Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-20 / 34. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 267 T A R G Z A. Az „angyali“ korona. — A »Magyar Földmivelő« eredeti tárczája. — A magyar nemzetnek egyik ősi, legdrágább ereklyéje a »szent korona.« Ezzel koronázták meg első királyunkat és aztán, nem is tekintette a magyar törvényes, igaz királyának sohasem azt az uralkodást, a kit a szent koronával meg nem koronáztak. Ismeri is minden magyar a szent koronának képét. Hiszen ott van zászlóinkon, ott van nemzeti ünnepségeinken, ott van mindenütt, a hol magyar nemzeti voltunkról bizonyságot kell tennie. Hanem, hogy miért nevezte a magyar nép a »szent« koronát egyszersmind »angyali« koronának is, azt nem fogja tudni éppen mindenki. Elmondom tehát édes örömest. Szent István királyunk, mikor látta már, hogy hazánkban a keresztén}' vallás szép virágzásnak indult, Asztrik panonhalmi apátot Rómába küldötte, hogy kérjen Krisztus helytartójától koronát és ezzel vegye fel a magyar népet is a kereszténység nagy családjába. A lengyelek is éppen ez idő tájban jártak Rómába, szintén koronát kérendők. A pápa már el is készíttette a lengyel fejedelem számára a drága koronát. De a Gondviselő Isten másképpen határozott ! Asztrik panonhalmi apát, a magyarok fejedelmének követe is Róma felé siet. István küldi, mint mondottam, mert nem akarta maga-magát tenni király lyá, jól tudván az Írást: Senki se vegyen magának koronát; hanem csak az, a kit Isten hi. Asztrik követ még útban van, mikor az öreg II. Sylvester pápának álmában angyal jelen meg. — Várj — igy szólott az angyal. Ne add a lengyel fejedelemnek a készen levő koronát. Isten annál kedvesebb férfiúnak szánta azt. A távoli Duna vidékéről útban vannak már; tiszteletre méltó emberek sietnek feléd, ezek koronát kérnek dicső fejedelmük számára. A nap éppen ébredőben volt, mikor a szent aggastyán pápának jelentették, hogy messze földről nagy követség érkezett a pápai udvarba. Csakhamar ott állott a fényes követség Krisztus helytartója előtt. — Magyarok vagyunk, mondották. A Duna és Tisza partjairól jövünk, a hol a mi fejedelmünk országa vagyon. Harczokat vívtunk Krisztus hitéért. Fejedelmünk keresztény tökéletességben él. Templomokat épit, leszáll hatalmának nagyságáról népéhez és hirdeti Krisztust. Bejárja országunkat, tanítja öregeinket és gyermekeinket. Már ragyog a mi szép hazánkban a kereszténység napja. Áldd meg tehát fejedelmünket — Krisztus helytartója! Áldd meg országát, népét és egyházát! emuivá hallgatja a szent öreg pápa a követség beszédjét. Szemeiben könyek csillognak. Most már érti, miért jelent meg álmában az angyal és mit jelentenek szavai. — Én csak apostoli vagyok — szólt meghatot- tan a pápa, hanem a ti fejedelmetek, igazán a j) o s_t o 1. Es oda adta a drága-kövekkel kirakott arany- abroncsu koronát. Azt a koronát szives olvasóm, melyet a magyar nép épen ezért mindig » a n g y a 1 i«- n a k tartott. Mert angyal járt érte közbe! Én meg mondom, hogy angyalok őrködtek e szent korona fölött 900 esztendőn keresztül. Mert Isten csudája az, hogy a korona annyi időn keresztül megmaradt! Hej, be sok vihart, but, csapást élt keresztül; elmondja azt a történelem. Csak azt akarom még értésedre adni, hogy a követség aztán nagy örömmel sietett vissza; mire a koronázás csakhamar nagy nemzeti ünnepségek közt folyt le. A szorgalmas kis napszámos. Érdekes kis történetet elevenítenek most fel a mi feledhetlen trónörökösünk, Rudolfnak gyermekkoráról. Bécshen ugyanis 1864. tavaszán nagy épületbontást végeztek, hogy ezen épületek helyén felépíthessék az Űjbécs legszebb részét. Sokan nézték ezt a bontást. A nézők közt volt egy öreg ur, egy tiszt és egy hat-hét évesnek látszó szőke- fürtű fiúcska. Ez a fiúcska egyszer csak kiugrik a nézők közül, megragadt egy gazdátlan lapátot és azzal kezd törmelléket töltögetni egy szintén gazdátlan taligába és aztán ennek tartalmát kiürit- getni a sáncz szélén. A katonatiszt már már vissza akarta szólítani a kis fiút, de az öreg ur nem engedte. — Hagyja csak kérem, igy szólott az öreg ur. Hadd ismerje meg saját tapasztalatából, mii tesz ez: »arczod verejtékében szerezd meg mindennapi kenyeredet!« És a fiú csakugyan oly szorgalmasan dolgozott, utánozván a munkásokat, hogy arcza kipirult és homlokán gyöngyözött a verejték-csöpp. — Hogy hívnak téged kedves kis szorgalmas napszámosom ? kérdé az egyik munkafelügyelő. — Tata Rudinak, mama bubinak szólít, — a többiek császári fenségnek — feleié a fiúcska, a nélkül, hogy munkájától jóformán feltekintene. — Hogy? Nem értettem jól! — Pedig uagyon egyszerű — folvtatá a kis fiú. fölegyenesedve most munkájától, hogy zsebkendőjével homlokáról letörölje az izzadságot; Rudi, Bubi fönség és újra folvtatá a munkát. De most aztán már a munkafelügyelő is nagyot nézett. A közönség meg éljenekben tört ki, mert hiszen most tudódott ki, hogy a szorgalmas kis napszámos nem más, mint Rudolf trónörökös, aki nagyatyja (Ferencz Károly főherczeg és egy tiszt tanítója) kíséretében távozott el. Bátor nyulak. Hogy a nyúl nem mindig olyan gyáva, mint hiszszük, arra nézve egy példát beszél el dr. Ágh Tiniót a következőkben : Kgy szép napon úgy délutáni G óra felé kocsin jöttem haza a szomszéd faluból. Egy magas kukorieza melletti tarlón érdekes harczban gyönyörködhettem. A tarlón futó nyulra egy héja csap le. A nyúl ijedelmében éktelen sivitást csinál s hátára fordulva lábaival rugódoz a felette lebegő madár elé. A héja hol ott, hol amott meg- megcsipi a nvulal, mire amannak ordítása csak még éktelenebb. Megálltam kocsimmal és érdeklődve szemléltem a harczot s igazán kiváncsi voltam a kimenetelre. A világért sem nyúltam volna puskámhoz még. A héja támadása mindig hevesebb, a nvul gyengül a védelemben. De ime uj látvány. A nyúl sikoltozására vén nyúl csörtet elő a kukoriczásból, a küzdő felekhez fut s hátsó lábaira ülve mellső lábaival ugyancsak kapálózik a vérszomjas szárnyas fele. Ez zavarba hozza a szárnyas támadót, támadása gyengül s a megtámadott nyulacska a védő nyúl oltalma alatt lassan húzódik a kukoriczás felé. Már a kukoriczás szélén folyik harcz. A következő pillanatban a magas ku- koricza válik harcztérré s többé mit sem láthatok. A nyulak győzelméről azonban meggyőz a következő pillanat, mikor a héját zsákmány nélkül látom látom felemcl- 1 kedni s tova repülni.
