, a hol száz és százféle orvosság készül, mert a »mozgó patikát« viszik ám a hadgyakorlatokra, meg a háborúba, akár a menázsériát. A mi fiunk tehát kitt forgolódott a »laborato- rium«-ban vagy jobban megértsetek, hát úgy nevezem: a »patika-konyhá«-ban. Napról-napra »des- tillálgatott« (lepárolt) »filtrált« (szürlézett), tisztogatta a »menszurakat« (mércséket), »patentulákat« (csészéket). így oszlott el a három esztendő, mintha csak három hónap volt volna. Laczi megvakarta a fejét és úgy gondolta: bizony, hogy nem való vagyok én már se a faluba, se az eke szarvához; egyet gondolt és kettő lett belőle. Beállott egy nagyobb városba — laboránsnak. Megvest ott forgolódott hát a patika konyhájában! Szép jövedelme volt, rakta a garast-garasra, hogy mikoron egyszer az öregek meglátogatták, büszkén mutogatta a takarékkassza könyvecskét nekiek, azt hívén örömet szerez vele az öregeknek. De az öregek nem örültek, ügy el-elnézték a »fiút« ott az ő konyhájában, hogy milyen mélységesen beletanult a — kotyvasztásba. De szivük saj-
