Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-30 / 31. szám
246 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A sárga-irigység. A kassai ipar és kereskedelmi kamara azt mondja, hogy azért volt a kereskedőknek kévésbé jövedelmes üzletéve,mert — a fogyasztási szövetkezetek roppant versenyt csinálnak. Ez az értelme a nemes kamara panaszának, bár ő nem éppen a kamara méltóságának megfelelő' szavakkal mondja azt ki. Hát hiszen mi nem követjük a nemes kamarát a piaczi kofához illő stylusban, csak konstatáljuk, hogy a sárga irigység nem fogja ám megakasztani a nép igaz barátjainak munkásságát a fogyasztási szövetkezetek létesítésében, hanem az ilyen panaszok csak sarkalni fogják a tovább való küzdelemre, hogy éppen például a kassai kerületben is a gazdasági nyomort szövetkezetekkel enyhítsék és szüntessék meg. Uj növénybetegség Egyik udvarhelymegyei községben, Siklódon érdekes növénybetegség uralkodik. A cseresznyefák, melyek régi idő óta egészségesek voltak és nagy termőképességgel bírnak, egyszerre néhány évtől fogva hervedni kezdenek s azután kipusztulnak. Nyolcz esztendeje csak, hogy észrevették a község lakói e cseresznye-filloxerát, mely nekik rengeteg károkat okoz, mivel jövedelmük túlnyomó részét tisztán a gyümölcstermelés adja. Ez újfajta filloxera mibenlétéről csak annyit tudnak, hogy a fakérgen kisebb-nagyobb, valami nedvtől átszűrt dudorodások keletkeznek, melyek elszaporodása után a fa levelei összezsugorodnak, elsárgulnak és csekély szél- fuvásra lehullnak. Következő évben teljesen kiszárad a fa; ha ki nem szárad és terem, cseresznyéje pondrós, élvezhetetlen. E fabetegség kizárólag Siklód területére szorítkozik. Az oláhtyukosi boszorkányok. Hát még ma is vannak boszorkányok ? Bizony hogy nincsenek, de vannak olyan ok- tondi, sötétfejii emberek, asszonyok, a kik — még mai nap is hisznek a boszorkányokban. így hittek Oláhtyukoson is. Az történt ugyanis, hogy ebben a községben a lépfene kezdette pusztítani a lábas-jószágot. A lakosok gyanúba vettek egy pár vénasszonyt és őket okolták a sok kárért. A gyanúba vett vénasszonyok egyike, hogy a gyanútól és a fenyegetésektől szabaduljon végre igy szólott a községbelieknek :- A barmaitokat csakugyan megrontotta valaki. De nem én, hanem Onuezné, a kit a múlt héten temettek el. A községbeliek összenéztek. Aztán elmentek a temetőbe, ott felbontották Onuezné sírját, a halottnak kivágták a szivét és lapátra téve — a temetőben körülhordozták. Még más sírokat is meg akartak háborgatni, de a szolgabiró neszét vette a dolognak és a sirfeltörőket elfogatta. Azt mondják, hogy e szörnyű ostoba babanáról tudomása volt a község elöljáróságának, de nem tett semmit . . . Nos atyámfiai, most az egész ország előtt pellengére vannak állítva az oláhtyukosiak, a kiket igy 1 u d d á tudott tenni egy vénasszony. De másrészt ebből a szomorú esetből láthatjátok, hogy milv aljassá, vakká teszi az embert a babonában való oktalan hit. Hiszen a jószágot pusztítja sok baj erről már irtunk sokat. De e bajoknak okát nem a babonában, a vén javas asszonyok ostobaságaiban kell keresnünk. Keressek a gazdák első sorban önmagukban, a rossz gazdálkodásban és oktalan jószágtartásban. És végre ügyeljen minden község, hogy ilyen szégyen ne érje valahogy, mint milyen érte — az o 1 á h t y u k ö s i a k a t. Valóban igaz. hogy egy bolond százat csinálhat. MI ÚJSÁG? I | I A szegények püspöke. |’ N o g á 11 János félsz, püspök, nagy-váradi nagyprépost 80 éves korában — meghalt. A boldogultat valóban a szegények püspökének lehet nevezni, mert egész életét a szegények segélyezésébe töltötte el. Óriási összegre rúgnak az ő adakozásai, alapítványai. Úgy élt. mint egy valódi szegény, mert a pénz, nem maradhatott nála, azonnal kiosztogatta. Mesés szerű dolgokat beszélnek az ő páratlan szivéről, melvlyel a szegény nép iránt viseltetett. Oly nagy volt emberszeretete, hogy inkább ő vonta el magától a legszükségesebbet is, csak hogy szenvedő felebarátján segíthessen. Egyszer télviz idején — mikor már mindenét elosztogatta a szegényeknek s nem volt más mit adnia, hát ruháit osztotta szét. Környezete szelíden figyelmeztette a jó püspököt, hogy hát mégis, már legalább ruháját ne oszsza szét. Ő mosolyogva mondotta: — Majd csak én is el leszek valahogy. Azért engedte meg a jó Isten, hogy szép öreg-kort érjen el, hogy a szegényeket sokáig segíthesse. A nvolczvan éves aggastyánt a szegények szegény püspökét az egész ország mélyen gyászolja. Az örök világosság fényeskedjék néki! Alig temették el Nogáll Jánost, a szegények püspökét, jiilins 25-én már újabb gyásza lett a kath. egyháznak, illetőleg az országnak: — Schuszter Konstantin váczi püspök hosszas betegség után kiszenvedett. Az elhunyt püspök is a jótékonyság nagy embere volt. Úgy élt. mint egy szerény polgár ember, azért életében, mintegy fél millió forintot juttatott tudománynak, kórházaknak, szegényeknek. Most halála után is majd ugyananyi maradt hasonló czélokra. A kórházát és árvaházát úgy alapitotta, hogy azok jótékonyságában vallás különbség nélkül részesüljenek az arra szorultak. A jó Isten jutalmát vegye ott fenn az áldott lelkű püspök! — A király Ischlben. ü felsége a ki ischli üdülésének első ideje alatt még nem volt teljesen fölépülve, most már egészen fölgyógyult betegségéből, megszűnt minden fájdalma. — Az özvegy trónörökösné utazása. Stefánia főherczegnő — mint Gmundenből jelentik — szülei látogatására leányával, Erzsébet főherczegnő- vel Brüsszelbe utazik, azután Viktória királynőhöz Angliába megy. — Személyi hirek. C s á s z k a György kalocsai érseket püspökségének negyedszázados jubileuma alkalmából az ország minden részéből üdvözölték. — Pásztó város lakossága nagyban ünnepelte népszerű plébánosát, Hován Józsefet, kit a király t. kananoknak nevezett ki. — Darányi főminiszter. Csanádmegyében, a hol szintén a földszerzés és földbirtokróHzgatnak, egy atyafit valami mezőrendőri dolog miatt elitéit a megyei hatóság. Az ítélet kihirdetésekor az atyafit megkérdezik, hogy föllebbez-e ? — Nem fölebbezek én uram, hanem apellálni apellálok a főminiszterhez. — A főminiszterhez? A miniszterelnökhöz? — Nem én uram, hanem a Darányi főminiszterhez. — Hiszen az nem fő, tanítja a megyei ur, hanem földmivelésügyi miniszter. — Nono, tudom én mit beszélek. Hiszen éppen azért fő az. mert ki lenne a legfőbb, ha nem az, a kihez a föld tartozik.
