Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-22 / 43. szám
MAGYAR FÖLDMIYELŐ 339 — De csak majd, ha az első nehézségeken keresztül esünk bíró uram — jegyezte meg a tisztelendő ur. Ez egy külön ága lehet a szövetkeznek, értékesítő alszövetség fejleszthető belőle. Egyszerre ne markoljunk sokat, mert akkor keveset fogunk. De idővel, ha Isten segit meg lesz az is. A szervező bizottság tagjai aztán a legszebb reményekkel telten oszlottak szét! Védjük meg a szegény ember vagyonkáját! Igen, minden erőnkből azon legyünk, hogy a szegény földmives ember házikója, földecskéje birtokában maradhasson. Erre szüksége, nagy szüksége van a hazának, mert különben a nemzet ge- rincze, derekas része elsorvad ... A törvény törvény, de azért a hivatalos eljárásnál sem szabad a rideg fiskalizmus szellemét követni, hanem éppen az ország hivatalos embereinek szorgos gonddal azon kell lenni, hogy a hol a törvények határai, az okosság és méltányosság engedi, ott mindent cl kell követni a szegény ember vagyonának könnyelmű elkótyavetyélése ellen. írjuk pedig ezen sorokat azon alkalomból, hogy az újságok egy hivatalos eljárásról beszélnek. Ivis-Szlatinán esett meg a dolog. Baczó Tamás nem tudott megélni abból a félnyolczad telekből, melvet magáénak mondhatott. Kicsike házát nejére bízva, elment idegenbe kenyeret keresni. Valahol Stájer- országban betegséggel látogatta meg az Isten, bekerült a gráczi közkórházija. Felépülve ismét elhagyta azt. Valami 12 frtot tett ki a kórházi költség. A német persze, hogy nem engedte el. Kérték a megyétől. Es itt veszi kezdetét Baczó szerencsétlensége. A megyei ügyész természetesen kipuhatolta, hogy Baczóéknak van némi vagyonuk, tehát fizethetnek. Megjegyzendő, hogy időközben Baczóné, szül. Makis Julia is elhagyta Kis-Szlatinát és elmeit Csehországba munkára. Földecskéjültet a biró, Miskó János vette bérbe. Azonkívül egy odavaló özvegynél volt még 25 frt követelésük. A kórházi költségre tehát leheteti volna ezt, akár azt, akár a haszonbért lefoglalni. Mert hiszen a méltányosság is azt mondja, hogy csak ingóság nem létében foglalható le az ingatlan. Mégis földönfutóvá tették Baczó Tamást és nejét, a kórházi költségre elárverezték mindenét. Megvette Milch Dávid korcsmáros, az árverés is az ő vendégszerető házában folyt le. No hát erre csakugyan amondók vagyunk, hogy a hivatalos eljárás nagyon is könnyelműen bánt el a szegény ember vagyonával. Es mert nem csak egy ily eset fordul elő, de száz és száz : kérve kérjük az illetékes hatóságokat, hogy az ily eseteket a legszigorúbb vizsgálat tárgyává tegyék minden alkalommal. Es ha kisül, hogv illető »hivatalnok« nem alkalmazta azt a szolidabb eljárást, mit pedig egy kis utánjárással, jó lélekkel alkalmaznia lehetett volna: az árverést nyomban semmisítsék meg, a hivatalos eljárást vezető urakat pedig a legérezhetőbb módon vonják kérdőre és büntessék meg. Igv kell annak lenni ezután, mikor a jog, törvény és igazság idejének megérkezését hirdették ki a kormányzat legfőbb székéből. — A világ legkisebb lova. A minap Magdenburgban idéző Wulff-féle czirkuszban a napokban egy ponny lovacska látott napvilágot, a melyet bátran lehet a világ legkisebb lovának mondani. Magassága, ha ugyan magasságról szó lehet. 50 czentiméter, súlya pedig nem több 15 fontnál. A kedves jószág általános csodálkozást és bámulatot kelt vig ugrádozásnával. TÁRGZA. Szüreti emlékek. — Csinálhatunk már akármit! Sose lesz a magyar népnek olyan vigságos örömünnepe, mint a régi szüret volt. Hej, az aztán igazi magyar ünnep vala. Igv szólott az Olvasó körben Harmath Balázs, az öregebbik, a kinek ab ____ i határban olyan dű lő szőlői voltak, hogy ha egész életében nem csinált volna egyebet, csak egyszer szüretel évenkint, hát gazdag ember válik belőle. De jött a filokszerás világ. Lassú tempóba jött az igaz, de eljött. Megrágta a szőlő-erdők gyökereit és letarolta a gazdák reménységét és ezzel együtt a jó módot is. — De emlékszik koma, hogy a mi népünk egyáltalában nem hitte, hogy az a láthatatlan bogárka olyan rettenetes pusztulást csináljon? — Mán hogyne emlékeznék — felelt Tódor Jankó. Az én vinczelléremnek igv la szüret táján azt mondom: »Hé Andris, aztán szemes légy, takarékosan bánjatok mindenben, mert úgy sejtem, nem igen szüretelünk ám többet.« Andris rám bámészkodott. Hihetetlennek tartotta. — Mán instállom — szólott elgondolkozva; én biztosan tudom, hogy a jó Istennek nagyobb hatalma vagyon, mint annak a csudabogárnak, vagy filokszerának. — De az a jó Isten bünteti a népet ezzel a láthatatlan bogárral. — Gazd’uram, én csak ismét amondó vagyok, hogy hát ilyennel nem büntethet a jó Isten. — Már hogy miért, kérdeztem kíváncsian, — Hát megvagyon mondva, hogy misézni, ur- vacsorázni a világvégéig fognak. Már pedig az bor nélkül meg nem történhetik. — Mondasz valamit Jankó, de hát ha csak éppen annyi fog teremni, a mennyi ehhez a szent cselekedethez szükséges. — Csak a magva ki ne veszszen! Akkor ne féljünk ! Mikor igy beszélgettünk, a jövendőről, akkor még a mi hegyünkön bő és igy vig szüret is volt. A muzsika szólott, a pásztortüzek magasan lobogtak. De már a gazdák lelkét megkapta a sejtelem. Itt ott terüle ek pusztultak el, senyvédték az erős venyigék. Azért a vinczellér nép még most sem hitt. Magam voltam szemtanúja, hogy egy földmives ember lefeküdt a szőlőtőke mellé, fülét a földre nyomta és úgy hallgatta a csúnya bogár rágását. — Hiszen még a szu rágását is lehet nagy lopva hallani — mondogatták, hát mi féle csudabogara lehet ez a jó Istennek? A csúnya-bogár meg végezte nagy titokban munkáját. A következő szüretek aztán már semmi kétséget nem hagytak a szegény emberek lelkében. A nagy kádak ott hevertek a pincze torkolatában érintetlenül. Szomorúan ballagtak fel az emberek a hegyre. Elég volt a puttón is. A must aranyat ért; a muzsika húrjai elpattantak. Megszűnt a táncz, olyan volt a mi szőlőhegyünk, mint egy szomorú temető. A kiszedett, megölt tőkékből nagy tüzeket raktunk. Körül-ültük és beszélgettünk a múltról. — Mert nem becsülte meg a magyar az Isten áldását. — Bezzeg, hogy káromkodott a Szircsák koma mikor nem győzte hordókkal a szüretet. Egy hordóért két hordó mustot is adott.
