Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-29 / 5. szám
MAGYAR FÖLDMIVELü 35 Feleség Sára, azóta hosszú idő telt . el. Más idők, más emberek, más jányok élnek. — Az uj asszonyok is mások. .Most már úgy gondolkoznak az uj asszonyok, hogy bizony jobb otthon, mint itthon. Ezek az úgynevezett hazajáró lel k e k. A mi falunkban is vannak ilyen hazajáró lelkek, ugy-e feleség Sára! Alig, hogy felteszik a menyasszonyi koszorút, alig hogy egy pár hónapot töltöttek az uj tűzhelyen, már kitör a perpatvar. Szaladnak haza! Hej feleség Sára, a te járnod csak nem lesz ilyen hazajáró lélek! De nem ám, feleség Sára! TÁRCZA. Asszony-háború. A »Magyar Földmivelö« eredeti Tárczája. Nyelvesék és Darázsék hosszu-hosszu éveken keresztül békés szomszédok valának. Hanem egyszer csak, tudja a kő, de ez a jó szomszédság — összement. De uramfia, ha tudnátok miért? Igazán, szinte gondolkodóba estem, elmondjam-e? Úgy történt a dolog, hogy napszáltakor Darázsék portájára egy ártatlan kis csirke tévedt be, Ugv szepegett szegényke, a Darázsék ablaka alatt, mint az eltévedt árva, a kinek nincsen pártfogója. Hát jó Darázsné asszony felfogott az eltévedt csirkén s minekutánna fűtői-fától kérdezte, hogy voltaképpen ki lenne gazdája — bekebelezte a maga majorságába. Még Nyelvesné szomszédné asszonynak is eldicsekedett a szaporodással, a ki meg is nyugtatta. — Hogy hát még az árván is felfognak a jó lelkek, miért ne tehetnék ezt az árva csibével. De hát úgy szokott az történni! Az árvák is háládatlanok olykor. Háládatlan volt ez a csibe is. Megunta jó gazd’ asszonyát és átkaezérkodott Xyelvesékhez. Nyelvesné asszony is szerfölött szívesen fogadta az árva csibét, s miután a szépen fejlődő csibének vonzalmáról határozottan meggyőződött: ő is jótéteményt gyakorolt. Bekebelezte a saját majorságába. Darázsné hallgatott. De annál jobban forrott a vére ott benn — a szive mélyén. — Megállj, mondotta úgy magában — majd túl járok én az eszeden. E percztől fogva Darázsné asszony nem tette többé a szomszéd asszonynak portájára a lábát. Csak úgy a berenán kiáltottak keresztül egymásnak. Tojt-e már? — 'I án bizony szeretné, ha oda járna vendégségbe. — No no, majd meglássuk. Ezek az átkiabálások aztán persze napról-napra magasabb hangon történtek meg. * * * Mikor aztán Darázsné asszony bizonyos jelekből meggyőződött, hogy az ő kedves nevendék tvukja bizonyos alkalmakra a szomszéd asszony óljába jár, a vihar egészen kitört. — A tyuktolvaj! — A tojás tolvaj! — kiáltotta vissza Nyelvesné. Szó szó után kerekedett, inig végre per támadt belőle. A szolgabiró ur Nyelvesnét is, meg Darázsnét is a faluházához »czitáltatta«. És az nap, mikor a »tyuk« ügyben Nyelvesné i is, meg Darázsné is megkapták a czitácziót ... ott a falu végen, egy rozzant kis házikóban is rémtile- tes meglepetés támadt. .... Mert abban a kis házikóban egy öreg anyóka lakott. Az aggastyán garádicsait járta szegény, már csak Istenének élt. Naponkint eljárt a templomba, aztán naponkint betért Nyelvesné, meg Da- rázsnéhoz is . . . egy egy kis időre. Ez volt szerencsétlensége. íme, a szegény, jó, ártatlan anyóka is czitácziót kapott a szolgabiróhoz. Mert ő éppen jelen volt mikor Nyelvesné, meg Darázsné élbe mentek. Hát most szóljon — az igazság mellett. Mikor a kisbiró czitácziót meghozta, az anyóka rossz szeme Világa egészen elborult. — Sose voltam a falu-házán, fuldokolta keservesen. Öreg napjaimra tesznek csúffá. Aztán rendre elgondolta, hogy mi baja lehet vele a szolgabiró urnák. Mikor már csak a teste van e földön, a lelke már a túlvilágba jár. Aztán sírásra fogta a dolgot.- Hogy fogok én találkozni a másik világon ez emberrel, már mint — a férje-urával. Kikaparja a szemein, ha megtudja, hogy a faluházára kerültem. Nagy titokban is tartotta az öreg nanó az egész dolgot. Nem mondotta el baját-ügvét senkinek, csak annak a jó Istennek, a ki a sziveket vizsgálja. Járta is a templomot és olyan buzgón imádkozott, mint az ártatlan gyermek, a ki első imáit | rebegi. A faluházában vagyunk. Alig pittymallott, az öreg nanót már ott találjuk. A szolgabiró ur talán éppen most fordult a másik oldalára. Megérkezett a két szomszédasszony is. Alig várták a pillanatot, hogy az öreg nanóval beszélhessenek De nem merték megszólítani. Féltek tőle. Hiszen az öreg nanó úgy állott előttük, mint valami szent asszony. Végre megérkezett a szolgabiró ur is. Olyan sépen, kegyesen beszélt a szolgabiró az öreg nanónak. Nem is feledte el koporsójának zártáig.-p Néni lelkem, szólott a biró, én jól tudom, hogy kend istenfélő. Hát mondja meg igaz valójában, kié hát voltaképpen az a tyuk ? — Tekintetes szolgabiró ur — szólott az anyóka szörnyen meglepetve, én a faluházán törvény előtt sohasem voltam. Hetven éve, hogy élek, de itt nem voltam, mert mindig a tisztességet kerestem. Darázsné és Nyelvesné úgy összenéztek erre a szóbeszédre, mint mikor egyszerre két villanyszikra összetalálkozik. Majd megpukkadtak szégyenletükben. Nyelvesné azonnal előrukkolt, hogy ő bizony eláll a pertől; nem is akarta, de Darázsné vitte a dolgot eddig. Nem igaz, szólott vissza Darázsné, mert Nvelvesné adta be a faluházára. — Tehát egyikük sem akart idehuzakodni, szólott mosolyogva a szolgabiró ur. — Persze, hogy nem. — No akkor szent legyen hát a béke. Es szent lett a béke! Az öreg anyóka meg azóta is mindennap eljár a templomba és hálát ad az Istennek, hogy ezen az asszony-háborún szerencsésen — túlesett. 0"J-)
