Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-21 / 3. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÓ 19 ______TÁRGZA. Ki a vivát? Elrepül n község békegalambja! És kisbiró uramnak nem volt rossz sejtelme. A kocsik bizony bogy nem hiába robogtak, a világ sem mulatott csak ugv ni véletlenbe Vári András házánál. Csöndes este volt . . . Galambfalva községére ráborult az öreg alkonyat, hogy betakarja éji nyugalmát, édes szendergését. Minden házban kialudt a világ, csak Vári András tűzhelyén virraszt megint. — Igyunk — szól benn a szobában egy vörös orrú ur, kinek, már ugyancsak csillogtak szemei — úgy is az a mienk, a mit lenyelünk! Vári András töltött. — Annak egészségére igyuk meg e pohár bort, — beszélt ékesen egy másik ur, — ki Galambfal- vának mindene leszen. Segíteni fogja a szegény embert, istápolni a gyámoltalant, pártfogolni az ügye- fogyottakat. Éljen! Vivát! Éljen! kiáltának mindnyájan és oly melegen szorították meg András gazda kezét, mintha sütött gesztenyét rakosgattak volna markába. — Hanem hát még egyet mondok András gazda — folytatá beszédét az előbb szóló ur — kettő lesz belőle. — Mi volna az, nagyságos uram ? — Hogy van kigvelmed a pappal? — Mán mint a pappal? — Igen a pappal — és nagyot kacsintott a nagyságos ur. — Hát akképpen vónék nagyságos uram, eresz- . tette András gazda ugyancsak gondolkodva a száján szavait, hogy hát a múlt kurátor választáskor is Biró István felé görbült a kezejárása. — Igyunk — kiáltott torkaszakadtából a vörös orrú ur, s mikor poharát kiürítette, neki ment András uramnak és kegyetlenül átölelte. A nagyságos ur arcza kiderült, mint a jó idő szokott. Pompás utón jártak. Tudták ők azt, hogy Vári Andrásnak kegyetlenül fáj a Biró István ku- rátorsága és nem képes attól az ölő gondolattól megszabadulni, hogy ennek a plébános ur az oka. A nélkül is kezdett a húr feszülni a két gazda közt. Legmódosabbak voltak ugyanis a faluban. Hát hiszen szép közmondása a magyarnak, hogy két dudás egy csárdában nem igen fér meg. A kurátor választás meg éppen rendbe hozta őket. — Na András! gazda — mondotta a nagyságos ur gúnyosan — most már visszaadhatja neki a — tromfot. — Úgy is járomba fogta kenteket, ideje, hogy ; a maguk lábán járjanak. — Maradjon a pap a templomban, fogta el a szót a harmadik ur. — Éljen a mi követünk — ordított ismét a veresorru ur s oly kitörő kedve kerekedett, hogy .megint neki ment Vári András uramnak és tán- czolni kezdett vele. Mikor pedig már eleget ittak volna és a »Szent János« áldására került a sor — Vári Jánost össze-vissza csókolták. Vári András megszédült a csókoktól. A nagy- ravágyás ördöge lassan oda sompolygolt szivéhez, aztán meglopta eszét és félrezavarta egész kedélyét. Egyszer csak azon az utón találta magát, honnan bizony nagyon bajos a visszatérés. Mikor a jó Isten napja Galambfalva községe felett ismét kiterité bíboros palástját: Vári András házán ott lengett a nemzeti lobogó. Ha valamelyik házra a »vereskakas« oda száll, nem kavarja fel úgy a falut, mint ez a nemzeti lobogó. Mint mikor vész idején a falu népe ama hely felé tódul, hol a veszedelem van, azonképpen hullámzott most a nép a zászlós ház felé. Most hát Vári András szint vallott. Valóságos kortes beszédet tartott az oda sereglett népnek. — A magatok javát nézzétek jó emberek! Itt van nyakunkon a tagosítás. Ki fog bennünket védelmezni ? Az adók alatt roskadoznak házaink ? Ki fog rajtunk könnyíteni ? Ha valakinek ügye-baja lesz, kihez fog fordulni? — Éljen - kiáltá egyszerre az összegyűlt né]>, közöttük száz gyermek torok. E pillanatban elrepült a községből a béke galambja! Ketté vágódott a falu, mint az élőfa, melyet villám sújtott ! — Tisztelendő atyám — mondott misemondás után Biró István kurátor — nem jó lesz igy. — Bizony fiam — válaszolt az öreg pap — sohasem volt az jó, ha valaki tüzes üszkökkel hajiagái. A jó Isten attól a veszedelemtől óvjon meg mindenkit, hogy visszavonás, ellenségeskedés szakítsa szét azokat, kik eddig testvérekként szerették egymást. Kurátor uram lecsüggesztett fővel indult hazafelé. Fejébe nem az öreg pap beszéde ütött szeget, de szive fenekén mozdult nagyot az irigység ördöge. — Hát miért van éppen Vári András házán az a zászló ? Hát talán külömb Vári András Biró Istvánnál? Holló! Nem úgy ám Vári komám! Ha te borsot akarsz törni az orrom alá — mert tudom, hogy csak engem szurkálsz avval a zászlóval — jól van. állunk elejébe. Mire a nap lenyugvóban volt, Biró István házán is ott lengetett a szél egy hatalmas nemzeti lobogót, melyre azonban egy másik név volt Írva. * •K * Szomorú szívvel nézte mindezeket az őszbe- borult pap és lelke elkeseredett. Negyvenedik esztendeje, hogy édes mindene e községnek és nem volt drágább jutalma, mint az a boldog öntudat, hogy népe békességben és sze- retetben él. Most egyszerre mindennek vége van! Mint egy ősz próféta, előre látta a szomorú jövőt. Tudta, hogy népe oldott kéveként hull szét, hogy szétszakadozva egymás ellen fog harczolni... testvér-testvér ellen, jó barát, jó barát ellen. Ünnep volt. Megszólalt az öreg harang, misére hívta a híveket. Az ősz pap letérdelt a feszület előtt s buzgón imádkozott. Tisztes arczát menyei fény övezte, mintha e pillanatban közelebb jutott volna Istenéhez. — Édes jó Istenem, népem Atyja — igv beszélt remegő ajka — adj ma szavaimnak erőt, hogy népem megértse azokat. Aztán templomba ment, szószékre lépett és — beszélt. Beszélt, mint atya szokott gyermekeihez. A békesség és testvériesség áldását emlité, melyet Galambfalva emberöltők óta élvezett. A bekövetkezhető veszélyre figyelmezteté népét. A szemek megteltek könynyel. Csak Vári András maradt hidegen, mint egy kő darab. Alig várta, hogy az istentiszteletnek vége legyen. Daczosan sietett ki a templomból s mikor a pap háza elé ért ökölbe szorította kezét s igy szólott. — Megkeserülöd még, hogy kiprédikáltál. Amint szólott, úgy igyekezett tenni is az eszét veszített ember. Pártja egyre növekedett. A bor, a szenvedély Galambfalván is utat kezdett találni. A magyar-népnél hamar fordul a koczka. A kit ma felemel, körül hordoz és megkoszorúz, azt
