Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-16 / 29. szám
Ereszt a búza! Fájdalom atyámfiai, ezt a czimet nem a maga értelmében kell venni. A búza vagy a kalász — bizony nem ereszt már jó régen úgy, a hogy a mi szegény hazánkra ráférne. Hanem ennek a szólásnak vagyon egy kis története. Van egy vidék — a nevét elhallgatjuk — a hol a mezei munkások lejükbe vetlek, hogy ők csak készpénzért — aratnak. A jó földes ur hiába igyekezett meggyőzni a konok fejű embereket, hogy hát menynyivel üdvösebb dolog a részaratás. De hát nem volt mit tenni. Azt mondja a példaszó, hogy hát ha az Isten valakit nagyon meg akar verni, — az eszét veszi el. Mindjárt kitudódik, vájjon a példaszó igazat szokott e mondani. Hát jól van — mondogatta a jó földes ur — ti akarjátok, majd ti bánjátok! Az aratás megkezdődött annak rendje és módja szerint. Az aratók pedig a hét végén kiszedték, kikapták bérüket készpénzben. Mert a munkás méltó ám a bérére. De mi történt! ? Egyszerre csak szaporodtak a korcsmák, a kantinok, mint a gombák. Szombaton estére a czigányok is előbujtak, mert érezték a — szagot. Már t. i. a munkások pénzének a szagát . . . Öreg estére megnépesedtek a korcsmák, kantinok. A munkások inni kezdettek; aztán húzta a czigány, a magyar ember meg neki vadult, eszét vesztette egész másnap estig, mikorára aztán teljesen elázott. A szegény emberek talán megbánták, mikor felébredtek a szomorú valóságra, hogy t. i. se pénz, se posztó, se munka erő; talán fogadták is, hogy a másik héten majd nem leszen úgy, de akibe egyszer belebujt az ördög, nehéz attól szabadulni. A muzsika szólani kezdett a másik szombat estére is. A munkások csak kerülgették a kantinokat, mig egyszer csak azon vették észre, hogy megint nyakig úsznak — az italban. A korcsmárosok láthatólag módosodtak, a czigányok jól éltek. Mikor aztán egy gazda, nagy szomorúan azt kérdezte a czigányprimástól. — Hát hogy megy a sorotok Náczi? A czigány ördögi mosolylyal igy válaszolt. — Instálom aláson nagyon köviren ereszt a búza! Bizony eresztett atyámfia, de nem azoknak a szegény megfeledkezett munkásoknak. A kik siró gyermekeiknek nem tudtak aztán kenyeret adni. A kiknek feleségei kétségbeesve néztek a tél elé ......... Há t miért mondom én ezt a kis történetet el mostanában jó atyámfiai ? Azért, mert ha nem éppen ilyen nagy mértékben, de hasonlóképen, ereszt ám a búza más vidékeken is. Ha más vidék kocs- márosaitól vagy czigányától kérdeznék meg, hogy megy a sorsuk, bizony ők is őszinte igazán ráfelelhetnék: „Ereszt a búza“! Azért a magyar ember nagyon vigyázzon ám, különösen majd, ha munkabéréhez vagy részaratásához jut, hogy keresményét el ne tékozolja! Hej, mert bününk volt és ma is az maradt: a tékozlás! Gondoljatok atyámfiai családotokra, gyermekeitekre és önmagatok lelkére, testi egészségére. Végezetül még csak azt mondom, hogy ne kapkodjatok olyan nagyon a készpénz után. Mert a zsákban mégis csak tovább marad a búza, mint az a nyugtalan pénz — a zsebetekben!
