Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-20 / 20. szám
155 MAGYAR FÖLDMIVELŐ _____^ TÁROSSÁ. A haldokló utolsó kérése. Már az igaz, hogy talán a világ kezdete óta mindig igy volt. Azt tartották, hogy a mostoha csak f 'onosz, csak rossz, csak kelletlen, csak rideg lehet, gy ismerjük őket a mindennapi életben. így festik a költők, az irók, meg a piktorok egyaránt... Mert hát ki is pótolhatná e siralom völgyében az édes anyát? Ki merészelne ürült helyébe lépni az édesnek, az egyetlennek, a ki ha egyszer behunyta jóságos szemét, az árvaság szomorú érzése borong az egész házban ... Pedig hát nincsen dolog kivétel nélkül. A fekete hollók közt is akad — igaz, hogy nagy ritkán, — de azért mégis akad — egy fehér holló... ^ Miért ne akadna hát egy-egy édes mostoha ? ... Ott fekszik a szegény asszony élet és halál közt betegágyán. Kardos Péter uram már harmadik napja, hogy oda van lánczolva felesége szállani készülő életéhez. Ember feletti erővel és türelemmel virrasztgat a szomorú szobában. Csak egyszer-eg)'- szerfut végig arczu- kon a lélek derűje, mikor Kardos Péter uram kiveszi bölcse- jéből azt a kis- csecsemőt, akinek élete alig ha nem anyja életébe kerül. — Milyen csendes — suttogta az asszony — boldog mosolylyal halott sárga ajkán, még sírását sem hallottam. — Tudja szegényke, hogy te beteg vagy, azért olyan jó. " Szólott a férj, aztán oda tette édes anyja mellé a kis ártatlan teremtést, a ki éppen e pillanatban emelte fel szép két szemét... — Egészen olyan mint te — rebegte az — Éppen ezért; meghalok, érzem, Péter. A szó ismét elakadt az ajkakon, kínos csend borongott körültök... — Mit fogsz csinálni Péter e gyermekkel? — sóhajtotta az asszony és elhaló szemeit lopva urára mereszté... Péter nem szólott semmit, csak zokogott. — Péter — folvtatá a szenvedő — Ígérd meg nekem — Mindent édesem ! — Csak azt az egyet ígérd meg. hogy a mint teheted, anyát fogsz hozni e gyermeknek. Eszter — rebegte Péter és Reszketve s z o r i t á meg felesége jéghideg kezeit... — Igen Péter, azt akarom. Akkor nyugodtan halok meg. Azt akarom, hogy e gyermeknek anyja legyen. A Gáboréit Erzsije lesz az ő annyjá. Ugy-e Péter megteszed ezt nekem.. ? Péter hallgatott, letérdelt a búcsúzó asszony ágyához. Gondokban nehéz fejét odatette a beteg lihegő mellére : aztán csókjaiba füröszté édes mindenét. De nem szólott, nem szólhatott ! Szive úgy dobogott, hogy majd meg szakadt. \ Az asszony elszenderedett . . . Csöndes, jótékony álom szállott iivege- sedő szemeire. A nap lassan alkonyo- dott, esti szürkület borult a természetre. A kis szobában is sötétedni kezdett. A kakukos óra megszólalt, a beteg felemelte fejét, mintha tekintetével még egyszer gyermekét keresné, aztán mélyen, nagyon mélyen sóhajtott — és lelke észrevétlenül elröpült. Péter ott állott a halott előtt, mintha lábait szegezték volna a földhöz. Nem hitte, hogy a halál ily csöndesen, észrevétlenül tudja végezni munkáját. Vizet hordó olasz nők. asszony. * — A szeme a tied — dicsekedett Péter. Aztán mindketten elhallgatlak. Szörnyű, rémséges csend állott be. Egyszer csak észreveszi Péter, hogy az asszony szeme, körívbe borul, nagy. égető cseppek áztatják kezét, a mint felesége izzó homlokát simogatja. — Péter, én meghalok — szólott egyszerre megkönnyebbülten a beteg. — Hiszen jobban vagy édesem. Egy bolond százat csinál. Esztendei gyász után nagy dolog történt Harangfalván. Öreg misén, a mint — annak módja és rendje van — a tisztelendő ur, mikor a »kikiáltás «t tartotta: minden emberfiának tudtára adta, a ki éppen tudni akarta, hogy özvegy Kardos Péter uram veszi magának házastársul Gábor Erzsébet tisztességes hajadont, Gábor András biró uram becsületes leányzóját.
