Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-13 / 33. szám
258 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Vécsey Sándor báró. Megemlékeztünk már arról, hogy Yécsey Sándor báró rövid szenvedés után — meghalt. Augusztus 2-án temették el a ritka jellemű magyar fó'urat, kit általában csak »jó Bárónak« neveztek. Mert áldott jó szive volt; mindenkivel csak jót tett, mindenkin segített, ha szerét tehette; különösen szerette a népet, a szegényeket, szivén viselte a gazda nép sorját, boldogulását. Csak a legutóbbi időben is nagy munkásságot fejtett ki a szövetkezeti ügyek diadalra vivésében. Azért nem csuda, hogy bálának hírére sok szegény embernek kicsordult a köny a szeméből. Megható is volt az például, mint gondoskodott az ő népének olvasni valójáról. Csak legutóbb levelet irt lapunk szerkesztőjéhez is, kitartásra ösztönzi és felajánlja segítségét, tanácsát, útbaigazítását. Nagy eszü, nagy tudományu four volt. Viselt főispán méltóságot. A király ő felségének pedig valóságos belső titkos tanácsosa lett; legutóbb pedig József kir. főherczeg főudvarmestere volt. E szép méltóságtól családja érdekében nagy sajnálattal vált meg. Ott lakott utoljára bodrogszerdahelyi kastélyában és munkálta népének javát, boldogságát. A falusi jólét eszméje lelkesítette őt is; és azok táborában, leik a bodrogközi nép érdekében kifejtett mozgalmat megindították vezérszerepet vitt. Halála nagyon érezhető űrt hagy a Bodrogközön, hol urés szegény egyaránt siratja! Legyen csendes nyugalma és az örök világosság jutalma! Szeget szeggel Ugyan az ég szerelméért, hát mennyit kell a magyar népet nógatni arra. hogy megértse, m ilyen hatalmas erő rejlik a szövetkezésben? Tudom, tapasztalom, bogy a jó, hasznos dolog csak lassan kél ki; nem úgy mint a dudva, mely a kemény utón is gyökeret vér. De hát már végre is itt volna ideje, hogy szemünkről lehulljon a hályog! Mert atyámfia, nézzed csak, hogy voltaképpen miből is nőttek ki a nagy tőkepénzesek, a gyárosok, a kővér részvények tulajdonosai? Hát megmondom ! Tulajdonképpen a szövetkezésekből, a társulásokból! Nézzed te nép, a milliók és milliókkal rendelkező nagy biztositó társulatok, honnan gyűjtötték azt a vagyont? Mert szövetkeztek! Kellő időben összeállottak, üzletrészeket raktak össze. Es ma? Nem csak hogy részvényük ára emelkedett óriási mértékben, hanem gazdag osztalékot kapnak. Hát az egész országot elözönlő takarékpénztárak, bankok nem igy harácsolták össze a vagyont? Mert szövetkeztek! Igaz, hogy a maguk hasznára, a maguk zsebére ! De hát a magyar népnek, kiknek keserves keresményéből nőttek nagyra a hatalmas bankok részvényei, osztalékai nem szövetkezhetnek? Nem azért, hogy milliókat szerezzenek, palotákat építsenek. Hanem csak azért, hogy a megélhetés, a boldogulás útjára lépjenek! Szeget szeggel at vám fiai! A nagy részvénytársulatokat, közös vállalatokat, bankokat mi is összetartással, szövetkezetek alakulásával fogjuk ellensúlyozni.. Azon a vidékeken, hol például a hitelszövetkezetek áldásosán működnek, ott már jajgatnak a nagy pénzintézetek, hogy forgalmuk csökken. A mi annyit jelent, hogy az óriási kamatok nem folytak úgy, mint eddig. Hanem, mint a csendes, áldást hozó tavaszi eső. oda hullanak a faluk, a községek talajára, hogy a falusi jólétnek első; gyökereit erősi tgessék. Szege t-szegggel — mondjuk ismét. Mert eddig könnyen elbánhattak a széthullott, össze nem tartó néppel, hanem ha egyszer ti is össze- tartóbbak lesztek, saját javatok érdekében szövetkeztek : úgy ha nem is emelhettek palotákat, de felépíthetitek az egyszeri falusi tűzhelyet, hol a legnagyobb nyereség a — megelégedés lesz! FALUSI LEVELEK. I. Hogyan maradt a földosztás abba Sárkány falván? Tisztölt Szerkesztő öcsém uram, hát csak nem hágy nyugtot a mián, hogy rozsdás pennámat forgatnám meg olykoron. Meghiszöm ! De a vénség, a vénség! Mög osztán bizony ma már más regula szerint írják le az embörök az betűket, hát röstöllöném ha ujságiapunkban ilyen régi irás kerülne. No de liát ha már muszáj, nem bánom, de öcsém uram lelke rajta. Tugya öcsém uram, Hát nálunk is járta ennek előtte amúgy kétesztendőkkel a »fődosztás.« A szegény békés Sárkányfalusi atyámfia amúgy igazán be- legyüttek az osztozkodási kedvbe. Mert aszmondták az én atyámfiainak, hogy már mint Sárkányfaluban is leszen fődosztás. Ezen kövir reménységre bizony, hogy az ösz- szes-gazdák összenéztek. Mán miér is ne! Aszmon- dák, a kinek van, annak leszen több. A kinek nincs annak kell ezután! Mondok egyik atyámfiának, hogy hát talán bizony a holdban leszen az osztozkodás ? — De bizony, nem ám, vágott nekem nagy büszkén. — Hát hol, kérdek? — Itt la, az mi határunkban! — Jó, jó mondok, de hát az nem a közösé, meg nem is elég ám! Az mindegy vót nekik, csakhogy fődosztás legyen. Mikoron osztég kitudódott, hogy hát minden embörfiára húsz hód jutnék la, akkoron a busz hódon felüli gazdák szép csöndességgel elszállongtak a fődosztó gyülekezetből, mint a csókák a dögről. — Mán hogy nekik minek kéne a fődosztás; csak nem öttek bolod gombát, hogy magukéból csak egy kapányit is adjanak. Osztogassák a másét, de mán mint az övékhez ne nyúljanak. Attól ugyan kus mindön embörfiának. — Maradtak tehát ugyan kevösebben, de elö- gen arra, hogy hát jusson ám mindegyiköknek. Eczczör osztég Számitó sógor a fejéhez kapott. Mert mondok neki, tudja e Számitó sógor, hogy hát mennyi hóidat teszen az mi határunk ? Hát nem tudta, azért megbizonyitottam én. No már most asz- mondom, tudja e kigyelmed, hogy hát hány einbör közt kelljen ezen határt felszeldelni ? Hát mert nem tudta, megmondottam én. Azért kapott osztég a fejéhez a sógor. — A ki áldója van — aszmondja — hát hiszen ako’ nekünk a második határba kék átmenni. — Hm, mondok, csakhogy ott is fődosztás lesz: ám; oszt bírókra is kerülhet a dolog. Számitó sógor nagyot nézett, oszt lassan ballagott hazafelé. Ott leült a ládára; gyüttek hozzá emberek, a kik nyugtalankodva szottyongaták a sógort, hogy leszen e már valami a »fődosztás «-bul? Aszmondja sógor: — Lássák kigyelmetek, hogy most is azon gon- dókodok! — És mit gondókodik? — Azt, hogy möggondókoztam a dógot és megsúgom kenteknek, hogy mán mint mi belőlünk bolondot csináltak azok a drágalátus urak!