Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-16 / 29. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 227 harmadik kérdését, mert ő Bem tábornokról akarta kérdezni a székely leányt, de mielőtt meggondolná, hogy csak egy kérdést tehet, ezzel fordult a . lányhoz: — Hol vár reám az én drága kis feleségem? — Sehol! — válaszolt röviden a leány, s oda borult a költő lábaihoz, megcsókolta a földet előtte, bevallotta, hogy szereti Petőfit, szereti halálosan. Ezért az utolsó válaszért megneheztelt reá a költő. Szavát vádolásnak vélte. Mert, hogy az ő drága kis felesége nem várja, azt el nem képzelhető. Követelte tehát a válasznak bebizonyítását a székely leánytól, mert mindaddig nem bírja tisztelni őt, mig erről meg nem győződött. Könnyes szemekkel vállalkozott a bebizonyításra, mert tudta, hogy ez igen nagyon fog fájni az ő költő kedvesének, azonban hosszú vádolások után mégis megígérte. De Petőfinek meg kellett fogadnia erős esküvel, hogy azalatt a három nap alatt, mikor ő bizonyítani akar, a költő alá kell vesse magát minden parancsának, engedelmes kell legyen minden cselekedetében, s a székely leány akaratán kívül nem szabad három napon tenni semmi lépést! egyetlen szót! Petőfi elfogadta és megesküdt reá. Az idő nem volt meghatározva. A székely leány jött-ment. Lejárt a vén a Hargitáról a völgyekbe eledelért és hírekért a saját maga részére, mert akártmit hallott, azt nem mondotta el Petőfinek. Végre eljött a szörnyű vádaskodásának bebizonyító három napja. Álruhában levezette szeretett, imádott kedvesét Kereszturra, hol egy székely házikóba szállottak meg. A szerencse kedvezett a leánynak. Még azon a napon a délutáni órákban Petőfi meghallgatta a folyondárokkal dúson benőtt székelyház tornáczárói, hogy miket beszélt az őt ápoló székely leány a feleségével, Szendrei Júliával ott kívül az utczán. Meghallgathatta feleségétől, hogy férjhez készült és a Petőfi Sándor halotti bizonyítványáért fáradott le Kereszturra. Meg is találta, s most haza siet vele, hogy megesküdjön uj hitvesével — akit nagyon szeret. A sötét lombos folyondár árnyéka mögött nem láthatta Petőfimé az ő olyan hamar elfelejtett költő férjét. Tovább ment anélkül, hogy valamit sejtett volna — s talán nem is bánkódott . . . A székely leány bejött. Petőfit a tornácz czifra rostélyában fogózkodva mereven találta. Mintha megőrült volna. Csak bámult, csak bámult a folyondárok sötét leveleire, s azok olyan porosok, szeny- nvesek voltak, mint a gyarló emberek . . . A leány könves szemekkel borult le előtte nem kárörvendő, de igazi érzelem csepjei voltak azok szemében. Vigasztalta kedvesét, aztán átkarolta, suttogott neki szerelemről, boldogságról és addig csábítgatta a szerencsétlen költőt, mig sikerült elvinni magával újra föl a hegyek közé, a bérezek árnyai alá, hol báránykák legelnek a zöld pázsiton vígan ugrándozva, hol madárdal zeng, a fákon, s párosával vonulnak meg a meleg fészekben minden estve. Oda, hol egyik csermely a másikhoz siet, hogy egymást átölelve folytassák tovább vándor utjokat; oda, ahol minden, de minden szereti egymást . . . még az emberek is. Rengeteg erdőnek sötétzöld árnyában esküdtek egymásnak örök hűséget : a szerencsédén költő, meg a székely leány. Es ott élnek mind ez mai napig boldogságban, ott élnek, hol ugrándozó vidám báránykákat őriz a vén Hargita hegy oldalán Petőfi, s hallgatja a madarak kedves dalait, a csevmelyelyek csókolózásának édes csobogását, s ledőlve a virágos hegyoldalon, elmereng a magyar haza tisztán kéklő egén, mig a leghívebb kedvese ott a túlsó oldalon egy rozzant kis kunyhóban ízletes vacsorát készít és azzal várja haza estvére őt — a szerencsétlen költőt. Péter fi Tamás. Az uj tanító. Mindszentre néhány nap előtt érkezett meg az uj tanító, Halász József. Pompás nyári reggel volt. A fűszálakon har- matcseppek rezegtek. A pacsirta a magasba szállt és ott dicsérte az Urat! A szorgalmas méhecske megkezdte szokott napi munkáját és a szeblmél-szebb virágokra szálldogált. Bokrokon, fákon és ligetekben kellemes madárdal hangzott. Halász József csak akkor volt boldog, ha a természet fenségében gyönyörködhetett. Most is első dolgának tartotta kimenni a nagy természetbe. Útjában egy földmivessel találkozott, ki kedvte- lenül dolgozott. — Jó reggelt földi! — szólt nyájasan a földműveshez, — kelmed is korán kelt! — Muszáj uram! Hiába szegény parasztember csak igavonó barom. Hidegben, melegben tűrni kell a földet, hogy a veríték csurog homlokáról! — Nem úgy földi! — mond a tanító, — én azt tartom, hogy a földművesek a legboldogabb emberek. Dolgukat többnyire a szabadban, a szép természet ölén végezhetik. Az pedig, hogy dolgozniok kell. az még nem hiba, hisz az ember munkára van teremtve. A munkában megkérgesedett kéz tiszteletre méltó, de a henyélő még a mindennapi kenyerét sem érdemli meg. — De hát a városi uraknak mégis csak jobb dolguk van Azoknak nem kell örökké a mezőn lenniök, ellenben a parasztnak hőben, fagyban, szélben és esőben egyaránt helyt kell állania! — Azt csak gondolja kelmed! Azoknak a városiaknak sokszor terhesebb a foglalkozásuk, mint a kelméteké! Gondolja csak meg, milyen rosszul esnék kelmédnek, ha a szobában kellene izzadnia s még csak friss levegőt sem szíhatna. Lássa földi azok oda vannak zárva azokba a szobákban, mint valami kalitkába. Kelmetek, földmivesek kora hajnaltól, napestig az Isten szabad ege alatt dolgozhatnak, hallgathatják az égi madarak vidám danáját, gyönyörködhetnek a virágok illatában. A városiak mindezeket az örömöket nélkülözik. — Oh a városiak is élvezik a szabad levegőt! Hiszen mindig a szabadban sétálnak, kóborolnak! — Csakhogy milyen különbség van a városi és a falusi levegő között! A városi levegő tele van füsttel, bűzzel; a falusi levegő virág illattal. Talán azt hiszi kelmed, hogy ha jobb levegő volna a városban. talán falura jönnének a városiak nyáron át?! Nem Iá ta még soha sem kelmed, hogy a városiak kalitkái an tartanak drága pénzen szerzett madarakat, ess thogy azok énekében gyönyörködhessenek. Cserepi eben, az ablakokban nevelnek virágokat csakhogy é nézhessék azoknak illatát. Aztán azt hiszi kelmed hogy ezek olyan örömök és élvezetek, mint a mit 1 dinetek munka közben naponkint és ingyen élvezne Higygye el kelmed olyan messzi állanak ezek ej cmástól, mint Makó és Jeruzsálem! Hát igazsága van az urnák most már én is belátón ! — mondá a földműves, a tanító köszönt és eltá ozott. W. Milyen lesz az idei termés? A uiza aratását megkezdték, de megakasztotta a niunká ltokat az országos eső. Általánosan közepes bu- zaterm st lehet várni, vagyis 36—37 millió mm -át. A roz -termés, —bár ritkák a vetések s a kalászok között s sok a csorba — mégis közepes. II—12 millió mm. lesz. Az őszi árpa kielégítően fizetett, s I2'4 mi ió mm.-át várhatunk. A zab 10—11 millió mm. te mést ígér. A repezet érmés nagyobbára alig kö epes. Ä kukoricza jól fejlődik. A szőlő- termés kilátásai felől kedvező jelentések érkeznek. A szőli második kapálását megkezdték, másodszor permet zik, kötözik és a zöld ojlásokat végzik.
