Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-08 / 2. szám
A szegény-ügy rendezése. Város vagy falu, — az nekünk mindegy — legyen akár milyen fényes, módos, előrehaladó, még mindig vérzik egy eleven sebtől, ha a szegény-ügy nincs kellőleg rendezve. És mi tagadás benne, ezt a sebet, még pedig igen eleven sebet megtalálhatjuk a legtöbb városban és a legtöbb községben. Megtaláljuk különösen Így télen, mikor a szegényeknek legnagyobb ellenségei: a hideg, a rövid napok és a munkahiánya beköszönt. Szegények mindig lesznek veletek, igy szól az irás. És ezt az igazságot látjuk nap- ról-napra beteljesedni. Szegények vesznek körül minket, kik nem saját hibájukból lettek azzá. De olyanok is körülvesznek, még talán nagyobb számban, a kik szegénységüknek, nyomoruknak önmaguk az okai. Lett légyen bármikép, egy bizonyos. Hogy tudniillik, a szegénység csinálja a legtöbb bajt, mert mint a közmondás tartja: a szükség törvényt ront; már pedig a törvény rontásnak nagyon szomorú következményei vannak. Odáig jutottunk tehát, hogy beláthatjuk: a szegénvr -- ügy nem olyan másodrendű kérdés, melylyel városoknak, községeknek, de magának az államnak is csak úgy szőrmentén kelljen elbánnia. Sőt van merszünk kimondani, hogy mostanában már a dolog nagyon is a körmünkre égett, hát jó lesz vele kissé gondosabban foglalkozni. A törvény ugyan rendelkezik, hogy minden község tartozik gondoskodni — szegé- nveiről. De miből? Mert, hogy állunk e törvény végrehajtásával? Hogy gondoskodnak a községek? Legtöbb helyen megengedik, hogy a hétnek valamelyik napján koldulhasson a koldus. A koldusok aztán csapatonként lepik el a községeket. Úgyszólván ostromolják a gazdákat : követelőznek! Az ilyenekből kerülnek ki aztán a legveszedelmesebb emberek. A koldulás ürügye alatt történnek a legtöbb lopások, sőt rablások is. Sőt adataink vannak, hogy még a gyújtogatásra is vetemedtek. És ez nem kis baj mezőgazdaságunkra. Hiszen a gazdának' sokszor 'egész vagyonkája udvarán vagy mezején van! Hát bizony ez nem jól van igy. Mert ha van is egy-egy községnek „sze- gény-pénztár“-a, abban bizony nincs any- nyi, hogy a szegényeket kielégíthetné. De meg veszedelmes dolog volna, hogy a ki szegény, annak pénzzel tömjük be a száját. Hiszen akkor annyi ember csapna fel szegénynek, hogy se szerit, se számát nem tudnók. Azért első kötelessége volna minden községnek nyilván tartani és pedig legnagyobb szigorúsággal, hogv ki hát a községben az igazi, a v a 1 ó d i s z e gé n y ? r,s ezek közül ki az olyan szegény, a ki teljességgel m unkakép tele n és ki szegény azért, mert munkabíró két kezének dolgot nem tud találni? a munkaképtelen szegények az irgalmasságra számítanak. A község vegye oltalmába az ilyeneket. Rendezzenek gyűjtést a termésből, a ruhadarabokból, az élelmi szerekből és a krajczárokból is. A községben alakuljon egy szegény-ügyi bizottság, melynek feladata legyen: a szegények nyilvános gondozása. A másik fajta szegényeket pedig vegye gondozásába az állam, illetőleg egy-egy megye. Az ilyen szegények ügyét egyes községek bajosan oldhatják meg, de igenis megoldhatja a városok és községek összetett ereje, áldó-
