Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-02 / 27. szám
‘210 MAGYAR FÖLDMIYELÜ CSALÁDI-KÖK ' • ' í Maradjon a miénk! — Az őre if Nótárius Gombos gazdánál. — A mi jó öreg Nótáriusunk a napokban bevetődön Gombos gazd’ uramék házába. Uramfia, milyen égzendülést, milyen háborúságot talált ott. Ped:g hát ezek a Gombosék hogy és miképpen készültek e napra. Gombosáé asszonyom már hónapokkal azelőtt csak mindég azt fujdogálta. — Mikor az én Randi fiam itthon lesz ! Hagyom akkorára, mikor Bandi majd haza jön. Az igaz, hogy Gombos gazda ilyenkor mindég mást beszélt, mint Bodónő, mikor tőle a bor árát kérik. De hát nagyon is a közepéből veszem a Szóbeszédet. Pedig, hát hogy megértsetek, a dolog elejébe kell kerülnöm. Gombos gazda jó módú lakosa Kelcmenfalvának. Saját szorgalmának köszönheti, hogy ma ugyancsak van mit aprítania a tejbe. A jó Isten azonfelül egy derék egészséges fiúval is megajándékozta. A'fiú szépen fejlődött, oskolába is szorgalmasan eljárt. De bizony a Bandi - már t. i. a hogy a fiút körösztölték — inkább szeretett a ló hátán ülni, mint a könyv mellett. Apja ura mondotta is, hogy ezt a Bandit a jó Isten is — gazdának teremtette. De az asszony, már mint Gombosné tudni sem akart erről. Az ó famíliájában vannak Írástudó emberek, sőt mint tudja cgv prókátor is. Hát ha a jó isten módot adott, akkor az a fin hadd tanuljon. A tanító ur váltig csóválta a' lejét erre a szóbeszédre, mert nyilván tudta, hogy hát a Bandi — nem Írástudó embernek való. De hát hiába. A Gombos gazda házában annak kellett történnie, a mit az asszony akart. Mert hát az ő famíliájában Írástudó emberek is voltak. —*—-—Gombos~gnzrhr kríhjrBemtl, de brhr ment a — gymlrrr- ziumba. Bandi sírva hagyta el a falut, melyet lelkének egész rajongásával szeretett. Félre tétette a kamarába vágó, fúró, faragó és gyaluló szerszámait ; elbúcsúzott a Csillag, meg a Bátor lovaktól — és ment — gymnazistának. Mily keserves napok következtek most reája a városban. Nem tudott hónapokig beletörődni. Hej pedig Gombos gazda ugyan csak megnyitogatta a bugyelárisát. Fizetett, költött, mert a jó Isten módot adott s az asszony akarja; hát a fin hadd tanuljon. A Bandi gyerek meg tanult volna, ha tudott volna tanulni. De nem tudott. Az esze mindég ott járt a mezőn, a hol most a Bátor meg a f.sillag boldogabb, mint ő. Most aztán, hogy a tanév vége felé sietett, a tanár urak meg is Írták Gombos gazdának, hogy hát a Bandi nagyon jő íiu, de hát .... a dolog nem megy. Jó lesz ő telkes gazdának, mint a milyen becsületes telkes gazda az apja-ura. Gombos gazda vevőn az Írást, azt gondosan elrejtegette. Nem szólt volna róla fél világért se az asszonynak. Hát ez hiba volt, de még sem olyan öreg hiba, hogy ne lehetett volna helyre ütni. Szép csendesen elő kelleti volna az asszonyt készitgetní. De Gonbos gazda nem merte. Sőt mán mondottam, mikor az asszony nagy yigságra várta a fiát, elmenekült vagy úgy beszélt mint Bodóné. így történt, hogy mikoron a fiú haza jött — persze egy csomó bikával, szekundával vagy a hogy már nevezik — hát Gombosné asszony majd hogy el nem ájult. Mennydörgés és háborúság következett tehát a Gombos gazda házában és erre a jelenetre lépett be a ini öreg jó Nótáriusunk. Mondhatjuk, nagy szerencséjére — Gombos gazdának. Mert az asszony rögvest megmondotta, a hogy fiú vissza fog menni és ha a vagyonába kerül is — újra tanulni fog ! A nótárius uram meg oda ült az asszony mellé és imigyen kezdett beszélni. — Lássa Gombosné, nem jól gondolkozik. A Bandi nem szeret tanulni. Úgy e most is ott van már a Csillag, meg a Bátor melleit. Hát látni való dolog, hogy öt a jó Isten is gazdának teremtette. Most, egy év alatt elköltötték 300 t'orintott. A tiszta jövedelemből került ez a költség'? —■ De nem ám mondotta közbe — a gazda. — No lám. Ha ez igy megy még egv-két esztendeig Gombos gazda beadja derekát, a fiúból meg se tanult ember, se gazda nem lesz. — Úgy van, szólott — gazda. — Mondja meg Gombosné asszony kivel cserélne e községben vagy a városban is'? — Bizony senkivel, — szólott az asszonv megju- házódva. — Hát a gazda'? — Hm, •— ugrott tel Gombos, ha a fiam olyan boldog lesz, mint én, akkor adjon hálát a jó Istennek. — No hát, akkor a Bandit se kell erőltetni. Van neki már annyi tudománya, a mennyi egy becsületes falusi gazdának szükséges. Az ismétlő iskolában öregbitheti ezt a tudományt is. Hát legyen ő a falué, a miénk. A mi mezőnké, a mi községünké. Szükségünk van nekünk ilyen örökösökre. Isten őrizzen, hogy azt higyjiik: »falusi gazdának a fiából ne legyen tanult ember.« Legyen, ha arra való. Lettek is, mert mint a közmondás tartja: »alacsony kunyhóból is kerültek magas, nagy emberek.« De ha nem arra való, neeméssze fel a falusi gazda kis vagyonát a hiábavalóságra, mert szerencsétlenné teszi önmagát és a fiút is egész életére. A mondó vagyok tehát, hogy a Bandi fim » m arad- j o n a m i é n k .'« A mint ezeket a szavakat az öreg nótárius kimondotta a Bandi fiú lépett be. — Édes apám — szólott — ha én itthon lettem volna a Csillaggal nem történik a mi történt ! — Hát mi a baj'? kérdezte Gombos. — Hát lesoványodott szörnyen, mert nem volt, a ki reá ügyeljen. — No hát akkor csak m a r a d j itt h o n f i a m, szólott — Gombos gazda. Mester. Jó mondások. Igazmondás nem emberszólás. Hosszú betegségnek balál a vége A legszomorubb szó »lehet e 11 voln a.« A jótét csak addig marad az. mig fel nem hányjuk. Isten nem ver bottal. Tehetős, jómódú ember volt Szegeden B. K., körülbelül 31)—-10 ezer forint értékű vagyonnal úgy, hogy gond nélkül tölthette napjait. Kgv baja volt, — hogy nagyon szerette a fiát. Annyira szerette, hogy még halála elótt fiának adta oda minden vagyonát azzal a kikötéssel, hogy élte fogytáig eltartja. A liu Ingadozott is erősen, hogy megbecsüli öreg, munkaképtelen apját s igy az boldogan költözött oda fia családjához. Nagyon megbecsülték ott az öreget; rövid idő múlva kikerült a küszöbre, onnan az udvarra, majd kiverték az istállóba s pórázra kötötték, mint az ebet. Ott nyomorgóit bűzben, piszokban, hóban, fagyban az öreg sokáig; véletlenül jöttek nyomára a jó szomszédok s feljelentésökre a rendőrség kiszabadította az őszhaju embert az istállóból, a hol több verést kapott a hálás fiútól és a vele egy húron perdülő balkézre való menytől, mint kenyeret. A rendőrség közbelépésére onnan kiszabadult hosszú esztendők rettenetes sinlődésc után. Idegen emberek vették pártfogásuk alá a saját portájáról saját fia által kitaszított embert, kit bánata és a hosszú kínlódás annnvira megtört, hogy két hónappal azután meghalt. De előbb még megátkozta fiát. Az átoknak meg volt a maga borzasztó foganatja. A fiú családja szétzüllött, ki erre, ki arra él, a családfő pedig most halt meg olyan halállal, a melyben lehetetlen nem látni a büntető Isten ujját. Öt nap előtt a teljesen egészséges embernek elállt a szava s azóta alig tudott levegőhöz jutni, folyton fuldoklót!, folyton fojtogatta öt napon keresztül a halál. Már i meghalt.
