Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-20 / 20. szám
Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztősig és kiadóhivatal: SZATMÁR, Szent István-tér 9. szám. FELELŐS SZEiikESZTŐ ÉS KIADÓTULAJIIOXOS : mm Gáspár. Előfizetési árak: Egész évre ... 4 korona (2 frt) Fél évre .... 2 » (1 » ) Negyed évre . . 1 » (50 kr) Könnyű a szó... A kis emberek érdekében/ mint ezt a mi újságunk rendre megmagyarázza — valójában évről-évre üdvös intézmények létesülnek. Úgyszólván kettőt lépünk egy nyomban! Mintha csak szinültia megtöltötte volna lelkünket a tapasztalat, hogy bizony, mostan már minden k é s e d e 1 e m, veszedelem! Ezeket a derék mozgalmakat sokan lát ják. Nem is késnek nagylelkűen megjegyzésbe hozni, hogy hát talán bizony nem is birjuk el majd ezeket az uj intézményeket, mozgalmakat. Gazdakörök, szövetkezetek, uj munkástörvények, ipar-tanfolyamok, állattenyészet, méhész, szőlő vándortanitói intézmények — ugy-e bár atyámíjai egész litánia ? No hát mikor ilyeneket olvasunk vagv hallunk, eszünkbe jut a példaszó atyámfiai, mely emigyen szól — Könnyű a szó, ülve is ki lehel mondani! Mert mi tagadás benne, ilyenformán csak azok gondolkoznak, a kik a nagy karos székben pipafüst közt olvassák, hogy hát mi mindent is csinálnak ma már a kis emberek érdekében ! Igazán, igy ülve, könnyű is a szót kimondani ! De nem igy gondolkoznak ám azok, a kik megfogják a dolog végét, a kik oda vegyülnek a né]) közé és velük élnek, működnek és remélnek egy jobb jövőben! Hát jól tudjuk mi azt, hogy a jó Isten sem egyszerre teremtette a világot. Hanem hat nap alatt! Ezek az intézmények sem verhetnek gyökeret egy pillanat alatt és egy egy vidéken, községben nem is ragadhatjuk mindannyit üstökön. Azt kérdeztük azért a minapában egy ilyen aggodalmas gazdától: — Hát aztán azon vidéken, a hol szép birtoka, előkelősége van, a sok-sok mozgalmak közül, melyiknek láthatjuk nyomait? A gazdakörnek, szövetkezetnek, téli munkafolyamoknak, méhészetnek, selyemtermelésnek. népkönyvtárnak? Persze, most már szerette volna el- Berénálni a dolgot az én aggodalmaskodó emberem. Az ám, csakhogy nem lehet! íme — nem bánom, ha gazd’uramnak meg is gyulád a szösz a fejében — én kimondom a szent igazságot. Hogy t. i. nem az a baj, hogy talán szaporán igyekszünk pótolni a múltnak szörnyű mulasztásait, még az sem, hogy nem volna erőnk az üdvös átvételre... Hanem ? Hogy ülünk, tétlenkedünk! Nem igyekszünk felhasználni a nyújtott eszközöket, nincs bennünk meg fajunk, véreink iránt való szeretet, aggodalom és gondosság! Megvalljuk, hogy mi egyes megyék, vidékek vezérlő embereitől is többet várunk! Többet várunk, mert hiszen ők a népért vannak, a népért kell hogy éljenek, munkálkodjanak! Könnyű a szó... igen könnyű a rendeleteket kiadni, igazságot szolgáltatni, mert azt ülve is el lehet mondani vagy megírni. De a ki a népet igazán szivén viseli, az közzéjük megy, velük érez és cselekszik. Akkor aztán befogjuk látni, hogy azok az intézkedések, melyek eddig a kis emberek érdekében hozattak... valójában meg- testesithetők. Csak aztán ember kell ám a gátra
