Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-02-19 / 8. szám
II. évfolyam. Szatmár, 1899. február 19. 8. szám. Hallgassátok meg a népet! Nem rég egy öreg földművessel beszélgettem. A beszélgetés során nagyot sóhajtott az öreg atyus, aztán igy szólott. — Csak a fiamat féltem. Mert ott van a katonaságnál, a hol tudom, hogy reguláris életet kell élnie, csak aztán fel ne utálja az ekét, meg a szántást; ne kicsinyelje az apja- ura kis házát, gazdaságát ! Mert voltam én is katona, tudom, hogy a katonai életnek sokszor mi a vége? Elhagyják az életet, miben felnőttek. Mennek inkább a városba az urakhoz szolgálatba. Aztán mihamar elkortyosod- nak. szerencsétlenekké lesznek. Bizony hosszú idő az, a meddig a fin gazdálkodás nélkül van. Az egvszerü földműves emberektől lám nagyon, de nagyon sokat lehet tanulniok nem csak olyan magunk szőrű embereknek, de kormányoknak is. Mert mi tagadás benne, kormányozni, törvényeket hozni lehet bárkinek is, de áldásosán kormányozni és a gyakorlati, mindennapi életbe beváló törvényeket alkotni csak úgy lehetséges, ha ismerjük azok életét, gondolkozását, óhaját, kiket kormányozunk, kiknek számára a törvényeket nyakra-főre hozzuk. Már pedig a nép a nemzet nagyobb része, a miből következik, hogy a népre a kormányzásnál és törvényhozásnál nagy súlyt kell fektetni. íme ez az öreg földműves, a maga természetes eszéből reájött arra, a mit a német földművelési kormány hosszú tapasztalatok után immáron megtestesíteni akar. Hogy t. i. azon katonákkal, kik otthon gazdasággal foglalkoznak, ott a katonaságnál is három hónapig gazdasági gyakorlatokat tartat. Igen, az egyszerű ember észjárása is rájött arra, a mit gr. Mailáth legközelebb mély tanulmányai után hirdet az országnak, hogy „a katonai szolgálatából kimenekült fiatal sokszor nem akar többet falujába visszatérni, nem akarja többé, elhagyni a várost, szokásait, kényelmét s a szórakozást, a melyet ott talált; az egyszerit élet, a fáradság, a falusi foglalkozás már nem ízlik neki, más alkalmazást keres!“ De hát baj ez atyámíiai ? Bizony baj í Az öreg földműves is lám aggódik fiáért, hogy élhagyja íia az életet, melybe felnőtt, hogy majd ott marad a városban, aztán mihamar elkortyosodik, szerencsétlenné lesz. Ez is nagy baj. De. mi még hozzá teszszük, hogy még nagyobb baj, ha a faluk aztán ritkulnak az uj nemzedékben, ha a fiuk „felutáljak“ a szántást, kicsinyük az egyszerit földműves házat. Azért a német kormány hamarosan üstökén ragadja a közelgő bajt. Azt az embert, a ki otthon gazdálkodott, még jobban bele- gyakoroltalja a gazdálkodásba. Még jobban megszeretteti vele a földet, megismerteti az okszerű gazdálkodást, hogy mikor a katonaságtól kikerül, mint kész gazda lépjen ismét a tűzhelybe, a mezőre, a gazdaságba! Hát nálunk mikor fog e tekintetben valami történni ? Mint említettük, nálunk is sürgetik ezt a dolgot, de hát tudja a jó Isten, a nagy katonák azt szokták mondani nekünk czibi- seknek, hogy mi nemértünk a katonai tudományhoz. Hát ha minket nem akarnak meghallgatni, hallgassák meg e népet és aztán cselekedjenek ! A király jö szivéről. A király jó szivéről beszéli szépen egy fran- czia lap. Ferencz József ugyanis, azt Írja a franezia hírlap, ellensége a halálbüntetésnek és egy ízben, a mikor egy gyilkos halálos ítéletét terjesztették eléje aláírás végett, annyira meg volt indulva, hogy köny tolult szemébe. A köuy lepergett arczán és épen az aláírásra, ugv, hogy a betűk elmosódtak, A király erre eltépte az iratot és Így szólt: — Kegyelmezzünk meg neki . . . Láthatja, hogy igy kell lenni; könyeim kitörlik nevemet.
